Egy korszak vége: leszerelik az orbáni közmunkaprogramot?
A kormány célja már a közfoglalkoztatási program átszervezésének első napján világos volt: a 2008-as gazdasági világválság okán elszabaduló munkanélküliség megfékezése, s munkalehetőség biztosítása azoknak, akik a hagyományos munkerőpiacon nem találtak maguknak munkáltatót. Ez egyértelműen beleillik a maga elé a teljes foglalkoztatás eszméjét kitűző orbáni gazdaságpolitika nyomvonalába, hiszen
Az, hogy a közmunkások nem minden esetben a szó szoros értelmében véve értékteremtő munkát fognak végezni, szintén a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt. Közgazdaságtani értelemben pont ezt javasolta Keynes is, amikor azt a válságkezelő stratégiát ajánlotta a nagy gazdasági világválság idején az amerikai államnak, hogy ásassanak gödröket az emberekkel, majd ezeket temettessék is be velük – s mindezért fizessenek is nekik. Így pedig az embereknek lesz munkájuk, ami pörgeti a gazdaságot, ami pedig újra beindíthatja a keresleti oldalt a munkaerőpiacon is.
Ebben az értelemben tehát az orbáni közmunkaprogram is csupán egy válságkezelő intézkedés volt. Úgy is mondhatnánk, hogy a közmunka olaj volt a válság által megviselt munkaerőpiac tüzére, ami belobbantotta azt. Azonban a krízis elmúltával értelemszerűen nem árt visszavágni az ilyesféle ösztönzőket, különben pont a céllal ellentétes hatást érnénk el velük. Az, hogy mennyiben cselekedett ennek megfelelően a magyar gazdaságpolitika, kiderül az elemzés hátralevő részéből.
Ahogy az egységes közfoglalkoztatás rendszerét bemutató kormányzati oldalon is olvasható, „a közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája, támogatott »tranzitfoglalkoztatás«, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra”. Vitathatalan, hogy ez elméleti síkon kétségkívül egy nemes cél, azonban az orbáni közfoglalkoztatási rendszer leggyakoribb kritikája is pontosan ehhez kapcsolódik, miszerint a jelenlegi közmunkaprogram a neki szánt tranzitfoglalkoztatási szerepet nem képes betölteni, azaz nem segíti számottevően a tartósan munkanélküliek újbóli elhelyezkedését az elsődleges munkaerőpiacon.
Mennyi az annyi? – mérlegen a közmunka
Ahhoz, hogy tisztán lássunk az eltérő narratívák áradatában, elengedhetetlen a közfoglalkoztatási adatok mélyebb áttekintése. A közfoglalkoztatásra vonatkozó részletes adatokat település szintű bontásban a Belügyminisztérium teszi közzé 2013-ig visszamenőleg egy erre szolgáló honlapon.
Annak érdekében, hogy egy átfogó képet kapjunk az adatokról, érdemes először megnézni, hogy a különböző közigazgatási egységek szerinti bontásban hogyan változott a közmunkások aránya a munkavállalási korú lakossághoz képest.
Első ránézésre két tendencia figyelhető meg függetlenül attól, hogy milyen bontás szerint tekintünk az adatokra. Egyrészt,
Másrészről látható, hogy 2016-2017 tájékán egy jelentős visszaesés következett be a közmunkások arányában, de a szegényebb térségek továbbra is megőrizték vezető helyüket.
A sztárközgazdász jónak tartja a közmunkaprogramot
Arról, hogy a szegényebb térségekben milyen hatásai lehetnek a közmunkaprogramnak, Lord Robert Skidelsky nyilatkozott néhány éve a Makronómnak. A vezető brit gazdaságtörténész a következőket mondta lapunknak, amikor a magyar gazdaságpolitika sikereiről kérdeztük.
„Számos intézkedést támogatnék én is. Valóban vannak sikerek és a „munkahely-garancia” magyar modellje is nagyszerű, ami fantasztikus mértékben segítette a romákat, hogy beillessze őket a rendszerbe. Amennyit erről tudok, a magyar romapolitika nagyon sikeres. Van a közmunkaprogramban képzés is?
Igen, persze.
Tehát segíti a társadalmi integrációt. És a romák mind Orbánra is szavaznak ugye?
Jelentős részben.
Eközben a kritikusoktól csak azt halljuk, hogy Orbán megvesztegeti és megvásárolja a romákat. Pedig dehogy vásárolja meg. Végre valamilyen státuszt szereznek a társadalomban. Sok jó magyar gazdaságpolitikai megoldást látok, amit támogatnék. De nyugaton,
Nagy-Britanniában és az USA-ban nem tudnék olyan véleményt publikálni, hogy Orbán gazdaságpolitikája jó, mert meg se hallgatnának.
Hiszen minden, amit hallanak róla, az a Soros-ellenesség és a CEU ellehetetlenítése, ez felülír minden mást. Amikor legutóbb itt voltam Budapesten, ugyanezt mondtam el. Ezzel ellehetetlenítik, hogy a többi eredményüket megbecsüljék. Nyugaton csak a politikai oldalra koncentrálnak. Ezért nem gondolom, hogy Magyarország maximálisan kihasználta a lehetőségeit, hogy nyomot hagyjon a világban. A jó történetek itt vannak, de nem igazán jutnak ki külföldre.”
Ezeket a megállapításokat a következő ábra is alátámasztja. Amennyiben a megyék közfoglalkoztatási arány szerinti sorrendjét nézzük, látható, hogy a vezető helyekért mindvégig Szabolcs, Borsod, illetve Nógrád és Békés megye versenyzett. Azt, hogy Baranya miért kerülhetett viszonylag hátra ebben a rangsorban – holott a térképes adatok mást mutatnak első ránézésre –, az magyarázza, hogy bár a kisebb településeken valóban magas a közfoglalkoztattak aránya, azonban mindezt főként a pécsi adatok ellensúlyozzák.
Ha átváltunk a fenti grafikonon az értékek szerinti ábrára, az is rögtön igazolást nyer, hogy
Ez pedig nem csupán az arányok vonatkozásában igaz: ha az abszolút adatokra tekintünk, akkor kirajzolódik előttünk a magyar közfoglalkoztatás elfektetett váza-szerű grafikonja, mely alapján ismét igazolást nyer a visszaesés ténye.
Branko Milanović szerb-amerikai egyenlőtlenségkutató számításaiból úgy látszik, Magyarországon a gazdasági növekedés nem elvont, papíron létező fogalom, hanem minden jövedelmi réteg részesülni kezdett belőle 2010 után. Különlegesnek számít – és ezt az egyesek által baloldalinak tartott Milanović is megjegyzi –, hogy 2009 és 2012 között már mindenki előrébb lépett kicsit Magyarországon, 2012 és 2015 között pedig relatív értelemben a szegényeknek jobban kedvező gazdasági növekedést látunk. Ezt ő pro-poor, azaz szegényeket támogató, inkluzív növekedésnek nevezi (helyesebb lenne munkapártinak nevezni, mert alapvetően a munkához kötődik a társadalmi előrelépés). A közgazdász egy olasz követője kommentben azt fűzte hozzá, hogy „a magyar kormány 2011 és 2014 között végrehajtott politikája és annak hatásai pontosan azok, amiket az ember a szociáldemokráciától vár. Tankönyvi példaként is használhatnánk.” A magyar gazdasági növekedés befogadóvá válásában valószínűleg kulcsszerep juthatott a közmunkának is.
Hanyatlás vagy pedig tudatos leépítés?
A 2017-es visszaesés azonban közel sem egy természetes folyamat eredménye. A 2016 után, mikor is a kormány rekordösszeget költött a program finanszírozására, 2017-ben megvágták a költségvetését, s már-már radikális átalakításokat jelentettek be. Erről beszélt például Simon Attila, az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára is a Világgazdaságnak adott interjújában. Ebben úgy fogalmazott, hogy bár a válság után kialakult munkaerőpiaci helyzetben indokolt volt a nagyszabású program, azonban a 2016 végéig megszerzett tapasztalatok alapján szerinte
S mivel 2017 elejére már szemmel látható munkerőhiány lépett fel több szektorban is, így a potenciális munkerő elpazarlása lett volna, ha egyébként munkaképes emberek a közmunkaprogramban töltik el az aktív éveiket.
A közfoglalkoztatási programnak Simon Attila szerint alapvetően három hibás pontja volt. Egyfelelől a közfoglalkoztatók az évek alatt elkezdtek rá úgy tekinteni, mint egy „önmagáért létező programra”, s így gyakran éveken át tartották a megbízható közfoglalkoztatottakat a helyi programjaikban, akik emiatt nem voltak motiváltak az elsődleges munkaerőpiacon való álláskeresésre. Másfelől probléma volt az is, hogy a fiatal pályakezdőket is gyakran „beszippantotta” a program, holott az ő elhelyezkedésüket az egykori helyettes államtitkár szerint „más, aktív eszközökkel, célzott munkaerőpiaci programokkal kell segíteni”. Harmadrészt pedig a közmunkásbérek és a minimálbér között nem volt akkora különbség, hogy ez komoly motiváló erőt jelentsen aziránt, hogy a közfoglalkoztatottak aktívan keressenek maguknak állást.
Elemzésében rámutatott arra, hogy a vizsgált időszakban a közmunkások átlagosan kevesebb, mint ötöde tudott egy éven belül elhelyezkedni a munkaerőpiacon, s ez kétéves időtávlatban sem éri el a 25 százalékot.
Másfelől azonban a közfoglalkoztatási program sikereként értékelhető, hogy számottevő mennyiségben vonta be az addig inaktívakat s ez volt a program legfőbb célja. Ennek kapcsán ugyanakkor megemlítendő, hogy az ő esetükben sok esetben nem tudott ugródeszkaként szolgálni, s a közfoglalkoztatás után inkább azok tudtak csak elhelyezkedni, akik előtte is rendelkeztek hagyományos munkahellyel.
A közfoglalkoztatási program átalakítására pedig – reagálva az addigi hibás gyakorlatokra – valóban sor került 2017 elején. Olyan újítások jelentek meg például, hogy a közfoglalkoztatottak fizetetten hiányozhatnak, ha épp állásinterjún kell résztvenniük, és jelentősen nőtt a munkaerőpiacra való visszatérést segíteni kívánó programok száma is.
(Ez a stagnálás egyébként négy év után, 2021 márciusával tört meg, amikor a kormány a közfoglalkoztatotti bérek emeléséről döntött, s így már havi bruttó 85 000 forint a rendeletben rögzített közalkalmazotti bér.)
Emögött valószínűsíthetően az az elgondolás állt, hogy egyrészt a minimálbér növekedésével növekszik majd a különbség a két bérösszeg között. Másrészt úgy gondolhatták, hogy az infláció miatt fokozatosan veszít majd vásárlóértékből a közfoglalkoztatotti fizetés, s így a közfoglalkoztatttak egyre motiváltabbak lesznek az elsődleges munkaerőpiacon való álláskeresésre, hiszen ekkora összegből – egyéb bevételi forrás híján – ma Magyarországon egy családot eltartani gyakorlatilag lehetetlen.
Ahogy pedig az az alábbi ábrán is látható,
Míg a minimálbér 2021-re szinte pontosan a közfoglalkoztatotti bér duplájára nőtt, addig az átlagbérrel összevetve már majdnem ötszörös a szorzó. Ez tovább fokozhatja az elsődleges piaci szívóerő érvényesülését.
A járvány sem hozott fordulatot a közmunkaprogramban
Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy az utóbbi években leszállóágba került a közfoglalkoztatási program, s egyre kevesebben keresnek ebben a formában pénzt. Ez pedig azt hozta magával, hogy bár a KSH adatai szerint 2020-ban kilenc év után először nőtt Magyarországon a munkanélküliek száma (38 700 fővel), a közfoglalkoztatottak száma ennek ellenére tavaly is tartotta magát a 2017-ben megkezdett csökkenő tendenciához – ellentétben a miniszterelnök 2020 májusi prognózisával. Ez arra utal, hogy
mint átmeneti bevételi forrás, s helyette inkább rögtön az elsődleges munkaerőpiacon kívánnak maguknak ismét állást találni.
Van azonban egy másik fontos aspektusa is a témának: a folyamatos csökkenés ellenére még 2020-ban is majdnem 100 ezer főnyi közfoglalkoztatott szerepel a Belügyminisztérium statisztikáiban. Ők, mint láthattuk, az ország legszegényebb régióiból kerülnek ki, ahol gyakran ez az egyetlen munkalehetőség számukra. Így pedig hiába volnának ők is motiváltak arra, hogy a rendes munkaerőpiacon találjanak maguknak állást, erre csupán korlátozottan van lehetőségük. Azonban az ő béreik ennek ellenére ugyanúgy szépen-lassan elértéktelenednek a kormányzati szándék mentén, mely ezen régiók további leszakadását – avagy a népesség elvándorlását olyan helyekre, ahol nagyobb irántuk a munkaerőpiaci kereslet – vonhatja maga után.
Ha tehát mérlegre akarjuk tenni az tízéves orbáni közmunkaprogramot, három fontos megállapításunk lehet.
- Egyfelelől nem igaz az a narratíva, hogy a közfoglalkoztatási program csupán a foglalkoztatottsági statisztikák kozmetikázásra jött létre, hiszen az akkori munkaerőpiaci körülmények között indokolt volt az életre hívása, s az első évek során számos inaktív embernek biztosított munkával megszerzett jövedelmet a segélyezés valós alternatívájaként, hozzájárulva a szegényebb társadalmi csoportok jövedelmi helyzetének javulásához.
- Ugyanakkor az sem igaz, hogy a program univerzális ugródeszkaként szolgált volna a munkanélküliek számára a munkaerőpiacra való visszatéréshez, hiszen a korábban hosszabb ideig inaktívak közül sokan évekre a közmunkaprogramban ragadtak. Mindenesetre képes volt sokakat aktivizálni, bevonni a munkaerőpiacra.
- Harmadrészt pedig a közfoglalkoztatási program fokozatos leépítése annak fényében jó irány, hogy jelenleg az elsődleges munkaerőpiac többé-kevésbé képes felszívni a korábbi közfoglalkoztatottakat – amihez hozzájárulnak a teljes foglalkoztatást célzó munkapiaci politikák. Viszont azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a munkaerőpiaci kereslet területileg egyenlőtlen, így pedig egyes régiókban továbbra is a közfoglalkoztatás az egyetlen elhelyezkedési lehetőség – s ezen régiókban az elértéktelenedő közfoglalkoztatotti bérek leszakadást eredményezhetnek.
Összesen 40 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés