Egy korszak vége: leszerelik az orbáni közmunkaprogramot?

2021. március 22. 9:03

Írta: Nagy Márton
2011. január elsejével új fejezet kezdődött a magyar közfoglalkoztatás történetében: a második Orbán-kormány megszüntette az addigi háromféle közfoglalkoztatási formát, s mindezt az egységes közfoglalkoztatás rendszere váltotta fel. Az új rendszert eddigi fennállásának 10 éve alatt számos alkalommal kritizálták és dicsérték is az egyes politikai oldalak, az azonban biztos, hogy az orbáni gazdaságpolitika egy ikonikus eleméről van szó, melyről megalapozott véleményt csak az adatok ismeretében lehet alkotni. A Makronóm elemzése a 10 éves évforduló apropóján.

A kormány célja már a közfoglalkoztatási program átszervezésének első napján világos volt: a 2008-as gazdasági világválság okán elszabaduló munkanélküliség megfékezése, s munkalehetőség biztosítása azoknak, akik a hagyományos munkerőpiacon nem találtak maguknak munkáltatót. Ez egyértelműen beleillik a maga elé a teljes foglalkoztatás eszméjét kitűző orbáni gazdaságpolitika nyomvonalába, hiszen

a segélyezés helyett egy újfajta lehetőséget teremtett a tartósan munkanélküliek számára.
Keynes a 21. században is velünk van

Az, hogy a közmunkások nem minden esetben a szó szoros értelmében véve értékteremtő munkát fognak végezni, szintén a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt. Közgazdaságtani értelemben pont ezt javasolta Keynes is, amikor azt a válságkezelő stratégiát ajánlotta a nagy gazdasági világválság idején az amerikai államnak, hogy ásassanak gödröket az emberekkel, majd ezeket temettessék is be velük – s mindezért fizessenek is nekik. Így pedig az embereknek lesz munkájuk, ami pörgeti a gazdaságot, ami pedig újra beindíthatja a keresleti oldalt a munkaerőpiacon is.

Ebben az értelemben tehát az orbáni közmunkaprogram is csupán egy válságkezelő intézkedés volt. Úgy is mondhatnánk, hogy a közmunka olaj volt a válság által megviselt munkaerőpiac tüzére, ami belobbantotta azt. Azonban a krízis elmúltával értelemszerűen nem árt visszavágni az ilyesféle ösztönzőket, különben pont a céllal ellentétes hatást érnénk el velük. Az, hogy mennyiben cselekedett ennek megfelelően a magyar gazdaságpolitika, kiderül az elemzés hátralevő részéből.

Ahogy az egységes közfoglalkoztatás rendszerét bemutató kormányzati oldalon is olvasható, „a közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája, támogatott »tranzitfoglalkoztatás«, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra”. Vitathatalan, hogy ez elméleti síkon kétségkívül egy nemes cél, azonban az orbáni közfoglalkoztatási rendszer leggyakoribb kritikája is pontosan ehhez kapcsolódik, miszerint a jelenlegi közmunkaprogram a neki szánt tranzitfoglalkoztatási szerepet nem képes betölteni, azaz nem segíti számottevően a tartósan munkanélküliek újbóli elhelyezkedését az elsődleges munkaerőpiacon.

Mennyi az annyi? – mérlegen a közmunka

Ahhoz, hogy tisztán lássunk az eltérő narratívák áradatában, elengedhetetlen a közfoglalkoztatási adatok mélyebb áttekintése. A közfoglalkoztatásra vonatkozó részletes adatokat település szintű bontásban a Belügyminisztérium teszi közzé 2013-ig visszamenőleg egy erre szolgáló honlapon.

A Belügyminisztérium a közzétett adattáblákban a közfoglalkoztatásban résztvevők havi átlagos létszámát közli, mivel az idényjellegű munkák miatt az egyes hónapok között jelentős eltérések mutatkozhatnak éves szinten. Munkavállalási korú lakosságnak a 15 és 64 éves kor közötti lakosság számít.

Annak érdekében, hogy egy átfogó képet kapjunk az adatokról, érdemes először megnézni, hogy a különböző közigazgatási egységek szerinti bontásban hogyan változott a közmunkások aránya a munkavállalási korú lakossághoz képest.

Első ránézésre két tendencia figyelhető meg függetlenül attól, hogy milyen bontás szerint tekintünk az adatokra. Egyrészt,

az ország hagyományosan szegényebb régióiban (azaz a keleti országrészben és Baranya megye egyes részein) szembeötlően magasabb a közfoglalkoztatottak aránya.

Másrészről látható, hogy 2016-2017 tájékán egy jelentős visszaesés következett be a közmunkások arányában, de a szegényebb térségek továbbra is megőrizték vezető helyüket.

A sztárközgazdász jónak tartja a közmunkaprogramot

Arról, hogy a szegényebb térségekben milyen hatásai lehetnek a közmunkaprogramnak, Lord Robert Skidelsky nyilatkozott néhány éve a Makronómnak. A vezető brit gazdaságtörténész a következőket mondta lapunknak, amikor a magyar gazdaságpolitika sikereiről kérdeztük.

„Számos intézkedést támogatnék én is. Valóban vannak sikerek és a „munkahely-garancia” magyar modellje is nagyszerű, ami fantasztikus mértékben segítette a romákat, hogy beillessze őket a rendszerbe. Amennyit erről tudok, a magyar romapolitika nagyon sikeres. Van a közmunkaprogramban képzés is?

Igen, persze.

Tehát segíti a társadalmi integrációt. És a romák mind Orbánra is szavaznak ugye?

Jelentős részben.

Eközben a kritikusoktól csak azt halljuk, hogy Orbán megvesztegeti és megvásárolja a romákat. Pedig dehogy vásárolja meg. Végre valamilyen státuszt szereznek a társadalomban. Sok jó magyar gazdaságpolitikai megoldást látok, amit támogatnék. De nyugaton,

Nagy-Britanniában és az USA-ban nem tudnék olyan véleményt publikálni, hogy Orbán gazdaságpolitikája jó, mert meg se hallgatnának.

Hiszen minden, amit hallanak róla, az a Soros-ellenesség és a CEU ellehetetlenítése, ez felülír minden mást. Amikor legutóbb itt voltam Budapesten, ugyanezt mondtam el. Ezzel ellehetetlenítik, hogy a többi eredményüket megbecsüljék. Nyugaton csak a politikai oldalra koncentrálnak. Ezért nem gondolom, hogy Magyarország maximálisan kihasználta a lehetőségeit, hogy nyomot hagyjon a világban. A jó történetek itt vannak, de nem igazán jutnak ki külföldre.”

Fotó: Szalai Ádám

Ezeket a megállapításokat a következő ábra is alátámasztja. Amennyiben a megyék közfoglalkoztatási arány szerinti sorrendjét nézzük, látható, hogy a vezető helyekért mindvégig Szabolcs, Borsod, illetve Nógrád és Békés megye versenyzett. Azt, hogy Baranya miért kerülhetett viszonylag hátra ebben a rangsorban – holott a térképes adatok mást mutatnak első ránézésre –, az magyarázza, hogy bár a kisebb településeken valóban magas a közfoglalkoztattak aránya, azonban mindezt főként a pécsi adatok ellensúlyozzák.

Ha átváltunk a fenti grafikonon az értékek szerinti ábrára, az is rögtön igazolást nyer, hogy

2016-ról 2017-re élesen lefelé fordultak a közfoglalkoztatottsági adatok.

Ez pedig nem csupán az arányok vonatkozásában igaz: ha az abszolút adatokra tekintünk, akkor kirajzolódik előttünk a magyar közfoglalkoztatás elfektetett váza-szerű grafikonja, mely alapján ismét igazolást nyer a visszaesés ténye.

Közmunka a segélyek helyett: inkluzív növekedés

Branko Milanović szerb-amerikai egyenlőtlenségkutató számításaiból úgy látszik, Magyarországon a gazdasági növekedés nem elvont, papíron létező fogalom, hanem minden jövedelmi réteg részesülni kezdett belőle 2010 után. Különlegesnek számít  – és ezt az egyesek által baloldalinak tartott Milanović is megjegyzi –, hogy 2009 és 2012 között már mindenki előrébb lépett kicsit Magyarországon, 2012 és 2015 között pedig relatív értelemben a szegényeknek jobban kedvező gazdasági növekedést látunk. Ezt ő pro-poor, azaz szegényeket támogató, inkluzív növekedésnek nevezi (helyesebb lenne munkapártinak nevezni, mert alapvetően a munkához kötődik a társadalmi előrelépés). A közgazdász egy olasz követője kommentben azt fűzte hozzá, hogy „a magyar kormány 2011 és 2014 között végrehajtott politikája és annak hatásai pontosan azok, amiket az ember a szociáldemokráciától vár. Tankönyvi példaként is használhatnánk.” A magyar gazdasági növekedés befogadóvá válásában valószínűleg kulcsszerep juthatott a közmunkának is.

Hanyatlás vagy pedig tudatos leépítés?

A 2017-es visszaesés azonban közel sem egy természetes folyamat eredménye. A 2016 után, mikor is a kormány rekordösszeget költött a program finanszírozására, 2017-ben megvágták a költségvetését, s már-már radikális átalakításokat jelentettek be. Erről beszélt például Simon Attila, az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára is a Világgazdaságnak adott interjújában. Ebben úgy fogalmazott, hogy bár a válság után kialakult munkaerőpiaci helyzetben indokolt volt a nagyszabású program, azonban a 2016 végéig megszerzett tapasztalatok alapján szerinte

nyugodtan kimondhatjuk, hogy a közfoglalkoztatás inkubátorház-funkciója nem minden esetben működik jól”.

S mivel 2017 elejére már szemmel látható munkerőhiány lépett fel több szektorban is, így a potenciális munkerő elpazarlása lett volna, ha egyébként munkaképes emberek a közmunkaprogramban töltik el az aktív éveiket.

A közfoglalkoztatási programnak Simon Attila szerint alapvetően három hibás pontja volt. Egyfelelől a közfoglalkoztatók az évek alatt elkezdtek rá úgy tekinteni, mint egy „önmagáért létező programra”, s így gyakran éveken át tartották a megbízható közfoglalkoztatottakat a helyi programjaikban, akik emiatt nem voltak motiváltak az elsődleges munkaerőpiacon való álláskeresésre. Másfelől probléma volt az is, hogy a fiatal pályakezdőket is gyakran „beszippantotta” a program, holott az ő elhelyezkedésüket az egykori helyettes államtitkár szerint „más, aktív eszközökkel, célzott munkaerőpiaci programokkal kell segíteni”. Harmadrészt pedig a közmunkásbérek és a minimálbér között nem volt akkora különbség, hogy ez komoly motiváló erőt jelentsen aziránt, hogy a közfoglalkoztatottak aktívan keressenek maguknak állást.

Azt, hogy a közmunkaprogram csak hiányosan volt képes betölteni a munkaerőpiaci ugródeszka szerepét, Szabó Lajos Tamás, a Magyar Nemzeti Bank munkatársának tavaly év végi elemzése is alátámasztja. Az elemző 2017-ig bezárólag vizsgálta az adatokat a Magyar Államkincstár adatbázisa alapján.

Elemzésében rámutatott arra, hogy a vizsgált időszakban a közmunkások átlagosan kevesebb, mint ötöde tudott egy éven belül elhelyezkedni a munkaerőpiacon, s ez kétéves időtávlatban sem éri el a 25 százalékot.
Elhelyezkedési valószínűségek az adott évi közmunkások között, 24-57 évesekre (grafika: Szabó Lajos Tamás)
Másfelől azonban a közfoglalkoztatási program sikereként értékelhető, hogy számottevő mennyiségben vonta be az addig inaktívakat s ez volt a program legfőbb célja. Ennek kapcsán ugyanakkor megemlítendő, hogy az ő esetükben sok esetben nem tudott ugródeszkaként szolgálni, s a közfoglalkoztatás után inkább azok tudtak csak elhelyezkedni, akik előtte is rendelkeztek hagyományos munkahellyel.

A közfoglalkoztatási program átalakítására pedig – reagálva az addigi hibás gyakorlatokra – valóban sor került 2017 elején. Olyan újítások jelentek meg például, hogy a közfoglalkoztatottak fizetetten hiányozhatnak, ha épp állásinterjún kell résztvenniük, és jelentősen nőtt a munkaerőpiacra való visszatérést segíteni kívánó programok száma is.

Ami azonban talán a legnagyobb horderejű döntés volt mind közül, az a közmunkásbérek kvázi befagyasztása havi bruttó 81 530 forinton napi nyolc óra munka esetén.

(Ez a stagnálás egyébként négy év után, 2021 márciusával tört meg, amikor a kormány a közfoglalkoztatotti bérek emeléséről döntött, s így már havi bruttó 85 000 forint a rendeletben rögzített közalkalmazotti bér.)

Emögött valószínűsíthetően az az elgondolás állt, hogy egyrészt a minimálbér növekedésével növekszik majd a különbség a két bérösszeg között. Másrészt úgy gondolhatták, hogy az infláció miatt fokozatosan veszít majd vásárlóértékből a közfoglalkoztatotti fizetés, s így  a közfoglalkoztatttak egyre motiváltabbak lesznek az elsődleges munkaerőpiacon való álláskeresésre, hiszen ekkora összegből – egyéb bevételi forrás híján – ma Magyarországon egy családot eltartani gyakorlatilag lehetetlen.

Ahogy pedig az az alábbi ábrán is látható,

a különböző bruttó bérek valóban elszakadtak egymástól az utóbbi években.

Míg a minimálbér 2021-re szinte pontosan a közfoglalkoztatotti bér duplájára nőtt, addig az átlagbérrel összevetve már majdnem ötszörös a szorzó. Ez tovább fokozhatja az elsődleges piaci szívóerő érvényesülését.

A járvány sem hozott fordulatot a közmunkaprogramban

Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy az utóbbi években leszállóágba került a közfoglalkoztatási program, s egyre kevesebben keresnek ebben a formában pénzt. Ez pedig azt hozta magával, hogy bár a KSH adatai szerint 2020-ban kilenc év után először nőtt Magyarországon a munkanélküliek száma (38 700 fővel), a közfoglalkoztatottak száma ennek ellenére tavaly is tartotta magát a 2017-ben megkezdett csökkenő tendenciához – ellentétben a miniszterelnök 2020 májusi prognózisával. Ez arra utal, hogy

az újonnan munkanélkülivé vált emberek számára már közel sem olyan vonzó a közfoglalkoztatási program

mint átmeneti bevételi forrás, s helyette inkább rögtön az elsődleges munkaerőpiacon kívánnak maguknak ismét állást találni.

Van azonban egy másik fontos aspektusa is a témának: a folyamatos csökkenés ellenére még 2020-ban is majdnem 100 ezer főnyi közfoglalkoztatott szerepel a Belügyminisztérium statisztikáiban. Ők, mint láthattuk, az ország legszegényebb régióiból kerülnek ki, ahol gyakran ez az egyetlen munkalehetőség számukra. Így pedig hiába volnának ők is motiváltak arra, hogy a rendes munkaerőpiacon találjanak maguknak állást, erre csupán korlátozottan van lehetőségük. Azonban az ő béreik ennek ellenére ugyanúgy szépen-lassan elértéktelenednek a kormányzati szándék mentén, mely ezen régiók további leszakadását – avagy a népesség elvándorlását olyan helyekre, ahol nagyobb irántuk a munkaerőpiaci kereslet – vonhatja maga után.

Ha tehát mérlegre akarjuk tenni az tízéves orbáni közmunkaprogramot, három fontos megállapításunk lehet.

  1. Egyfelelől nem igaz az a narratíva, hogy a közfoglalkoztatási program csupán a foglalkoztatottsági statisztikák kozmetikázásra jött létre, hiszen az akkori munkaerőpiaci körülmények között indokolt volt az életre hívása, s az első évek során számos inaktív embernek biztosított munkával megszerzett jövedelmet a segélyezés valós alternatívájaként, hozzájárulva a szegényebb társadalmi csoportok jövedelmi helyzetének javulásához.
  2. Ugyanakkor az sem igaz, hogy a program univerzális ugródeszkaként szolgált volna a munkanélküliek számára a munkaerőpiacra való visszatéréshez, hiszen a korábban hosszabb ideig inaktívak közül sokan évekre a közmunkaprogramban ragadtak. Mindenesetre képes volt sokakat aktivizálni, bevonni a munkaerőpiacra.
  3. Harmadrészt pedig a közfoglalkoztatási program fokozatos leépítése annak fényében jó irány, hogy jelenleg az elsődleges munkaerőpiac többé-kevésbé képes felszívni a korábbi közfoglalkoztatottakat – amihez hozzájárulnak a teljes foglalkoztatást célzó munkapiaci politikák. Viszont azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a munkaerőpiaci kereslet területileg egyenlőtlen, így pedig egyes régiókban továbbra is a közfoglalkoztatás az egyetlen elhelyezkedési lehetőség – s ezen régiókban az elértéktelenedő közfoglalkoztatotti bérek leszakadást eredményezhetnek.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés