V4 30 – exkluzív interjú a visegrádiakkal!

2021. március 17. 12:06

Írta: Nagy Márton
Idén lett a 30 éves az 1991-ben felújított Visegrádi Együttműködés. Ennek apropóján a Makronóm szerkesztősége Visegrádra látogatott, hogy személyesen kérdezze meg azokat, akikről a legtöbbet lehet hallani a V4 kapcsán: magukat a visegrádiakat.
Utunk egy álmos, bágyadt szerda reggelen indul. Budapestről vonattal egészen Nagymaros–Visegrád megállóhelyig kell utazni. Leszállva a túlfűtött kocsiból azonnal felüdülést nyújt a Dunakanyar friss, csípős márciusi levegője. Egy néhány perces sétával el is érünk a helyi kompkikötőbe, ahol egy-két autós már várakozik rá, hogy megérkezzen a hajó. A helyiek számára ez az egyetlen opció, hogy átkeljenek a Duna túlpartjára, hiszen a legközelebbi hidak Budapesten és Esztergomban találhatók.

A komp kevesebb mint 10 perc alatt át is szeli a hatalmasnak tűnő folyót; menet közben legtöbben a fölénk tornyosuló Visegrádi-hegységben gyönyörködnek – tetején a visegrádi fellegvárral. Megérkezvén a településre egészen lehangoló látvány fogadja a látogatókat: az utcákon alig lézengenek emberek, a vendéglátóegységek pedig szinte mind zárva tartanak, holott „békeidőben” vannak napok, amikor a turisták csak úgy hömpölyögnek az utcákon.

Utunkat Visegrád történelmi belvárosa felé vesszük bízva benne, hogy itt összefuthatunk majd egy-egy helyi lakossal, aki beszámolhat nekünk arról, hogy milyen az élet Visegrádon a koronavírus-világjárvány idején, illetve hogy milyen érzés szinte minden nap a településük nevét hallani a híradásokban a Visegrádi Együttműködés kapcsán. Mikor az egykori királyi palota romjaihoz érünk, megpillantunk egy embert a távolban, aki épp a palota környékén gereblyézi össze a lehullott leveleket. Ő Fieszl József, akivel beszélgetésbe elegyedünk.

Mit gondol ön arról, hogy Visegrád neve manapság ilyen felkapott lett a médiában a V4-ek kapcsán? Van ennek esetleg valamilyen helyi vetülete önöknél?

Hát, helyileg ennek még nem nagy súlyát érezzük, legalábbis ezzel kapcsolatos támogatás még nem nagyon érkezett hozzánk a palotába.

A neve megvan a dolognak, nagy márkanév lett a V4-ből, de ezen kívül itt helyben nem sok konkrétum van ennek kapcsán.

Értem. És a koronavírus-járvány hogyan hatott a településre?

Dolgozunk, dolgozunk, de azért turisztikailag nagyon lecsapott ránk. A vendéglátás és a turizmus hanyatlik. Mi a múzeumban elvegetálunk, de sajnos nálunk sincsenek látogatók egyelőre.

Valamilyen támogatást kaptak a károk enyhítésére?

Igen, amennyire én tudom kaptunk támogatást. Mi a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozunk, és úgy tudom, hogy rajtuk keresztül hozzánk is jutott támogatást. A fizetések rendben ki vannak fizetve, és a közműszámlákat is rendezni tudjuk; szerencsére nem szenvedünk semmiben hiányt.

És ha véget ér a járvány, visszatérnek a turisták ön szerint?

Persze, szerintem nyár elejére már visszatérhetünk a régi kerékvágásba, jönnek majd újra a turisták. De persze minden az oltástól függ majd.

Ön már megkapta az oltást?

Én egyelőre még csak várok, hiszen 37 évesen az ember eléggé a sor alján van, de már regisztráltam természetesen. Remélhetőleg a hónap végéig meg fogom kapni.Fieszl József, visegrádi lakosSokat hallani mostanában arról, hogy a Dunakanyarban is erősen felfuthat a közeljövőben majd a turizmus.

Igen, tudomásom szerint az Eurovelo kerékpárutat, a királyi palotához kapcsolódó múzeumot, illetve a környékbeli látványosságokat akarják majd fejleszteni. A hajós turizmus pedig már jópár éve felfutóban van, sok nagy hajó érkezik hozzánk.

Nem zavarja a helyieket, hogy időről időre ellepik a turisták a várost?

Én abszolút jó üzletnek tartom az egészet, remélem össze is jönnek majd a fejlesztések. Így is sokan járnak ide, de van még bőven lehetőség a fejlődésre. Az önkormányzat szerencsére pozitívan áll mindenhez, a lakosság is támogató, így pedig minden adott az előrelépéshez.

Akkor a helyiek ennek egyáltalán nem állnak ellen? A szemközti Nagymaroson például sok vitát kiváltott az utóbbi időben, hogy valóban jó-e a turizmus felfutása a helyi közösségeknek.

A turisták, ha akarjuk, ha nem, jönnek.

Még most, a járvány alatt is, hiába van szinte minden zárva, az erdő tele van emberekkel. A turisták jönnek, és ezt nekünk ki kell használni. Nekünk vannak terveink arra nézve, hogy milyen fejlesztéseket lehetne véghezvinni például a múzeumban – többek közt a kolostorromot is fel akarjuk újítani, hogy itt fogadhassuk a látogatókat, aztán innen menne fel egy libegő egészen a várba. Ez már 5-6 éve tervbe van véve, de egyelőre nem tudni, lesz-e belőle valami a közeljövőben.A volt királyi palota romjai, háttérben a fellegvárral.

Miután elköszönünk Fieszl úrtól, tovább bolyongunk a városban. A Fő út mentén sétálva egyszer csak egy vidám, színes kapu vonzza magára a tekintetünket: ez a visegrádi Fellegvár Óvoda bejárata. Az ablakon bepillantva mosolygó gyermekarcok néznek vissza ránk, majd az egyik óvónővel összeakad a tekintetünk. Érdeklődésünkre az óvodavezetőhöz irányít bennünket, aki készségesen fogad. Jelenleg csak az óvoda egyik terme foglalt, hiszen a jelenlegi korlátozások miatt már csak csak ügyeletet biztosítanak, így egy üres teremben, apró gyermekszékeken válaszol kérdéseinkre Lovas Tímea.

Hogyan érintette a járvány a helyi óvodát?

Folyamatosan próbáltunk a lehető legszakszerűbben, összefogottan felkészülni és helytállni a járvány hullámai során. Odafigyeltünk a napi adatokra, és az éppen aktuális rendeletek szabályainak betartására. Persze voltak, akik könnyebben, és voltak, akik nehezebben viselték, illetve fogadták el a kialakult helyzetet. De ez mindenhol így van szerintem az országban, ez nem helyi sajátosság.

Emellett a gyerekeket többször vittük kezet mosni, figyelemfelhívó mondókákat és játékokat játszottunk. Próbáltuk minél inkább elmagyarázni nekik, hogy miért kell most minderre fokozottan odafigyelni. Azt gondolom, hogy

a gyerekek – mint általában minden mást is – ezt a helyzetet is a lehető legjobban viselték és fogadták el.

Koronavírusos mondókák?

Igen! Az egyik óvodapedagógus például a csoportjában nagyon jól kidolgozta az egészség-betegség témakörben a koronavírusos helyzetet. Egy ábrázoló tevékenység keretében például egy-egy krumpliból formáltuk meg a betegséget. Így pedig a gyerekek tényleg tudták, hogy mi az a koronavírus, amikor hazavitték a kidíszített krumplit. Ezáltal ők is megértik, miről van szó, hogy miért kell annyiszor kezet mosni, hogy miért fontos a higiénés szabályok betartása.

Volt, hogy önöknek is be kellett zárni? 

Szerencsére nálunk nem került sor nagyfokú, hosszabb bezárásra. Egyszer volt ősszel két napra bezárva egy csoport, illetve most februárban már két csoportot is be kellett zárni tíz napra.

Fertőzött volt a gyerekek között?

Nem – mivel a gyerekeket nem tesztelik –, dolgozó betegedett meg. De természetesen a rendeleteknek megfelelően jártunk el, felvettük a kapcsolatot a Nébihhel, folyamatosan egyeztettünk a fenntartóval, így pedig sikerült megoldanunk ezt az időszakot is.

Most pénteken pedig úgy mentünk haza, hogy akkor nem lesz ügyelet, be kell zárni – aztán hétvégén kiderült, hogy mégiscsak ki kell nyitni. Azt gondolom, hogy ezt is nagyon szépen és jól reagálta le a helyi közösség és maga az intézmény. A szülők nem éltek vissza a helyzettel, ahogy most is látja, öt gyermek van bent az óvodában. Mindenkivel meg tudtuk szerencsére beszélni, hogy milyen formában kéri az ügyeletet, illetve arra is van lehetőség a városi konyha által, hogy az ebédet mindenkinek biztosítani tudjuk. Aki nem tud érte jönni, annak kiszállítják – nagyon szervezetten működik az egész.

A szülők és a munkatársai körében milyen a hangulat: a félelem uralkodik, vagy pedig mindenki próbálja fegyelmezetten kezelni a helyzetet?

Hullámzó, időről időre felerősödik a félelem.

De persze emberek vagyunk, nem gépek, szóval ez normális. De azért alapjában véve inkább a fegyelmezettség dominál. Mindenki teszi a dolgát.

Miután a cseppnyi székeket visszapakoljuk az asztalokra, kilépünk a gyerekzsivalytól hangos óvodaépületből. Lovas Tímea javaslatára következő utunk a Polgármesteri Hivatalba vezet, mely alig néhány percnyi sétára van az óvodától. A rendezett udvarból a hivatali épületbe lépve barátságosan fogadják érdeklődésünket. Mivel azonban a váratlan megkeresésünkre senki sem számított, így a helyi polgármestert, Eöry Dénest épp nem sikerül elcsípnünk – helyette a jegyző, dr. Szabó Ferenc válaszol kérdéseinkre.Visegrádi zászlók lobognak a Polgármesteri Hivatal előtt.

Ön szerint milyen helyi vetülete van a Visegrádi Együttműködésnek?

Úgy látom, hogy ez inkább szimbolikus. Maga a hely a meghatározó a történelmi múltjával együtt. A palotánál levő kőtárban azért van egy emléktábla, ami a harminc évvel ezelőtti eseményeknek emléket állít. Sőt, magán az évfordulón is volt egy ünnepélyes koszorúzás, amin a Külügyminisztérium, illetve a másik három visegrádi ország nagykövetségeinek képviselői is részt vettek.

Bár egyelőre nincs ennek itt helyben egy formalizált központja, az azért elmondható, hogy

egyre nagyobb számban jönnek Lengyelországból, illetve Csehországból olyan turisták, akiknek kifejezetten az a célja, hogy Visegrádot a V4 szemüvegén keresztül nézzék meg.

Ők már hallottak a Visegrádi Együttműködésről, és kimondottan ezért keresik fel a városunkat. A lengyeleknél és a cseheknél egyre jobban benne van a köztudatban Visegrád mint város, s így közülük többen csak ezért jönnek el hozzánk.

Mi pedig ebben próbálunk igazodni az igényekhez. Ha például idegenvezetést kérnek a palotában – ami lehetséges akár lengyel, akár cseh nyelven is – akkor az idegenvezetők el tudják mondani nekik a történelmi előzményeket is, azaz az 1335-ös visegrádi királytalálkozó történetét. Ez volt egyébként az első szorosabb együttműködés itt a közép-európai országok között, és ennek megfelelően maga a találkozó is egy hosszabb kongresszus jelleget öltött. Voltak itt lovagi tornák, lakomák, vadászatok is a tárgyalások mellett – s pontosan ennek állít emléket a Visegrádi Palotajátékok.

Ez minden évben – amikor nincs járvány – megrendezésre kerül, s az egész rendezvény a 14. századi királytalálkozó eseményeire van felfűzve. Azt pedig maguk a Palotajátékok szervezői is említették már, hogy a turistákban gyakran megjelenik az igény, hogy kicsit jobban utánanézzenek az egész Visegrádi Együttműködés hátterének, a történelmi előzményeknek.

Ha már a turistákról van szó: hogyan érintette a járvány a helyi turizmust? Mekkora volt a visszaesés?

Már a kérdésben is benne van a válasz. Visegrád legnagyobb bevétele az idegenforgalom, illetve a szálláshelyszolgáltatók által fizetett idegenforgalmi adó. Ha nekik nincs bevételük, akkor az önkormányzat bevételei is jelentősen megcsappannak. Ezen kívül az állami visszavonások is elég negatívan érintették a költségvetésünket.

A tavalyi évben olyan tekintetben szerencsénk volt, hogy nyáron rengeteg belföldi turista jött Visegrádra, ami bizonyos mértékben kompenzálta a kiesett bevételeket, de egészében nézve tavaly is visszaesés volt. Azt pedig egyelőre idén is látható, hogy nincs turista. Vannak azért vendégek, akik még így is ellátogatnak hozzánk, de ez nem igazán hoz bevételt a városnak. A kereskedelmi egységeknek csak minimális bevételt jelent, hogy kiadják az ennivalót, ami egyáltalán nem mérhető ahhoz, amikor fizető szállodai vendégeink vannak, akik minden éjszaka után idegenforgalmi adót fizetnek.

És mire számítanak a járvány után? Újra berobban majd a turizmus?

Persze! Úgy gondoljuk, hogy

amint véget ér a járvány, akkor azonnal visszaépül a turizmus.

Elsősorban a belföldi, de utána kicsit lassabban a külföldi is.

A helyiek hogy viszonyulnak a turistaáradathoz? Itt is éles viták folynak a közösségen belül ezzel kapcsolatban?

Ez minden ilyen jellegű településen vita tárgya – akár a Balatonnál, akár a Dunakanyarban –, így nálunk sincs ez másképp. A visegrádiak egy része a turizmusból, míg másik része nem a turizmusból él. Az előbbiek nyilván azt szeretnék, ha minél több turista jönne, az utóbbiak számára pedig inkább terhesebb, ha egy-egy kritikusabb időszakban elözönlik a várost a látogatók.

Az önkormányzat ennek kapcsán egyébként épp egy új közlekedési koncepción dolgozik. További parkolókat szeretnénk építeni, mert azt akarjuk elérni, hogy az idelátogató turisták letegyék az autójukat, s lehetőleg gyalogosan nézzék meg a települést. Emellett pedig például ha valaki a várba szeretne felmenni, ahhoz egy hop on hop off jellegű buszjáratot szeretnénk biztosítani.

Miután elköszönünk Szabó Ferenctől ismét a komp felé vesszük az irányt. Mivel a hajó óránként csak egyszer közlekedik – s az előzőt hajszálnyival, de sikerült is lekésnünk – így rengeteg időnk marad, hogy szemügyre vegyük a túloldali kilátást. Mikor megérkezünk, néhány szemlélődő épp a helyi turisztikai térképet bogarássza. Közelebb menve hozzájuk érdeklődésünkre elmondják, hogy ők bizony turisták, akiket a járvány sem állíthat meg. Hajnalban keltek, és sokat utaztak, hogy időben Visegrádra érjenek. Elmondják azt is, hogy kifejezetten örülnek neki, hogy nincs turistákkal tömve a város, hiszen ők pont egy ilyen nyugodt, csendes kirándulásra vágytak.

Amikor arról kérdezzük őket, hogy esetleg szerepet játszott-e a V4 márkanév abban, hogy pont Visegrádot választották úticélul, élesen elutasítják ezt mondván, hogy ők nem politizálnak. Azért jöttek 40 év után újra a Dunakanyarba, hogy kikapcsolódjanak, s egy kis friss levegőt szívjanak.

Mikor aztán többé-kevésbé sikerül memorizálniuk a térképet, elköszönnek tőlünk, és az országúton átkelve elindulnak, hogy keressenek egy még nyitva tartó vendéglátóhelyet, ahol megihatnak egy kávét. Mi ezután leülünk a kompkikötőben kialakított padokra, miközben néhány fiatal köveket dobál a Dunába és közben vidáman beszélgetnek.A visegrádi kompkikötő mellett fiatalok köveket dobálnak a Dunába.Amíg anyagainkat rendezgetjük, a komp is befut, így felkászálódunk, és előkeressük jegyeinket. Már épp szállnánk fel a hajóra, amikor hirtelen ismerős arcokat pillantunk meg: sietve jönnek a hajó felé a turisták, akikkel alig fél órával ezelőtt találkoztunk. Összetalálkozik a tekintetünk, és mikor megjegyezzük, hogy ez bizony rövid kirándulás volt, a lelkünkre kötik, hogy mindenképp írjuk bele a cikkbe, hogy Visegrádon sehol sem lehet hétköznap délelőtt egy jó kávét kapni. Mi erre csak annyit tudunk válaszolni, hogy sajnos ilyen, mikor egy világjárvány bénítja meg az országot. Erre csupán egy keserű mosolyt kapunk viszonzásul.

Ekkor felbúg a hajómotor, s elindulunk visszafelé a Dunán.

Címlap: MTI/Máthé Zoltán.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés