A magyarok többsége elégedett az elmúlt tíz év gazdaságpolitikájával egy friss felmérés szerint
„Ön elégedett az elmúlt 10 év gazdaságpolitikájával?” – hangzott a felmérés kérdése. Forrás: Nueco
A két csoport éles kettéválását mutatja, hogy mindössze 1,1 százalék azok aránya, akik semlegesen értékelik a 2010 utáni időszak gazdasági intézkedéseit” – számol be a Nueco az általa készített online kutatás eredményéről.
A többség szerint fejlődik az ország
A megkérdezettek közül többen ki is fejtették véleményüket, ezekről számolt be lapunknak a kutatást végző szervezet vezetője, Pálfalvi Milán:
„»Mindenki láthatja, hogy az ország épül!« – ezzel a véleménnyel írható le, miként vélekednek makrogazdasági szinten azok, akik elégedettek.
és az is, hogy »sikerült leszámolni a merjünk kicsik lenni« rossz hozzáállással.”
„A saját bőrünkön is érezzük az intézkedések hatását”
„A háztartások esetében a »jobban élünk, mint 2010 előtt« mondattal lehetne összegezni a többség álláspontját. Ennek okát a családok támogatásával magyarázzák, érveket, példákat hoznak fel saját személyes életükből. Ezzel szemben az elégedetlenek táborában erőteljes a protest hangulat, és sok esetben jelen van az érzelmektől sem mentes vélemény” – árulta el Pálfalvi.
Polarizálódik a társadalom
„Kiélezett különbség mutatkozik az elégedettek és az elégedetlenek között. Ezt jól mutatja az is, hogy a válaszadók között elhanyagolható azok aránya, akik semlegesek. Szélsőséges vélemények a kisebbik csoportban jellemzőek, míg a többség inkább érveket sorakoztat fel.
– zárta gondolatait a Nueco vezetője.
Borítókép: MTI/MTVA/Vasvári Tamás
Összesen 63 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Most már tényleg takarodnia kell a Zorbánnak...
... és tényleg vissza kell szavazni a hatalomba az elqrókat!
Aranykornak nem aranykor, de jobb, ha nem akarnak rajta változtatni.
Fogadok, hogy GKI-t olvasgatsz a szabadidődben:-)
Bejelentkezés