A fényszennyezettség lehet a pajzsmirigyrák kialakulásának egyik oka

2021. február 12. 11:11
Nagyobb az esélye a pajzsmirigyrák kialakulásának azokon a területeken, ahol éjszakánként a mesterséges fény aránya magasabb.

Az elmúlt évszázadban az elektromos világitás elterjedése drasztikusan megváltoztatta a városok látképét, de a mesterséges fények káros hatásai még kevésbé terjedtek el a köztudatban. Ezt a témát járták körbe az American Cancer Society folyóiratában.

Fontos kiemelni, hogy az epidemiológiai vizsgálatok összefüggést jeleztek a mesterséges éjszakai fények erősségi szintje és az emlődaganat kockázatának emelkedése között. Qian Xiao professzor (PhD) a Texasi Egyetem Egészségtudományi Központjában, Houstonban összefüggések után kutatott a jelenséggel kapcsolatban. A kutatásba amerikai lakosokat vontak be 50 és 71 éves kor között, még a 90-es évek közepén, és egészen 2011 vizsgálták őket.

Az átlagosan 12,8 éven át követett 464 371 résztvevő között 856 pajzsmirigyrákos esetet diagnosztizáltak (férfiaknál 384, nőknél 472).

A kutatási adatokból arra következtetnek, hogy a legmagasabb értékek mellett a daganat kialakulásának kockázata 55 százalékkal emelkedhet.

A leggyakoribb típus a papilláris pajzsmirigyrák volt, amely a női szervezetben jóval gyakrabban fordul elő. A „gyengébbik” nem esetében a lokalizált ráknak és a test más részeire való terjedésnek nem volt semmilyen jele, míg a férfiaknál az asszociáció a rák előrehaladottabb szakaszaiban erősebb volt.

A kutatók megjegyezték, hogy eredményeik megerősítéséhez további epidemiológiai vizsgálatokra van szükség. Ha eredményeik megerősítést nyernek, fontos figyelemmel kísérni a mesterséges éjszakai fények és a pajzsmirigyrák közötti kapcsolat mechanizmusait. Továbbá azt is kihangsúlyozták, hogy az éjszakai fény elnyomja a melatonint, az ösztrogén aktivitás modulátorát, amely fontos daganatellenes hatással bír. Az éjszakai világítás a test belső órájának (cirkadián ritmus) megzavarásához vezethet, ami a rák különböző típusainak kockázati tényezője.

„A közelmúltban néhány városban erőfeszítéseket tettek a fényszennyezés csökkentésére, ezért az a véleményünk, hogy a jövőbeli tanulmányoknak vizsgálniuk kell, hogy az ilyen projektek hogyan és milyen mértékben befolyásolják az emberi egészséget" – mondta a kutatás vezető professzora.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában