A hazai családtámogatási rendszert bírálta az LMP

2021. február 11. 13:48
Ne tegyen különbséget a hazai támogatási rendszer gyermekek között az alapján, hogy házasságban vagy azon kívül születtek – szorgalmazta csütörtöki online sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.

Arról beszélt: utóbbiakat – akik tavaly az újszülöttek 39 százalékát tették ki – hátrányosan érinti, hogy utánuk nem vagy csak megkötésekkel folyósítanak olyan juttatásokat, mint a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), a falusi csok és a babavártó hitel.

E „rendkívül rossz megkülönböztetés” ellen érvelve Ungár Péter kiemelte: ha azt akarjuk, hogy minden kívánt gyermek megszülessen, akkor a támogatást nem kellene a házasság intézményéhez kötni.

A kormánynak nem feladata beleszólni a magyar emberek magánéletébe, nem feladata eldönteni, hogy ki milyen konstrukcióban vállal gyermeket. Ez két ember, egy férfi és egy nő döntése, és ehhez nem szükséges a házasság intézménye – fogalmazott. Online sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus sürgette az egyszülős családoknak nyújtott támogatások bővítését is.

(MTI, címlap: MTI/Balogh Zoltán)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy gyereknek rendezett családi körülmények között a legjobb felnőni. Nem általában gyereket támogatunk mások által megkeresett pénzből, hanem gyermeknevelést, aminek a vége képzettség, munka, adózás. Azok az együttélési formák amikhez bármi kétely, pl. tartósságban, férhet, kevesebbet kapnak. Nem öröm, h. a támogatásért még értékrendi alkalmazkodás is elvárt, de ajándék pénznél (mások keresték meg, illetve amit az egyik kap, azt a másik nem tudja saját célra felhasználni) legyen már természetes, h. van követelmény is.

Nincs igaza Ungárnak. Már megint.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában