Szijjártó: Robosztus ösztönzőcsomaggal válaszol Magyarország a válságra

2021. február 4. 14:40
Magyarország gazdaságtörténetének legrobusztusabb ösztönzőcsomagjával válaszol a koronavírus-járvány okozta globális válságra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban a MEDEF francia vállalkozói szövetség üzleti fórumán.

Elmondta, a kormány közölte tavaly a Magyarországon beruházó külföldi cégekkel, hogy kész kifizetni beruházási értékeiknek akár a felét, ha nem bocsátanak el alkalmazottat.

Ennek következtében olyan sok beruházás érkezet azóta Magyarországra, amire korábban nem volt példa, és ma már többen dolgoznak az országban, mint a válságot megelőzően.

A programban 1435 vállalat vesz részt, összesen 4,8 milliárd euró értékű beruházással. Ezzel megmentettek 270 ezer munkahelyet, és megteremtettek 13 ezer újat – mondta Szijjártó Péter.

A Fidesz–KDNP vezette kormány gazdasági célja 2010-es hivatalba lépése óta az, hogy az európai gazdasági növekedési átlagot mindig legalább két százalékponttal meghaladja az ország. És ezt el is érte, a legutóbbi „normális” évben például, amely 2019 volt, 4,6 százalékos növekedést produkált – tette hozzá.

Kifejtette: sikerült a munkanélküliséget is 3,4 százalékra leszorítani, ami egyes szakkönyvek szerint megközelíti a teljes foglalkoztatást.

A magyar gazdaság rendkívül nyitott, tehát az export és a hazai beruházások értéke határozzák meg a teljesítményét. Ezeknek az értéke 2014 óta minden évben meghaladta az előző évit.

Az elmúlt hét évben 22 milliárd euró összértékben 590 beruházást hajtottak végre külföldi befektetők az országban a kormány stratégiájának köszönhetően, és ezek a beruházások 99 ezer új munkahelyet teremtettek. Részben ennek révén 2010 óta az ország 70 százalékkal növelte ipari teljesítményét – hívta fel a figyelmet.

Szijjártó Péter előadásában beszámolt arról: az ellenzéki pártok a járvány okozta válság miatt tavaly nyomást gyakoroltak a kormányra annak érdekében, hogy szociális alapon támogassa a társadalom erre rászoruló tagjait, osszon pénzt segély formájában, és hogy hosszabbítsa meg a munkanélküliségi segély folyósításának időszakát.

„Azonban mi a 2010 előtti időszakból azt a következtetést vontuk le, hogy a segély védhetetlen helyzetbe hozza az országot, nem biztosít kiszámítható jövőt. Kiszámítható jövőt a munka biztosít. Tehát ahelyett, hogy finanszíroztuk volna a munkanélküliséget, mi inkább a munkanélküliség és az ebből fakadó problémák elleni küzdelmet támogattuk anyagilag” – szögezte le a miniszter.

(MTI, címlap: Szijjártó Péter Facebook)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés