Tömeges elbocsátás a francia Michelin abroncsgyárban

2021. január 6. 16:15
A francia Michelin-csoport, a világ egyik vezető gumiabroncsgyártója 2300 munkahelyet szüntet meg Franciaországban egyszerűsítési és versenyképességi programja keretében. A tájékoztatás szerint nem lesznek elbocsátások, a nyugdíjba vonulók és az önként távozók állásait számolják fel.

Az abroncsgyártó célja „a versenyképesség növelése évente legalább öt százalékkal”, ezért 21 ezerről a következő három évben 2300-al csökken az álláshelyek száma Franciaországban.

A Michelin 2017 óta már 1500 munkahelyet megszüntetett átszervezési programjában a franciaországi székhelyén, Clermont-Ferrand-ban és az Egyesült Államokban, valamint bezárta a franciaországi La Roche sur Yonban és a németországi Bambergben is egy-egy telephelyét.

A közlemény szerint 2024-ig a tervezett leépítések hatvan százaléka korkedvezményes nyugdíjjal történik, a fennmaradó negyven százalék pedig végkielégítéssel támogatott önként távozó lesz a kollektív megállapodásnak megfelelően.

Florent Menegaux, a Michelin elnöke a francia hírügynökségnek elmondta:

az átszervezés valamennyi franciaországi telephelyet érinti,

és a csoport kötelezettséget vállal arra, hogy legalább annyi munkahelyet hoz létre a jövőben, mint amennyit megszüntet.

A telephelyenként megszűnő munkahelyek számát a következő hónapokban teszi közzé a cég, a vezetőség a közeljövőben kezd tárgyalásokat a szakszervezetekkel egy három évre szóló keret-megállapodásról.

A csoport „csaknem tíz éve küzd az abroncsgyártás világpiacának alapvető strukturális átalakulásával, amelyet elsősorban az olcsó termékek tömeges érkezése határozott meg” – mondta az elnök.  A leépítési program célja a tevékenység stratégiai átalakításának megtervezése a jövőre való felkészülés jegyében – tette hozzá.

„A Michelin nem hagyja el Franciaországot és az újfajta tevékenységeinek fejlesztéséből nyert

megtakarításainak egy részét beruházásra fordítja”

 – hangsúlyozta Florent Menegaux.

A cégcsoport célja, hogy a 2030-ra a forgalmának legalább harminc százalékát az abroncsgyártáson kívül valósítsa meg, egyebek mellett a 3D-s nyomtatásból vagy a hulladékfeldolgozásból.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés