Rekordütemben nőtt a brit gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben

2020. december 22. 12:54
A legfrissebb, felülvizsgált adatok szerint rekordütemben nőtt a brit gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben, de még mindig jelentősen elmarad a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtti szinttől. Hat évtizede nem mért rekordra emelkedett ugyanakkor a brit államadósság-ráta is.

A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett, javított második becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 16 százalékkal emelkedett júliustól szeptemberig az előző naptári negyedévvel összevetve, tükrözve a koronavírus-járvány megfékezését célzó, március végén életbe léptetett korlátozások akkori fokozatos feloldását.

Ez volt a leggyorsabb negyedéves növekedés a brit gazdaságban azóta, hogy a statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a negyedévi összevetésű GDP-adatok rendszeres közlését.

A múlt hónapban közölt első becslésben még 15,5 százalékos harmadik negyedévi GDP-növekedés szerepelt.

Keddi adatismertetésében az ONS hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit GDP-érték a felfelé javított becsléssel együtt is még mindig 8,6 százalékkal alacsonyabb volt a harmadik negyedévben, mint 2019 végén, és ugyancsak 8,6 százalékkal maradt el a tavalyi azonos negyedévben mért szinttől.

Ezek is javított számítások: a novemberben közölt első becslésben az szerepelt, hogy a brit hazai össztermék az idei harmadik negyedévben 9,7 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi év végén regisztrált szintnél, és 9,6 százalékkal maradt el a 2019 negyedik negyedévében megtermelt GDP-értéktől.

A statisztikai hivatal számításai szerint a harmadik negyedév végéig bekövetkezett, halmozott brit GDP-visszaesés hozzávetőleg a kétszerese volt a hét legnagyobb globális gazdasági erőcentrum alkotta G7-csoport többi országában mért csökkenésnek.

Keddi ismertetésében az ONS közölte: a felülvizsgált becslések alapján az idei év első felében a brit GDP 21,2 százalékkal zuhant. Az első negyedévben 3 százalékkal, a másodikban 18,8 százalékkal esett a gazdaság teljesítménye.

A szintén kedden ismertetett friss közfinanszírozási adatok alapján csaknem hat évtizede nem mért szintre nőtt a GDP-arányos brit államadósság-ráta, mindenekelőtt a koronavírus-járvány hatásainak kivédését szolgáló hatalmas költségvetési programok és az ezeket finanszírozó állampapír-kibocsátások miatt.

Az ONS adatai szerint az idei pénzügyi év első nyolc hónapjában, vagyis április és november között a közfinanszírozási szektor nettó hiteligénye 240,9 milliárd font (csaknem 95 ezer milliárd forint) volt, 188,6 milliárd fonttal több, mint a tavalyi pénzügyi év azonos időszakában.

A hazai össztermékhez mért nettó államadósság-ráta november végén 2099,8 milliárd font (823 ezer milliárd forint) volt; ez a GDP-érték 99,5 százalékával egyenlő.

A statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy az 1962-ben véget ért pénzügyi év óta nem volt ilyen magas a brit államadósság-ráta.

Az ONS kimutatása szerint az idei pénzügyi év első nyolc hónapjában az államháztartás adó- és társadalombiztosítási bevételei 8,6 százalékkal zuhantak, a folyó kiadások ugyanakkor 30 százalékkal nőttek a tavalyi azonos időszakhoz mérve.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés