Hogy erre eddig miért nem gondolt senki: a Jobbik petícióval emelné a magyar béreket

2020. december 17. 20:51
Petíciót indít a vidéki bérek felzárkóztatásáért a Jobbik, jelentette be csütörtöki miskolci sajtótájékoztatóján Jakab Péter pártelnök, frakcióvezető.

Az interneten is közvetített eseményen a politikus arról beszélt: érdemi kormányzati lépésekre van szükség, hogy a vidéki bérszínvonal közelítsen a fővárosihoz, mert most évente átlagosan tíz százalékkal nő közöttük a szakadék.

Példaként azt hozta fel: ma egy borsodi dolgozó átlagosan 126 ezer forinttal, egy békési 138 ezerrel, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pedig 148 ezer forinttal keres rosszabbul, mint fővárosi kollégája.

A vidéket nem lehet semmibe venni és a vidéket nem lehet leszavazni, fogalmazott, hozzátéve, a vidék élni akar, de élni csak tisztességes fizetésekből lehet.

Sürgette, hogy az állami szektorban a vidéki béreket igazítsák a fővárosiakhoz, tárgyalják újra a nagyvállalatokkal kötött stratégiai megállapodásokat, béremelési ütemtervet rögzítve azokban, a kis- és középvállalkozásokat pedig átfogó járulékcsökkentéssel tegyék alkalmassá a fizetések emelésére.

Jakab Péter elmondta: a járványhelyzet miatt online indítják útjára a kezdeményezést, de amint erre lehetőség nyílik, papíralapra fogják helyezni a petíciót.

Mutassuk meg, hogy ha a Fidesz nemet mond a vidékre, akkor a vidék is nemet mond a Fideszre!, hívott fel sajtótájékoztatóján a Jobbik elnök-frakcióvezetője.

(MTI, Fotó: MTI/Kovács Tamás)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés