Belföldön is perelhetők a nemzetközi cégek, és ez a magyar vállalatoknak is jó

2020. december 2. 16:39
A magyar vállalkozások számára is kedvezően döntött az EU bírósága azzal, hogy a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében, közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A GVH szerint a döntés azért fontos, mert a belföldi vállalkozások egyre gyakrabban szerződnek külföldi székhelyű céggel az online térben végzett szolgáltatásokra.

Jogvita esetén ugyanakkor bizonytalanságot okozhat, hogy a másik fél fizikailag nincs jelen Magyarországon.

Az uniós bíróság ítélete szerint a külföldi székhelyű cégek, így akár a legnagyobb online platformok is, mint például az Amazon, Facebook, Google, Apple iOs is perelhetőek a hazai bíróság előtt, írta a GVH. Az ítélet minden olyan esetben irányadó lehet, amelyben egy üzleti felhasználó kára a platform és az üzletfél közti szerződésen túlmutató, további jogszabályba ütközésből, például versenyjogi jogsértésből fakad, tették hozzá.

A döntéssel megerősítést nyert: ha a nagy külföldi platformok egyoldalúan alkalmazott vagy előírt szerződéses kikötései miatt a hazai vállalkozások esetleg kárt szenvednének el, az érvényesítési igények egyszerűsödnek azzal, hogy

magyar bíróság előtt is kezdeményezni lehet az eljárást.

A GVH a közleményben emlékeztet, hogy az uniós bíróság, minden hasonló esetre irányadó ítélete a Booking.com szállásfoglaló portál ellen indult eljárásban született. A portál üzemeltetőjével szemben a magyar versenyhatóság is folytatott fogyasztóvédelmi típusú eljárást, amiért többek között agresszív, pszichés nyomásgyakorlással késztette felhasználóit mihamarabbi foglalásra. A Gazdasági Versenyhivatal idén tavasszal 2,5 milliárdos bírságot szabott ki jogsértéséért a holland vállalkozásra.

A platform ellen egy Németországban szállást üzemeltető német társaság indított keresetet a székhelye szerinti bíróságon, a német bíróság azonban az unió bíróságához fordult az illetékesség megállapítására.

(MTI)

| ipar | GVH | cég | verseny

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés