A szlovén gazdaság 2,6 százalékkal esett vissza a harmadik negyedévben

2020. november 30. 16:08
A szlovén gazdaság teljesítménye 2,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, közölte a szlovén statisztikai hivatal hétfőn.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a szlovén bruttó hazai termék (GDP) éves szinten 2,9 százalékkal esett vissza, az első kilenc hónapban az ország gazdasági teljesítménye 6 százalékkal csökkent.

A jelentés szerint a csökkenésre jelentős hatással volt a beruházások visszaesése.

A koronavírus-járvány következtében 5 százalékkal mérséklődött a belföldi fogyasztás: a végső fogyasztás 0,3 százalékkal, a bruttó tőkeáramlás 19,6 százalékkal esett vissza.

Az export 9,5 százalékkal apadt az előző év azonos időszakához képest, az import pedig 13,1 százalékkal.

A harmadik negyedévben tovább csökkent a foglalkoztatottak száma, éves szinten 1,8 százalékkal, 1 034 564 főre.

A szlovén gazdaság teljesítménye az első negyedévben éves összehasonlításban 2,4 százalékkal, a második negyedévben 13 százalékkal esett vissza. Szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,5, illetve 12,9 százalékkal csökkent.

A statisztikai hivatal elemzői arra számítanak, hogy az év végén a GDP csökkenése nem lesz olyan markáns, mint a második negyedévben. Az egész évre vonatkozó első gyorsbecsléseket várhatóan február végén teszik közzé.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés