Szijjártó: a magyar-vietnami gazdasági együttműködés sikertörténet

2020. október 16. 14:35
Magyarország és Vietnam gazdasági együttműködése egyértelmű sikertörténet, nagyon kevés országról mondható el, hogy a koronavírus-járvány időszakában ilyen jelentősen tudta volna növelni a kereskedelmét – közölte pénteken hanoi tárgyalásai után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és bejelentette azt is, hogy magyar cégek fogják biztosítani két vietnami megye ívóvízellátását.

A tárcavezető Hanoiban tárgyalt a többi között Pham Binh Minh vietnami külügyminiszterrel, Nguyen Chí Dung tervezési és beruházási miniszterrel is, és Dinh Tien Dunggal, a pénzügyminisztérium irányítójával, illetve átadta a magyar nagykövetség új, kibővített konzuli hivatalát.

Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy az idei első nyolc hónapban a két ország kereskedelmi forgalma hatvan százalékkal nőtt, ami alapvetően a víziparban, az élelmiszeriparban és az egészségügy területén végrehajtott magyar beruházásoknak köszönhető Vietnamban. A tárcavezető pénteken megállapodást kötött arról, hogy két vietnami megye ívóvízellátását fogja biztosítani két, víztisztító telepeket építő magyar beruházás, amelyek összértéke 72 millió euró.

Már szerkezetkész az az ötszázágyas kórház – onkológiai központ –, amelyet két magyar vállalat épít, és amely egyértelműen elnyerte a vietnamiak elégedettségét. A pénteki tárgyalásain ezért Szijjártó Péter meg tudott állapodni egy újabb, ezúttal 140 ágyas kórház építéséről. Körülbelül húszmillió euró értékű beruházásról van szó, és ezt a kórházat is magyar cégek fogják építeni.

Szijjártó Péter szerint jól sikerültek a magyar élelmiszeripari beruházások is. Tovább növeli a kapacitásait az a magyar vállalat, amely egy csirkefeldolgozó üzemet épített. A vállalat heti szinten 330 tonnás beszállítási szerződést tudott kötni az egyik legnagyobb vietnami áruházlánccal. Emellett a Mol kenőanyagait is elkezdik forgalmazni a vietnami piacon.

Vietnam azon nagyon kevés országok közé tartozik, amelyek növelni tudták a gazdasági teljesítményüket a világjárvány alatt is, mintegy két százalékkal nőtt a bruttó hazai terméke (GDP). „Ebből egyértelműen profitálnak a magyar vállalatok is, hiszen a korábban végrehajtott beruházások olyan jól sikerültek, hogy azok nyomán most újabb magyar vállalati beruházások kerülnek sorra, és tovább nő a kereskedelmi forgalmunk is” – mondta Szijjártó Péter.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés