Egy októberben induló pályázat ad lendületet a magyar-török kutatás-fejlesztésnek

2020. október 15. 14:19
Magyar-török kutatás-fejlesztési pályázat indul októberben. „A közeljövőben megjelenő felhívás kétoldalú innovatív projektek elindítását ösztönzi, kiemelt témája lesz egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a robotika is” – jelentette be csütörtökön Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A magyar részről 200 millió forintos keretösszeg 3-10 elképzelés valóra váltását teszi lehetővé. A pályázó partnerségekben az egyetemi, kutatóintézeti csoportok mellett mindkét oldalról részt kell vennie legalább egy vállalatnak is – részletezte a miniszter a tárca közleményében.

A közlemény szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)  a török ipari és technológiai tárcával közösen szervezett videokonferenciát az együttműködési lehetőségek feltérképezésére a high-tech és a mesterséges intelligencia (MI) terén. Az eseményt a két miniszter, Palkovics László és Mustafa Varank nyitotta meg. A kormányzati szereplők mellett egyetemek, szakmai szervezetek és vállalkozások is képviseltették magukat a rendezvényen.

Palkovics László elmondta: „Ma még teljes egészében fel sem mérhetők az új technológiák várható hatásai a nemzetgazdaságok fenntartható növekedésére, a vállalatok működési hatékonyságának és az emberek életminőségének javítására. Világosan látható azonban, hogy például a mesterséges intelligencia is milyen széles körben alkalmazható, egyebek mellett a képfelismeréssel és -elemzéssel az orvosi diagnosztikában, chatbotok bevetésével az ügyfélkapcsolatokban, vagy a mobilitás új formáival, köztük az önvezető járművekkel a közlekedésben és logisztikában.”

A magyar tárcavezető kifejtette, hogy éppen e páratlan lehetőségek minél sikeresebb kiaknázása érdekében született meg idén Magyarország MI stratégiája. A dokumentum szakmai, gyakorlati megalapozásában központi szerepet töltött be a már 270 tagú MI Koalíció. A magyar kormány nemzetközi szinten is az együttműködések élénkítésében érdekelt, szorgalmazza  a feltörekvő technológiákkal kapcsolatos szabályozási eszközök kidolgozását.

A 2020-as török-magyar pályázati felhívás a jövőorientált iparágakban való közös munka élénkítését célozza az említett témakörökön túl például a biotechnológiában, megújuló energiaforrások hasznosításában, 5G és digitalizációs fejlesztésekben. A projektenként elnyerhető támogatás 20-70 millió forint között mozoghat. A beadási határidő várhatóan 2021. január végi lesz majd – tájékoztatott az ITM.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés