A német kormány a távmunka mellé állt

2020. október 6. 17:52
A koronavírus-járvány kezdete óta negyvenezernél is több számítógépet vásárolt a német szövetségi kormány dolgozói otthoni munkavégzésének támogatására egy kedden ismertetett kimutatás szerint.

A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint az idén márciustól szeptemberig 40 728 személyi számítógépet, laptopot és táblagépet vásároltak közpénzből otthoni munkavégzésre a minisztériumok és egyéb kormányzati szervek dolgozóinak. Az eszközök beszerzésére 93,5 millió eurót (34 milliárd forint) fordítottak – ismertette a tárca adatait az ARD országos közszolgálati televízió.

Helyes, hogy a kormány szélsebesen bevásárolt, hogy alkalmazottai a járvány miatti korlátozások idején is folyamatosan tudjanak dolgozni, az oktatási rendszer digitalizációja,

az iskolák informatikai fejlesztése viszont igen lassan halad előre

– mondta Katharina Willkomm, az FDP-frakció fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozó vezető szakpolitikusa, rámutatva, hogy bürokratikus eljárások miatt a tanulóknak eddig csupán a kormányzati dolgozókra fordított összeg töredékéért, 15,7 millióért lehetett számítógépet vásárolni.

A szövetségi munkaügyi minisztérium valamennyi munkavállalónak megkönnyítené a távmunkát. A hét végén ismertetett tervek szerint törvénybe foglalnák, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak joguk van évi 24 nap munkahelyen kívüli munkavégzéshez. Az úgynevezett homeoffice jog csak akkor tagadható meg, ha elengedhetetlenül szükséges a munkavállaló személyes jelenléte a cég telephelyén – emelte ki a tárcavezető, Hubertus Heil, a szociáldemokraták (SPD) politikusa egy lapinterjúban.

A koalíciós társak – a CDU/CU jobbközép pártszövetség – élesen bírálták a tárcaközi egyeztetésre indított jogszabálytervezetet. Különösen a munkaadói érdekképviseletekhez legközelebb álló bajor CSU ellenzi a homeoffice jog bevezetését. Az otthoni munkavégzés állami szabályozás nélkül, a gazdasági szereplők tevékenysége révén is megfelelően fejlődik, és a járvány megmutatta, hogy sokhelyütt teljesen természetes – nyilatkozott Markus Blume, a CSU főtitkára, kiemelve, hogy egy külön törvény pedig merev és túlságosan bürokratikus rendszert hozna létre. Mint mondta, 24 távmunkával töltött munkanap egyes cégeknek túl sok, más vállalatoknak pedig túl kevés lehet.

Németországban a legtöbb térségbeli országhoz képest továbbra is mérsékelt ütemben terjed az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2). A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kedden ismertetett adatai szerint az utóbbi 24 órában 2639 új fertőzöttet regisztráltak, a teszttel igazolt esetek száma így 300 258-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 12-vel emelkedett, 9546-ra. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,08-on áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 108 embernek adja át a vírust.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés