Katasztrófális helyzetben a spanyol gazdaság

2020. szeptember 23. 15:09
A spanyol gazdaság teljesítménye eddig nem látott mértékben, 17,8 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az első negyedévhez képest a koronavírus-járvány következtében – állapította meg a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán közzétett jelentésében.

A bruttó hazai termék (GDP) mérésének ötvenéves történetében nem fordult elő ilyen mértékű zuhanás a spanyol gazdaságban, aminek oka, hogy az áprilistól júniusig tartó időszakban az országban szükségállapot volt érvényben, és számos termelőágazat leállt, illetve korlátozottan működött.

Ezzel

a spanyol gazdaság technikai értelemben recesszióba került,

mivel két egymás követő negyedévben csökkent a GDP. Az első negyedévben a visszaesés mértéke 5,2 százalékos volt negyedéves összevetésben.

A dél-európai országban eddig két alkalommal volt példa tartós teljesítmény-csökkenésre: először a 2008 utolsó és 2009 első két negyedéve közötti időszakban, másodszor pedig 2011 második negyedévétől 2013 negyedik negyedévéig.

Az INE felhívta a figyelmet arra, hogy a visszaesés mértéke 0,7 százalékponttal kisebb mint azt korábban, július végén becsülte, de továbbra is a spanyol gazdaság teljesítménye csökkent a legnagyobb mértékben az uniós tagállamok közül április és június között.

Ebben az időszakban a háztartások fogyasztása 20,4 százalékkal csökkent, a beruházások visszaesésének mértéke meghaladta a 22 százalékot. Az export csökkenése 33,4 százalékos, az importé 29,5 százalékos volt az első negyedévhez képest.

A spanyol jegybank erre az évre 10,5-12,6 százalék közötti GDP-csökkenéssel számol. Tavaly a gazdaság két százalékkal növekedett.

Az Expansión gazdasági lap beszámolója szerint Nadia Calvino gazdasági miniszter a parlament szerdai ülésén kifejtette: a visszaesés után már megkezdődött a gazdasági fellendülés, és várakozásai szerint a harmadik negyedévben a teljesítmény 10 százalékkal növekedett.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés