Felkészültebbek a járványra a magyarok, mint tavasszal

2020. szeptember 15. 10:43
A vállalkozások most sokkal felkészültebbek a koronavírus-járványra, ezért a második hullám nem lesz akkora befolyással a gazdaságra, mint a tavaszi első hullám volt – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Parragh László azt mondta, hogy március elején 78 százalék volt a gazdaság kapacitás-kihasználtsága, ez

egy hónap alatt 55 százalékra csökkent, a cégek 12 százalékának nullára esett a tevékenysége.

A kamara elnöke kizártnak tartja, hogy ez megismétlődjön, ugyanis a vállalkozások mellett a lakosság és a döntéshozók is jobban fel vannak készülve a járványhelyzetre, és elindultak a gazdaságot segítő intézkedések is.

Ágazatonként és régiónként azonban jelentős különbségekre kell számítani, a turizmusban például látszott, hogy a fővárosival ellentétben

a vidéki turizmust megmentik a magyar turisták

– tette hozzá.

Parragh László kitért arra is: már újraindultak a gazdaságvédelmi intézkedésekre irányuló megbeszélések a kormányzat szereplőivel, kérdés viszont, hogy a költségvetés hogy bírja majd a kiadásokat, az adóbevétel ugyanis nem nő a kívánt mértékben, a kiadások pedig megnőttek a járványvédelmi intézkedések és az egyes ágazatok megmentését szolgáló költségvetési beavatkozások miatt.

Közös teherviselésre van szükség: a munkaadóknak a profit, a munkavállalóknak a bérnövekedés egy részéről le kell mondaniuk, az államnak pedig tudomásul kell vennie, hogy másként alakul a költségvetési hiány és az infláció – mondta a kamarai elnök.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés