György László: Gazdaságfejlesztésre fordítják az uniós források jelentős részét

2020. szeptember 9. 22:12
Ötven milliárd eurónyi forrás áll Magyarország rendelkezésére a 2021-2027 közötti európai uniós költségvetési időszakban, ennek jelentős részét gazdaságfejlesztésre és innovációra, a magyarországi vállalkozások versenyképességének növelésére fordítják – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.

György László erről a kkv-k számára rendezett, a következő uniós programozási időszak forrásainak várható felhasználását ismertető országos konzultáció-sorozat miskolci rendezvénye előtt beszélt újságíróknak.

Kiemelte, hogy az eddigi uniós programozási időszakok közül a következő időszakban állhat Magyarország rendelkezésére a legnagyobb forrás.

A támogatásoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy a vállalkozások mind szervezetileg, mind technológiailag meg tudjanak újulni és növelni tudják a termelékenységüket, versenyképességüket – tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az

idén a gazdasági teljesítmény legfeljebb 5 százalékkal csökken,

7-9 százalék közötti GDP-arányos államháztartási hiány mellett, ami nemzetközi összehasonlításban jónak mondható. A koronavírus-járvány okozta válság ellenére azonban a magyar gazdaság középtávú kilátásai már bővülést jeleznek. A középtávú gazdasági prognózisok egyik alapja, hogy a mostani válság a 2007-2008-as recesszióval ellentétben nem strukturális, hanem bizalmi eredetű – mondta.

A kormány gazdaságvédelmi akciótervéről szólva elmondta: a veszélyhelyzeti intézkedések kihirdetése óta több mint 500 milliárd forint beruházás-ösztönző támogatásról döntöttek.

Az államtitkár szerint minden eszköz és megoldás rendelkezés áll ahhoz, hogy ne kelljen a tavaszihoz hasonló módon lezárni a gazdaságot.

Csöbör Katalin, Miskolc országgyűlési képviselője (Fidesz) azt mondta: a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló uniós költségvetés egy helyreállítási tervet is tartalmaz. A gazdaság stabilizációja után rövidesen újra fejlődő pályára állhat az ország, Borsod pedig a fejlődés egyik motorja lehet.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés