Ezúttal nagyon jó hír jött az amerikai gazdaságról

2020. augusztus 26. 16:29
Jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben emelkedett az amerikai feldolgozóiparban a tartós javakra leadott megrendelések értéke júliusban.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete szerdán azt közölte, hogy júliusban az előző havihoz képest 23,2 milliárd dollárral, 11,2 százalékkal, 230,7 milliárd dollárra nőtt a tartós javakra leadott új megrendelések értéke. Ezzel már a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést.

Elemzők lényegesen szerényebb, 4,3 százalékos növekedésre számítottak a júniusi 7,7 százalékos bővülés után.

A tartós javakra júliusban leadott megrendelések értéke 12,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.

Hadiipari megrendelések nélkül júliusban 9,9 százalékkal, a közlekedési eszközök nélkül a tartós javakra leadott megrendelések csupán 2,4 százalékkal nőttek. Az átfogó adatot elsősorban az erősítette, hogy a közlekedési eszközök iránti kereslet megugrott, a rendelésállomány 35,6 százalékkal nőtt júniushoz képest.

Az üzleti beruházások fokmérőjének tekintett kategóriában, a repülőgépek nélkül számított polgári célú tőkejavak rendelései 1,9 százalékkal nőttek a júniusi 4,3 százalék bővülést követően.

A koronavírus-járvány miatt az amerikai gazdaság teljesítménye meredeken csökkent a második negyedévben. A hazai össztermék (GDP) szezonális kiigazítással számolva 32,9 százalékos évesített ütemben csökkent április-júniusban, ami a legrosszabb érték a negyedéves GDP-adatok számításának kezdete, 1947 óta. Az első negyedévben 5,0 százalékos csökkenést mértek.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés