Lépést kell tartani a gyors gazdasági növekedéssel: négysávossá bővült az 54-es főút kecskeméti szakasza

2020. augusztus 6. 10:22
Négysávossá bővítette az 54-es főút kecskeméti szakaszát a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, közölte a NIF Zrt. az MTI-vel szerdán.

A korábban kétszer egysávos szakasz mellett az északi oldalon majdnem 7 kilométer egyesített szerviz- és kerékpárút, míg a déli részen 4,5 kilométer földút épült. Az összesen nettó 8,77 milliárd forintos kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. végezte, tájékoztattak.

A közlemény szerint a térség országgyűlési képviselője, Salacz László az útszakasz hivatalos átadása alkalmából hangsúlyozta: Kecskemét fejlődését meghatározza az M5 autópálya és 5-ös számú főút közötti szakasz kiszélesítése, hiszen a déli ipari terület elérhetőségével együtt a város versenyképességét is javítja.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester azt emelte ki, hogy az út tehermentesíti Kecskemétet, ezért kisebb lesz a környezeti terhelés, és javul a levegő minősége. A megyeszékhely az utóbbi években olyan gazdasági fejlődésen ment keresztül, amely minden eddiginél intenzívebb közlekedési infrastruktúrabővítést követel meg, indokolta a városvezető a beruházást.

(MTI)

Fotó: infostart.hu


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés