A járvány ellenére is pozitív eredménnyel zárhat a kiskereskedelem idén

2020. augusztus 6. 16:18
Idén is pozitív eredménnyel zárhat a kiskereskedelem, amely egy rövid visszarendeződési időt követően már emelkedést mutatott, ez pedig a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggeli tájékoztatása szerint a kiskereskedelmi üzletek júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk volumene a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest.

Cseresnyés Péter ismertette, hogy tavaly április környékén lépte át az ezer milliárd forintot a kiskereskedelmi forgalom, idén ez már márciusban megtörtént, azonban ezt követően áprilisban visszaesés következett be a koronavírus-járvány miatt.

Az államtitkár szerint ez nem meglepő, hisz mindenki elsősorban az élelmiszeripari termékek megvásárlására fordította a figyelmét. A visszaesés májusban korrigálódott, jelentős visszarendeződés történt és a júniusi kiskereskedelmi forgalom minimális értékben meg is haladta az előző év azonos időszaki eredményét.

A kormány intézkedései között említette a cégek munkahelymegtartó támogatását, a gyed és a gyes kifizetési határidejének meghosszabbítását, a hitelmoratóriumot. Az adatok azt mutatják, hogy a visszarendeződést ezek az intézkedések segítik, és amennyiben a járványügyi helyzet nem változik, akkor sem a kiskereskedelem, sem a gazdaság nem néz majd nagyobb kihívás elé a következő időszakban, tette hozzá.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés