A KLM légitársaság is állami mentőcsomagot kapott

2020. június 30. 13:05
Állami mentőcsomagot kapott a KLM is, a holland királyi légitársaság 3,2 milliárd euró értékű hitelről és hitelkeretről állapodott meg a kormányzattal.

A légitársaság pénteken közölte a honlapján, hogy a korábbi megszorító intézkedései ellenére kormányzati segítségre van szüksége a KLM-nek, mivel a több mint száz éves légitásaság

készpénzállománya nem elegendő ahhoz, hogy átvészeljék a koronavírus-járvány okozta válságot.

A megállapodás szerint a holland kormány 2,3 milliárd euró értékű, 90 százalékos állami garanciával rendelkező hitelkeretet tart fenn, amelyet 11 kereskedelmi bank nyújt. Emellett indirekt 1 milliárd eurós hitelt is nyújt az állam a légicégnek.

A KLM már jelezte: a hitelkeret felhasználása szigorú szabályokhoz kötött, de 620 millió eurót a jóváhagyás után le fognak hívni, az összeggel egy korábban használt hitelkeretet töltenek fel és zárnak le.

A holland kormány cserébe reorganizációt vár el a társaságtól, amely érinti a munkavállalókat, a felsővezetői fizetéseket, a járathálózatot és a cég struktúráját is, de részleteket nem közöltek.

A megállapodást a holland kormánynak és az Európai Bizottságnak, mint az unióversenyjogi szervének is jóvá kell hagynia. A Ryanair ír fapados légitársaság a közösségi médiában már közölte: az Európai Unió Bíróságán támadja meg a KLM-nek nyújtott mentőcsomagot, mert

álláspontja szerint az versenytorzító hatású.

Az elmúlt időszakban több nagy légitársaság is állami mentőcsomagot kapott: a Lufthansa 9 milliárd eurót, az Air France 7 milliárd eurót, az Alitalia 1,7 milliárd eurót kapott.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés