Listázta Amerika a veszélyesnek tartott kínai cégeket

2020. június 25. 12:12
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) listát hozott nyilvánosságra a kínai hadsereggel kapcsolatban álló és Amerikában is tevékenykedő  kínai cégekről – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a Pentagonból származó dokumentumokra hivatkozva.

A húsz kínai állami vállalat között olyan ismert cégek vannak, mint a Huawei, a Hikvision, az Aviation Industry Corporation, az Inspur Group, a Panda Electronics, vagy a China Mobile Communication és a China Telecmmunications. E két utóbbi telecom-társaságot jegyzik a New York-i tőzsdén is.

Az amerikai védelmi minisztérium vélelmezése szerint a cégek vagy közvetlenül a kínai hadsereg tulajdonában vannak vagy kapcsolatban állnak a kínai haderővel, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereggel.

A Fehér Ház nem kommentálta a nyilvánosságra hozott listát, és az amerikai közszolgálati rádió megkeresésére Kína washingtoni nagykövetsége sem reagált.

Az NPR elemzője emlékeztetett rá, hogy egy 1999-ben elfogadott amerikai szövetségi törvény a Pentagon feladatául szabja az Egyesült Államokban tevékenykedő kínai cégek, köztük a katonai vállalatok felülvizsgálatát időről-időre és listázását, ami nem von maga után büntető intézkedést, és a szövetségi kongresszusnak sem kell cselekednie. A törvény azonban lehetővé teszi a mindenkori amerikai elnököknek szankciók bevezetését, köztük akár

a listán szereplő vállalatok teljes vagyonának zárolását is.

Tavaly, a Kínával folytatott kereskedelmi vita közepette amerikai republikánus és demokrata párti törvényhozók egy csoportja sürgette a Pentagont, hogy állítsa össze, illetve hozza nyilvánosságra a friss listát. A politikusok levelet írtak Mark Esper védelmi miniszternek, és egyes kínai cégek tevékenysége miatti aggodalmaikat hangoztatták.

Szerdán Tom Cotton Arkansas állam republikánus szenátora és Mike Gallagher wisconsini republikánus képviselő újságíróknak nyilatkozva méltatta a Pentagont, amiért nyilvánosságra hozta a friss listát. Mindketten szorgalmazták, hogy Donald Trump amerikai elnök hozzon gazdasági szankciókat a cégek ellen.

Trump május közepén megtiltotta a szövetségi állami nyugdíjalapnak, hogy befektessen Kínában, mert az amerikai kormányzat álláspontja szerint ez komoly nemzetbiztonsági kockázatokat jelentene az Egyesült Államok számára.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés