Magyar cég vesz cseh repülőgyárat

2020. június 12. 10:25
A Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt, közölte a cseh vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A szerződés értelmében a részvények 100 százaléka a Penta Grouptól az 51 százalékban Tombor András üzletember és 49 százalékban a cseh Aero International tulajdonában álló cégcsoporthoz kerül. Az új vállalat működtetéséért az Omnipol Csoport felel majd, ez a cég fogja biztosítani a gördülékeny üzletmenethez szükséges szakembereket is. Az ügylet piaci értékét nem közölték.

A Penta Group a gyár melletti repülőteret is birtokolja, annak tulajdoni helyzete nem változik, de a gyártó továbbra is használhatja.

Richard Hava, az Aero International tulajdonosa a közleményben azt írta, a cég hagyományaira építve szeretnék helyreállítani a vállalat hírnevét a cseh és a világpiacon, és fejleszteni fogják a már meglévő termékeiket is.

Az elmúlt évtizedekben az Omnipol volt az exportőre szinte az összes, Aero által készített gépnek, szorosan együttműködtek az L-39-es vadászgép fejlesztésében is.

A gyárat 1919-ben alapították Prágában, történelme során autókat, illetve repülőgépeket is gyártott. Szoros viszonyban állt a Boeinggel és az olasz Alenia Aeronauticával is, alkatrészeket gyártott a két nagy társaságnak. Működésének 100 éve alatt mintegy 11 000 repülőt gyártott, amelyek közül több száz L-39 Albatros még mindig aktívan teljesít szolgálatot 60 ország hadseregénél és számos kiképző/gyakorló alakulatnál.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Románokat megüti a guta.
Kíváncsi vagyok, milyen gyár megvásárlását fogják bejelenteni fél éven belül. :)

Szerintem ezen a kiképző gépen is megvannak a felfüggesztési pontok, szükség esetén el tudna vinni pár száz kiló hasznos terhet pár száz kilométerre, és a mai fegyverrendszereknél sokszor fontosabb, hogy mit visznek, mint az, hogy mivel viszik. Nem mondom, hogy ettől még komoly vadászgép lenne, de egy régiós agresszió esetén jól tudna jönni.

A magyar T-72-eseket egy Excalibur Defend nevű cseh egyszemélyes- azóta felszívódott- cég vette meg.
Mészárosová asszonynak a székesfehérvári adóhivatal címére bejegyzett cége nagyot kaszált a rovásunkra, ráadásul nemsokkal később már az Iszlám Állam katonái harcoltak velük Allah dicsőségére.
Ez talán annak ellentételezése lenne?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés