Kína úgy döntött, nem hajszolja a gazdasági növekedést

2020. május 26. 10:49
Kína 6 százalék körüli gazdasági növekedést tűzhetett volna ki az idén célként, ha nem üti fel a fejét az országban az új koronavírus-járvány, vélekedett Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai sajtó beszámolója szerint.

A kínai elnök pénteken, egy, a kínai parlamenti ülésszak keretében megtartott megbeszélésen említette a 6 százalékos célt, de aláhúzta: egy merev cél kijelölésével a hangsúly arra helyeződött volna, hogy annak elérése érdekében jelentős élénkítő intézkedéseket alkalmazzanak, ám ez nem lett volna összhangban az ország gazdasági és társadalmi fejlődésével.

A kínai vezetés hagyományosan az éves parlamenti ülésszakon határozza meg a GDP-re vonatkozó, adott évi célszámokat, ám az idei évben a járvány következtében ez elmaradt. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök pénteken éves jelentésében a döntést a világjárvány nyomán a gazdaságban és kereskedelemben kialakult bizonytalansággal indokolta, hangsúlyozva: a pandémia még nem ért véget,

Kína számára pedig hatalmas feladat a fejlődés előmozdítása,

miután Peking az emberek életének védelmét jelölte ki elsődleges feladatként a vírus felbukkanását követően.

A kormányzat különféle fiskális intézkedésekkel igyekszik megsegíteni a járvány nyomán bajba került kínai gazdaságot, miközben láthatóan továbbra is igyekszik elkerülni a túlzott hitelkibocsátást. A járvány nyomán az első negyedévben a kínai GDP 6,8 százalékkal esett vissza, először zsugorodva az óta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos negyedéves GDP adatokat. A múlt év utolsó negyedévét tekintve még 6,0 százalékos növekedésről számoltak be.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor mégsem kell a belgrádbudapestkínaivasút!!!!!!!!
Hurrá!
Lölő, tedd vissza, amit elloptál!
Most!!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés