Most jött rá Amerika, hogy nem kellett volna Mexikóba telepíteni a hadiiparát

2020. április 27. 20:20
A Pentagon nyomást gyakorol Mexikóra, hogy indítsa újra azokat a hadiipari gyártóüzemeket, amelyek bezártak a járvány miatt.

A Pentagon részéről a korábbi üzletasszony, most a kritikus vállalatokkal kapcsolatos felvásárlások felelőse, Ellen Lord különösen a repülőgép-gyártó kapacitások üzembe helyezését szorgalmazta. Lord a sajtónak elmondta, hogy most derültek ki a kölcsönös gazdasági függések a világban és említette azt is, hogy a mexikói külügyminisztert is kérni fogja a helyzet megoldására.

A repülőgépek, a hajók vagy az űripar is érzékenyen szembesül most azzal, hogy

üzleti érdekből olyan alapvető fontosságú ágazatok települtek külföldre,

amelyek egyébként stratégiai jelentőségűek a nemzetgazdaságok számára. 

Most jön rá Amerika, hogy üzleti érdekből még a gazdasági függetlenségét is kiszervezte – írtuk ebben a cikkünkben azzal kapcsolatban, hogy Patrick Buchanan konzervatív politikai elemző, Ronald Reagan elnök egykori kommunikációs igazgatója szerint történelmi hiba volt az amerikai gazdasági függetlenséget kiszervezni, és életfontosságú dolgokban olyan nemzetekre támaszkodni, amelyek „soha nem Amerika érdekeit viselték a szívükön”.

A nagy védelmi gyártók közül számos cég szervezte ki gyártási folyamatainak egy-egy részét Mexikóba, közéjük tartozik a General Dynamics, a Boeing, a Raytheon, a Lockheed Martin, a Textron, a General Electric vagy a Honeywell.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés