A harmadik negyedévben kezdődhet meg a belföldi légiforgalom fellendülése

2020. április 22. 10:39
Csak a harmadik negyedévben várható, hogy a legnagyobb belföldi piaccal rendelkező országokban (Kína, Egyesült Államok) élénkülni kezd a légi utasforgalom a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint.

Brian Pierce, a háromszáz légitársaságot tömörítő montreali szervezet keddi, újságíróknak tartott videókonferenciáján azt mondta,

március közepe óta Kínában stabilizálódott a belföldi járatok száma,

a tavalyinak csak 20 százaléka közlekedik, és ez az arány várhatóan nem emelkedik jelentősen a következő időszakban. Hasonló forgalomra számítanak később az Egyesült Államokban is – tette hozzá.

A folyamatok mögött a bizalom hiánya húzódik meg, Brian Pierce szerint bár Kínában az üzleti bizalmi index már javulóban van, de a turizmus még ott sem indult be, mert az utasok egyelőre a fertőzéstől félve nem mernek repülőre szállni.

Javulás ebben az IATA szerint csak a harmadik negyedévben várható, és a bővülés lassú folyamat lesz. A regionális, kontinentális és interkontinentális járatok csak ez után szállhatnak majd fel – mondta Brian Pierce.

Alexande de Juniac, a szervezet elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a légitársaságok jövedelmezősége nagyban múlik majd azon, hogy milyen egészségügyi intézkedéseket vezetnek be. A rövidtávú járatokon átlagosan

70-72 százalékos töltöttségen felül lehet nyereségesen járatot üzemeltetni,

de, ha blokkolni kell a középső székeket – oda nem értékesítenek jegyet, hogy nagyobb legyen  a távolság az utasok között –, akkor az elérhető legnagyobb kihasználtság is csak 66 százalék lesz. Emiatt szerinte az olcsó repülésnek egy időre vége, mert a válság előtti jegyárakkal nem lehet ilyen környezetben üzemelni.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés