A korábban becsültnél nagyobb lesz a légitársaságok kára

2020. április 15. 10:01
A korábban becsültnél nagyobb összeggel, mintegy 314 milliárd dollárral csökken a légitársaságok árbevétele idén a tavalyihoz képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint.

Brian Pierce, a montreali székhelyű szervezet vezető közgazdásza kedden egy újságíróknak tartott videokonferencián azt mondta, korábban az elemzők 1 százalék körülire tették a koronavírus-járvány miatti visszaesést a globális GDP-ben, mostanra viszont

a legtöbben 4-5 százalék körüli visszaeséssel számolnak.

Ennek a légiközlekedésre is sokkal negatívabb hatása lesz az előzetesen vártnál, az IATA ezért módosította korábbi kilátásait: a márciusban közölt 252 milliárd dollár helyett, 314 milliárd dolláros árbevételcsökkenéssel számolnak, ez

a tavalyi teljes légitársasági árbevétel 55 százaléka.

Brian Pierce beszélt arról is, hogy emellett globális szinten 48 százalékkal csökken majd az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény. Európában 85 milliárd dolláros árbevételcsökkenést prognosztizál és azt, hogy a teljesítményszint 55 százalékkal esik vissza a háromszáz légitársaságot összefogó kereskedelmi szervezet.

Alexandre de Juniac elnök-vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy a légitársaságoknak vissza kell nyernie az utasok bizalmát, és ezért összehangoltan kell dolgozniuk a kormányokkal.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés