Ábrákon, hogyan változtatta meg a koronavírus az amerikaiak vásárlási szokásait

2020. április 15. 10:00

Takács Zsolt
A koronavírus alapjaiban változtatja meg az amerikai emberek életét és pénzköltési szokásait. Hetek alatt leálltak az amerikai gazdaság egyes szektorai, éttermek, sportközpontok néptelenedtek el és rengeteg üzlet zárt be a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.

„Ez a legélesebb csökkenés a fogyasztói költésekben, amelyet valaha láttunk” – nyilatkozta Luke Tilley, a Wilmington Trust vezető közgazdásza a New York Times lapnak. Vannak persze nyertesek is. Erről tanúskodnak az Earnest Research adatai alapján készült szemléletes ábrák, amelyek rámutatnak, miként változott a vizsgált hatmillió amerikai ember bankkártya használata. Mint kiderül, néhány vállalat, mind például a Walmart, az Amazon és az Uber ételkiszállítással foglalkozó ágazata is hatalmas bevételnövekedést tapasztal, de a gazdaság legnagyobb része szünetelteti működését.

Változás a hitel- és bankkártya költésekben 2020-ban

 

Az emberek költési szokása a következő hónapokban sokat fog változni, mivel rengeteg amerikai vesztette el a munkahelyét. Pirossal jelölve látható, hogy mely területeken várható kisebb költés a válságban, a repüléstől a mozizáson át a konditermi edzésig.

 

Egyes iparágakban történt költések változása

 

Az éttermek bezártak és egyre több ember marad otthon, amelynek következtében sokan főznek magukra, így megnőtt az általános élelmiszerek iránti igény is. Az élelmiszerbolti eladások 79 százalékkal nőttek egy hét alatt március közepén az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. Az eladások március végére csökkentek, de még mindig magasabb a kereslet, mint egy évvel ezelőtt.

 

Élelmiszerboltok eladásának változása

 

A koronavírus egyik legnagyobb vesztese a turizmus, ennek értelmében az emberek egyre kevesebbet költenek utazásokra, hotelekre és autóbérlésre, a legtöbb vállalat bevétele nullára csökkent. Az április elsejével végződő héten 85 százalékkal kevesebb bevétel keletkezett a turizmus szektorban, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban.


Utazásra költött összeg változása

 

A korábbi válságokban az éttermek viszonylag jól működtek, de ebben a helyzetben ez a szektor is a nagy vesztesek közé tartozik. A legtöbb étterem bezárt vagy átállt kiszállításra. A korlátozások leginkább a fine dining és gyorséttermeket érintették. Ebből a szektorból lettek a legtöbben munkanélküliek is. Korábban a vendéglátó szektor is segített a víz felett tartani a gazdaságokat válság idején, de most ez a szektor sem segít.

 

Éttermi költések változása

 

A mozik, vidámparkok és szórakozóhelyek is zárva tartanak, bár a szórakoztatóipar nem állt le teljesen, sokkal inkább átalakult. A videójátékra költött pénz drasztikusan megnőtt és az online médiaszolgálatók, mint például a Netflix és Spoitfy bevétele is nőtt. A mozik a nagy vesztesek, a számítógépes játékok pedig a nagy nyertesek.

 

Szórakozásra költött összeg változása

Már a koronavírus előtt is lassult a kereskedelem forgalma Amerikában, mivel nehezen állt át a szektor az e-kereskedelemre. A jelenlegi válság még nagyobb gondot okozott, számos üzlet bevételei drasztikusan csökkentek az elmúlt hetekben. Nem igazán vásárolnak most az emberek ruhát, szemüveget, ékszert vagy elektronikai berendezéseket, legfeljebb online azt, ami feltétlenül szükséges. 

A nem alapvető élelmiszerek kereskedelmének változása

 

Rengeteg ember dolgozik manapság otthonról, ennek következtében az ingázás is megszűnt a munkahely és az otthon között. Az otthonmaradás miatt a taxisok és közösségi közlekedéssel foglalkozó vállalkozások bevétele is csökkent, de a közösségi rollert biztosító cégek is megérzik a válság hatását, sőt még az autóalkatrészek eladásai is csökkentek. 

 

Közlekedésre költött összeg változása

 

Paradoxon, hogy még az egészségünkre is kevesebbet költünk, mivel nem tudunk kimozdulni otthonról. Az edzőtermek is zárva tartanak és a szépségipar is gyengélkedik, de a nem sürgősségi beavatkozások is szünetelnek – derül ki az Earnest Research hatmillió amerikai kártyahasználót vizsgáló adataiból, amelyeket a New York Times elemzett.

Az egészségre költött összeg változása

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés