Megkezdődött a kiskereskedelem konszolidációja

2020. április 7. 16:47
Megkezdődött a kiskereskedelem konszolidációja, ezt támasztja alá, hogy március 23. és 29. között a hiper-, szupermarketekben és drogériákban az élelmiszerek és vegyi áruk forgalma 39 milliárd forintot tett ki, ami csupán 4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Nielsen piackutató.

A kereslet mérséklődését jelzi az is, hogy a március 23-29. között elért forgalom, több mint 30 százalékkal elmarad az egy héttel korábbi teljesítményhez viszonyítva.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a vizsgált héten a vegyi áruk még mindig slágerterméknek számítanak, példaként a háztartási fertőtlenítőket és a vitaminokat említették, előbbiek forgalma megháromszorozódott, de utóbbiakból is két és félszer több fogyott az átlagnál az előző év azonos időszakához képest. A készletfelhalmozás eredményeként viszont azt tapasztalták, hogy

bizonyos tartós élelmiszerek, mint a száraztészta és az étolaj forgalma konszolidálódik.

A közlemény szerint a trend azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány kezdetén tapasztalható pánikot és a készlethiány miatti félelmeket felváltotta a megfontolt bevásárlás. A forgalomingadozáshoz részlegesen hozzájárul az életkor szerinti sávos bevásárlási lehetőség március 27-i bevezetése, illetve, hogy egyes kereskedők szűkített nyitva tartással működnek.

A Nielsen piackutató online kereskedők árait monitorozó árfigyelési szolgáltatása alapján vizsgált, ezer terméket tartalmazó kosarában a felvásárlási roham előtti és a múlt hét árainak összevetése alapján megállapították, hogy a piacon különleges, számottevő árváltozás nem történt.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés