Jobb állapotban érte Magyarországot a mostani válság, mint a 2008-as

2020. március 26. 11:13
A XXI. Század Intézet elemzése szerint lényegesen jobb állapotban érte Magyarországot a mostani válság, mint a 2008-as, az országnak van elegendő ereje ahhoz, hogy ismét talpra álljon a koronavírus-járványt követően.

Deák Dániel, az intézet vezető elemzője, a honlapjukon szerdán közzétett beszámoló szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy az előrejelzések alapján a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló negatív következménye lesz a gazdaságra nézve a mostani krízisnek. Ugyanakkor

Magyarország számára a 2010 és 2020 közötti évtized a felhalmozás időszaka volt,

így van elegendő erő a járvány utáni talpra álláshoz.

Stabil Magyarország

Az intézet nemrég közzétett Európai Stabilitás Indexéből kiderül, hogy míg Magyarország az egyik legstabilabb európai uniós tagállam, addig a járvány által leginkább sújtott déli államok már eleve komoly gazdasági és társadalmi problémákkal küzdöttek. Ezek az országok várhatóan nemzetközi hitelezők segítségét fogják kérni, folytatva az adósságspirált és az önálló gazdaságpolitika feladását – mutatott rá az elemző.

Kiemelte: politikai stabilitás nélkül szinte lehetetlen sikeres gazdaságpolitikát folytatni, átalakítani egy ország gazdaságának szerkezetét, míg a gazdasági fejlődés és stabilitás elengedhetetlen egy stabil társadalomhoz. Hozzátette: mindez könnyen belátható az elmúlt évtizedek magyarországi belpolitikai folyamatainak tanulmányozásával, hiszen míg a koalíciós kormányzások idején gyakoriak voltak a belpolitikai válságok, amelyek eredményeként a gazdaság is gyengébben teljesített, addig a politikailag stabil időszakokban rendre javult a gazdaság és a társadalom állapota.

Deák Dániel rámutatott: 2002 és 2010 között például az MSZP és az SZDSZ koalíciós kormányzása alatt három miniszterelnöke is volt az országnak, számos kormányválsággal kellett szembesülnie a közvéleménynek, ami komoly gazdasági és társadalmi problémákat is okozott.

Az elemző szólt arról is, hogy az adatok alapján a déli államok Európa leginstabilabb területei, Olaszország, Spanyolország, Görögország mind politikailag, mind gazdaságilag, mind társadalmilag a szétesés szélére került az utóbbi időszakban. Külön veszélyes, hogy a koronavírus-járvány most ezt a régiót érte a legerősebben – mondta az intézet beszámolója szerint.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fletóék letolt gatyával, eladósított országgal mentek ezerrel a 2008-as falnak.

És ez a részeges böszme elkúró és elvtársai szeretnének újra hatalomra jutni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés