A digitális bébiszitter: Ártunk vele gyermekünknek?

2020. március 24. 10:16

Szigeti Alíz
Napjainkban egyre aktuálisabbá váló, az emberek nagy részét megosztó kérdés, hogy engedjük-e gyermekünket televíziót nézni, illetve kitesszük-e őt ezáltal bármiféle veszélynek? A mai rohanó világban egyre több szülő segítségére válik, ha elfoglalt mindennapjai során pár órára, akár egész napra is lefoglalja valami „biztonságos” tevékenység a gyermekét. Van-e bármi hátulütője, hogy hosszú ideig mozdulatlanul, csendben, érdeklődve figyel gyermekünk egy ártalmatlannak tűnő televíziós programot?

A gyermek cselekvéseit az általa megfigyelt modell alakítja

Gyermekfejlődéstani szempontból fontos kiemelnünk, hogy a gyermekek szocializálódása elsősorban a körülöttük lévők cselekedeteinek utánzása révén megy végbe. Obszervációnak nevezi a pszichológia azt a tanulási módszert, amely azt jelenti, hogy a „modell puszta megfigyelése elegendő ahhoz, hogy a gyermek akarva-akaratlanul, cselekvéseit elsajátítsa” – írja Ranschburg Jenő pszichológus.

Vekerdy Tamás magyar pszichológus az Érzelmi biztonság című könyvében kifejti, hogy miért jelenthet problémát a televíziónézés a gyermekek számára. A külvilágból érkező impulzusok, feszültségek, szorongások belső képek által, fantáziaképek, álomképek formájában kerülnek levezetésre. A gyermekeket számos új információ éri az őket körülvevő környezetből, amelyek élénk fantáziájukban elraktározódnak. A külső és a belső kép között azonban nem tudnak különbséget tenni. A játék során az elméje által alkotott fantáziavilágot, belső képeit kivetíti, majd ebben a kettős tudatban valóban látja a valóságos, és a képzelt világot is egyben.

Amikor egy gyermek természetes aktivitását nem sikerül levezetni, nem mozog/játszik eleget, nem épülnek ki a természetes aktivitás levezető csatornái, akkor az aktivitás halmozódik, és agresszió formájában robbanhat ki a gyerekből.

Filmek: a legagresszívebb műfaj

Vekerdy kiemeli, hogy a televíziónézés által megjelenő külső kép blokkolja a belső képkészítést, leállítja a feldolgozást. „A film virtuális világában a »következmények« nélküli agresszió szabadabb kiélésre csábít, és csökkenti a játékos utánzások számát. A rajzfilmen látott agressziós cselekmények viszont nehezen utánozhatók, már csak a rajzfilm »hamis« dramaturgiája miatt is. Közben azonban az általános agressziós szint nagyon megemelkedik, s ez a mindennapi életben szinte észrevétlenül húzódik meg a gyermeki agresszió hátterében”.

Egy 1999-es kutatás eredményei alapján

77 százalékban láthatunk erőszakos eseményt a filmeken, ami ezáltal a legagresszívebb műfaj kategóriáját képviseli. Ezt követik a rajz-és bábfilmek, 71 százalékos erőszaktartalommal.

Legtöbbször az agressziót elkövető személyek ábrázolása realisztikus, olykor pozitív tulajdonságokkal is rendelkeznek. Az esetek több mint felében főszerepet töltenek be az agresszorok a műsorokban, még inkább lehetőséget adva a velük való azonosulásra.

A kisgyermekkori agresszió sajátosságai

A kisgyermekkori agresszió általában a játékok/tárgyak rongálásában, vagy kisebb szándékos fájdalomokozásban nyilvánul meg. 

Egy másik ember ellen irányuló viselkedéshez szükség van az „én” és a „másik” fogalmának az elkülönítésére, amely két, két és fél éves korra tehető.

Szilágyi István pszichológus szerint a szókincs gyarapodásával később megfigyelhető a durva beszéd, becsmérlés, illetve rombolás, és egyéb indulatos viselkedésformák is. Az agresszió megnyilvánulásának számos formája létezik, és életkortól függően eltérők.

Az amerikai Cole házaspár Fejlődéslélektan című könyvében három magyarázatot találhatunk az agresszív viselkedés fejlődésére:

1) Az agresszió már őseink között is jelen volt.

2) A társadalom jutalmazással való reagálása az agresszióra.

3) A gyerekek mintakövető, utánzó magatartása.

Agressziótanulási kísérletek

Az egyik legismertebb megfigyelésen alapuló tanulással kapcsolatos vizsgálat Albert Bandura 1961-es „Bobo-baba” kísérlete, amelyben óvodás gyerekek megfigyelésével végeztek agressziótanulási kísérleteket. A kísérlet első szakaszában egyszerre egy gyermek tartózkodott a szobában, aki figyelte, hogy egy felnőtt miként bántalmazza a felfújható bábut.

A gyerekek három csoportja közül az elsők azt látták, hogy az agresszív viselkedésért a felnőttet édességgel jutalmazzák, a második csoport ugyanezért a viselkedésért a felnőtt megszidását látta, a harmadik csoportnál pedig semmi válaszreakció nem követte a felnőtt tettlegességét. A kísérlet második szakaszában a gyerekeket egyesével magukra hagyták egy játékkal teli szobában, ahol meg volt tiltva a velük való játék. Ennek célja a belső feszültség növelése volt. A következő helyiségben a használható játékok között megtalálható volt Bobo-baba is. 

A kísérlet eredményei alapján elmondható, hogy

az agresszív felnőttet jutalmazó modell megfigyelése után a gyerekek is kifejezték agresszivitásukat a bábuval szemben a felnőttől látott módszerekkel, illetve kiegészítve azt saját ötleteikkel.

A bábuval szemben agresszív felnőttet büntető modellt megfigyelő csoport esetében csökkent az agresszivitás mértéke, egyes esetekben barátságos magatartást mutattak a gyerekek a bábuval szemben. A passzív, jutalmazás és büntetés nélküli kategória eredményei szerint pedig a gyerekek csak egy kis csoportja viselkedett kedvesen Boboval, és nagyobb számban fordultak agresszíven az irányába. Nagyobb tehát a valószínűsége az agresszió kifejezésének, ha a személy megerősítést kap érte, vagy olyan agresszív modellt figyelnek meg, aki megerősítést kapott érte.

Az alábbi videóban Bandura Bobo-baba kísérlete látható: az agresszív minta hatása a gyermekekre (1:20-nál kezdődik a kísérlet). Forrás: Youtube.

A kísérlet továbbfejlesztésében az agresszív modelleket filmesített változatban láthatták a gyerekek. Az egyiken egy babával szemben agresszívan viselkedő férfi volt látható, a másikon pedig egy ugyanazt az agresszív folyamatot végző mesefigura.

Az agresszív modellek megfigyelése (élőben vagy filmen) nagymértékben fokozza a gyermekek által bemutatott agresszív viselkedés mennyiségét,

különösen azokkal a gyermekekkel összehasonlítva, akik nem agresszív modellt láttak, illetve egyáltalán nem láttak modellt. Az élő modell megfigyelése a specifikusabb agresszív cselekedetek utánzásához vezet, míg a filmbeli (élő vagy animációs) modellek mindenfajta agresszió mennyiségét növelik” – állapítja meg Bandura.

A fiatalok tizenkét éves korukig közel 250 ezer erőszakos tettet és 14 ezer halottat látnak

Maria Winn Gyerekek gyerekkor nélkül című könyvében olvashatjuk, hogy a televízió elterjedése megváltoztatta a gyermekkort a nevelési szokások átalakításával. A mai rohanó világban egyre elterjedtebb, hogy a szülői nevelés-fegyelmezés, a gyermekkel való foglalkozás helyett leültetik őket a televízió elé. Winn megfogalmazása szerint, ha ezzel tölti a gyermek a szabadidejét, az „mindenképpen megfosztja a játéktól és az egészséges kölcsönhatások más formáitól”.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása során megvizsgálta, hogy a szülők milyen médiatartalmakat tartanak leginkább károsnak a gyermekükre nézve. Az erőszak toronymagasan vezet a szülők szerinti káros tartalmak listáján. Elemzésünkből mégis kiderül, hogy sokszor felügyelet nélkül nézhet televíziót a gyermek, amiben előfordulhat erőszakos tartalom. 

Az erőszak médián keresztüli bemutatásával már 1951-ben foglalkoztak az Egyesült Államokban, ahol a vizsgálatok alapján kiderült, hogy a műsoridő 10 százalékát teszik ki erőszakot tartalmazó filmek. Az európai és ausztráliai vizsgálatokkal összevetve az eredményeket megállapították, hogy nőtt az agresszivitás mértéke az emberekben a televíziós erőszak hatására. 

Gerbner és munkatársai 1967 és 1979 között végeztek tévéműsor-kutatásokat, amiben figyelembe vették az erőszak mennyiségét, típusát, illetve a műsorok sugárzási idejét. Az eredmények alapján állították, hogy a filmekben kap legnagyobb szerepet az agresszió, ami sokszor jutalmazott formában jelenik meg.

Az amerikai gyerekek átlag napi három és fél órás televíziónézési szokását tekintve arra a következtetésre jutottak, hogy

a fiatalok tizenkét éves korukig 244185 erőszakos tettet és 14000 halottat látnak.

Kicsik még az erőszakhoz

A gyermek-és ifjúságvédelem területén a kutatók kiemelik a néző életkorának fontosságát a témában, és a gyermek azon életkori képességét, ami által meg tudja ítélni, hogy a látott film fikció, vagyis nem valóságos, hanem képzelet-alkotta. Ez a képesség a gyermek nyolcadik életéve körül fejlődik ki.

Az ábra azt mutatja, hogy a 3 év alatti gyerekek milyen gyakran néznek szülői felügyelet nélkül televíziót. Amit érdemes észrevenni, hogy csak a gyerekek negyede áll folyamatos szülői felügyelet alatt a médiatermékek használata közben a kutatás szerint.

Vizsgálatok bizonyították, hogy a gyermekek tíz éves kor alatt gyakran nem képesek a filmeket komplex történetként értelmezni, illetve megérteni a cselekmény-következmény közötti összefüggést.

A filmből kiragadott események negatívan befolyásolhatják a gyermek magatartását, így kiemelten fontos lenne, hogy csak az életkoruknak megfelelő műsorokat nézzék meg,

illetve, hogy a gyermek számára az erőszakos cselekmény és negatív következménye érthető legyen.

Szociokognitív tényezők szerepe az agresszivitás megjelenésében

Mary R. Lefkowitz amerikai kutató pszichológus és munkatársai arra az eredményre jutottak, hogy az erőszakos műsorok nézése és az agresszív viselkedés erősen korrelál egymással. 875 nyolc és kilenc éves gyermeket vontak be a televíziónézési szokásokat vizsgáló kutatásba, melynek fő kérdése az volt, hogy milyen mértékben preferálnak erőszakot tartalmazó műsorokat a résztvevők.

A csoportból 427 fiatal újbóli megfigyelésére került sor tíz évvel később. Az eredmények által beigazolódott a hipotézis, miszerint

a gyerekként erőszakos tartalmat előnyben részesítő fiatalok tizenkilenc éves korukra nagyobb agresszivitást mutattak, mint kevesebb erőszakot néző társaik.

„Egyes szociokognitív tényezők döntőnek bizonyultak, mint hogy:

1, a néző milyen mértékben azonosította magát az agresszív karakterrel;
2, mennyire hiszi, hogy az erőszak elfogadott módja egy cél elérésének;
3, mennyire hiszi, hogy a tévé valóban ábrázolja az életet” –
állapítják meg a kutatók, akiket Szilády Szilvia idéz az Erőszak és a brutalitás a magyar műsorkínálatban című írásában.

Nem jelenthető ki egyértelműen

A média által közvetített erőszak nézőkre gyakorolt hatását vizsgáló kutatók egyetértenek abban, hogy nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a sok agresszív műsort néző személy maga is agresszívvá válna, vagy az erőszak pozitív megítélést nyerne a műsorok által; bizonyos körülmények között viszont ezen műsorok nézése elősegítheti az agresszív magatartások megjelenését.

„Az erőszak hatása függ a néző típusától, a tévénézés körülményeitől, a látott agresszió mértékétől, módjától.

Különösen alkalmas a néző agresszivitásának növelésére a filmek által közvetített erőszak akkor,

1, ha a képernyőn vagy a moziban, élő, valós szereplők előadásában jelenik meg, vagyis nem rajzfilm vagy tudományos-fantasztikus film;
2, ha az erőszakot tartalmazó program a valós élet eseményeit eredeti felvételen közvetíti;
3, ha gyermekek vagy serdülők a nézők;
4, ha a nézők előzőleg frusztrált állapotban voltak;
5, ha a néző maga agresszív viselkedésű;
6, ha a néző szokásos agresszió-repertoárja a látottakhoz hasonló” 
– Állapítja meg a Vetró-Csapó kutatópáros az „A televízió és a gyermek” című könyvében.

Törekedjünk a gyermek biztonságos fejlődésére

Összegzésként elmondható, hogy az agresszivitást sugárzó média nem jelent feltétlenül mindenkire „veszélyt”, mint agresszióra hajlamosító tényező. Figyelembe kell vennünk ennél a kérdésnél a gyermek életkorát, személyiségtípusát, a látott agresszió típusát/mértékét. Véleményem szerint

egy gyermeknek jobb, ha a természetes környezetéből érik ingerek, ha testi-szellemi-és lelki fejlődését a korának megfelelő tevékenységek által segítjük elő.

A televízió-vagy egyéb elektronikai eszközök túlzott mértékű használata megfosztja a gyermeket a mozgástól, és a fantáziavilág fejlődésétől, illetve esetenként csökkentheti a motivációt a korának megfelelő játékok használatára.

Frusztrálttá teheti, függőséget okozhat, illetve esti használat esetén az alvás minőségét is ronthatja. Számomra az igazi mesekönyvhasználaton kívül

szimpatikusabb megoldás, ha a szülő kivetítőn, esetleg számítógépen, meghatározott időkeretet felhasználva, a közösen kiválasztott mesét együtt nézi meg a gyerekkel.

Így megbizonyosodhat róla, hogy gyermeke a számára megfelelő tartalmat nézi, illetve hozzá tudja őt szoktatni egy olyan egészséges rendszerhez-napirendhez, amiben nem fosztja meg őt a mese digitális világától, és az életkora aktuális trendjeitől sem. 

Szigeti Alíz a Szegedi Tudományegyetemen szerzett gyógypedagógus diplomát, jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatója. A cikk a saját „A média hatása a gyermekkori agresszivitásra a szociális tanuláselmélet tükrében” című munkája alapján íródott.


Irodalomjegyzék:

Atkinson, Atkinson, Smith, Bem, & Nolen-Hoeksema. (2001).
Atkinson, R., Atkinson, R., Smith, E., Bem, D., & Nolen-Hoeksema, S. (2001). Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.
Bandura, A. (1973). Agression: A social Learning Analysis. Englewood Cliffs,NJ: Prentice-Hall.
Bandura, A. (1986). Social Foundations of thought and action: A social cognitive theory. . Englewood Cliffs,Nj: Prentice-Hall.
Buckingham, D. (2002). A gyermekkor halála után: felnőni az elektronikus média világában. Budapest: Helikon Kiadó. In: Kiss, J. (2004). A televízió hatása kisiskolás gyerekekre. Új Pedagógiai Szemle. Retrieved 12 03, 2019, from http://folyoiratok.ofi.hu/uj-pedagogiai-szemle/a-televizio-hatasa-a-kisiskolas-gyerekekre?fbclid=IwAR0mBXRS8CosSKi4LafhkEA0dKFbaK0TiD6iwoJM_6dqW_DOwhOU-5MEhXQ
Cole, M., & Cole, S. (2006). Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris Kiadó.
Dr. Fodor, L. (2008). A szociális tanulás jelentősége a pedagógiai folyamatban. Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Retrieved from rmpsz.ro: http://rmpsz.ro/uploaded/tiny/files/magiszter/2008/tavasz/03.pdf
Dr. Vetró , Á., & Dr. Csapó, Á. (1991). A televízió és a gyermek. Budapest: Animula Egyesület. 
Eron, L. D., Huesmann, L. R., Lefkowitz, M. M., & Walder, L. O. (1972). Does television violence cause aggression? American Psychologist, 27(4), 253–263. https://doi.org/10.1037/h0033721
Fehér , Á., & Megyeriné Runyó, A. (2019). A digitális világ hatása a gyermekekre. Apor Vilmos Katolikus Főiskola . Vác.
Kéri, F. (2009). Viselkedészavarok és értékrendváltozás korunk társadalmában,különös tekintettel a média hatásaira. Eger: Eszterházy Károly Főiskola, Neveléstudományi Tanszék. Retrieved 12. 02., 2019., from http://thundersquad.uw.hu/SzakdolgozatKF.pdf
Plutchik, R. (1980). Emotion: A psychoevolutionary synthesis. New York, NY: Harper Row.
Plutchik, R. (1984). Emotions: A general psychoevolutionary theory. In K. Scherer & P. Ekman (Eds.), Approaches to emotion. Hillsdale, NJ: Erlbaum.
Ragó, A., & Lukács, Á. (2001). A magyarországi gyerekközönség vizsgálatai. . In Müller, & Melissa, Az áruvilág kicsi királyai.Gyerekek a reklámok világában. Budapest: Geomédiai Szakkönyvek.
Dr. Ranschburg, J. (1995). Félelem, harag, agresszió. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. In: Szilády, S. (1999). Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban. Jel-Kép.Kommunikáció,közvélemény,média.A Magyar Médiáért Alapítvány és az MTA-Elte Kommunikációelméleti Kutatócsoport folyóirata.
NMHH Gyerekek a képernyő előtt - Szülők gyermekeik tévénézési szokásairól (2013) Letöltés: http://nmhh.hu/dokumentum/165306/kutatasi_eredmenyek.pdf
Szilágyi, I. (2009). Az agresszió kezelésének pedagógiai lehetőségei. Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Retrieved 02 03, 2019, from rmpsz.ro: http://rmpsz.ro/uploaded/tiny/files/magiszter/2009/tavasz/04.pdf
Vekerdy, T. (2011). Érzelmi biztonság.Mit kellene tudnunk a gyerekekről és magunkról? Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
Zimbardo, P., Johnson, R., & McCann, V. (2018). Pszichológia mindenkinek.Motiváció,érzelmek,személyiség,közösség. Budapest: Libri.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés