A belarusz elnök szerint többet szenvedünk a pániktól, mint a koronavírustól, amit pszichózisnak tart

2020. március 20. 10:05
Fel kell készülni az események bármilyen alakulására a koronavírus-fertőzés terjedésével kapcsolatban, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ugyanakkor Minszkben bírálta a COVID-19 világjárvány körül kialakult eltúlzott rettegést, s kijelentette, hogy a világ valószínűleg többet szenved majd a pániktól, mint az új koronavírustól. Szerinte a traktor az, ami meggyógyít.

A szevasztopoli látogatáson tartózkodó orosz elnök azzal kapcsolatban hangsúlyozta a felkészülés fontosságát, hogy a város ügyvezető kormányzója, Mihail Razvozsajev közölte vele: Szevasztopolban eddig egyetlen esetben sem igazolódott be a fertőzés, de a gyanú miatt 77 embert az otthonában, további nyolcat pedig kórházban tartanak megfigyelés alatt. Az elnök helyeselte, hogy a fertőzésgyanús eseteket elkülönítik.

Moszkvában csütörtökön bejelentették a COVID-19 megbetegedéshez köthető első halálesetet. Az elhunyt páciens egy járványkórházban kezelt 79 éves nő volt, akit korábban kettes típusú cukorbetegséggel, magas vérnyomással és ütőér-elmeszesedéssel is kezeltek.

A szerdai hivatalos adatok szerint Oroszországban 147 fertőzöttet tartottak számon, túlnyomó többségüket a fővárosban.

Anna Popova, a járvány elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője csütörtökön bejelentette, hogy ezentúl minden Oroszországba külföldről visszatérő személy számára kötelező a héthetes önkéntes karantén. Az érintettek kötelesek egy erre rendszeresített forródróton bejelenteni hazatérésüket.

Alekszej Potyehin, a szentpétervári állami egyetem mikrobiológiai tanszékének vezetője szerdai Facebook-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy mivel az év végéig nem lesz vakcina a világjárványt okozó SARS-CoV-2 vírus ellen, az emberiség nagyobb részének át kell esnie a fertőzésen, és meg fogja szerezni az immunitást.

Meglátása szerint a jelenlegi világjárvány-helyzet fél évig is elhúzódhat a javulást megelőzően. Az oroszországi állapotok pedig, ahol a betegség terjedése még csak kezdeti stádiumban van, mintegy két hét múlva fognak súlyosabbra fordulni, de mint írta, „ez továbbra is nagyon messze lesz azoktól az járványoktól, amelyeket az emberiség az egész történelme során átélt, az elmúlt 50 év kivételével”.

A szakértő szerint minél tovább él majd az emberiséggel együtt a koronavírus, annál könnyebbek lesznek az általa okozott tünetek. Új formái nem fogják meghaladni az első fertőzés után megszerzett immunitásküszöböt. Potyohin úgy vélekedett, hogy a világjárvány keltette pánik eltúlzott, a koronavírus jobban fertőz ugyan, mint az influenzavírus, de keveésbé, mint a kanyaró kórokozója.

Rámutatott, hogy a 80 ezer fertőzött a milliárdos lakosságú Kínában nem sok. Arra intette olvasóit, hogy ne higgyenek a fertőzés megismétlődéséről szó híreknek, mert a koronavírus ellen kifejlődött immunitás tartós.

A COVID-19 világjárvány körül kialakult túlfokozott rettegést bírálta csütörtökön Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök is Minszkben, kijelentetve, hogy a világ valószínűleg többet szenved a pániktól, mint az új koronavírustól.

„Ezt a koronavírust csak pszichózisnak tartom, és végig kitartok emellett” – mondta az elnök fehérorosz egészségügyi és biztonsági vezetőkkel tartott értekezletén.

„Teljes egészében meg vagyok győződve arról, hogy ez csak egy újabb pszichózis, amely valaki hasznot húz, valaki pedig szenvedni fog” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „a pánik sokkal nagyobb bajt okoz nekünk, mint maga a vírus”.

A 25 éve hatalmon lévő, megválasztása előtt kolhozelnökként dolgozó Lukasenka hétfőn már felszólította a lakosságot, hogy ne pánikoljon, hanem művelje a földet és vezessen traktort, mert „a traktor mindenkit meggyógyít”.

A fehérorosz elnök ugyankkor azt is hangsúlyozta, hogy elegendő védőöltözék, maszk, fertőtlenítő van az országban, de meg kell szervezni a légzőkészülékek gyártását – jelentette a  BELTA állami hírügynökség.

Hivatalos adatok szerint az új koronavírus-vírussal eddig 37-en fertőződtek meg Fehéroroszországban.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés