Magyarország a közeljövőben leelőzheti versenytársait Matolcsy György szerint

2020. február 11. 14:19

Írta: Rádi Balázs
A jövő kihívásaira a „kanyartan” és az előzés tudományának elsajátítását ajánlja a magyar gazdaságnak a jegybankelnök, amelynek része egyebek mellett a versenyképesség, az egészségügy és a felsőoktatás nagy részének erősítése.

Matolcsy György egy hétfőn megjelent cikkében azt írta, 2018-19-ben a magyar gazdaság a régió éllovasa lett, visszaelőzve a lengyel gazdaságot. „A következő években azonban újból szakadékos hegyi utakon visz az út felfelé, viharos időkben. Elég egy rossz mozdulat és jön a baj. De a sok kanyar ellenére is sokat lehet előre lépni a versenyben, ha valaki tisztában van a kanyartan és az előzés tudományának néhány szabályával” – véli a jegybankelnök a Növekedés.hu-n megjelent írásában.

Ezen szabályok közé sorolja a gazdaság jó állapotát – amely szerinte már teljesült –, illetve azt, hogy időben fel kell készülni az előzésre.

2020-ban sok versenytárs lassul, egyesek szinte leállnak majd, így van lehetőség felvenni az előzéshez szükséges jó helyzetet” 

– írja.

Ráfér a tuning a magyar versenyautóra

A kanyar előtt tisztázni kell, hol vannak az erős pontok és hol a gyengék, és mindkettőn változtatni kell szerinte. Az erős pontok közé sorolja a politikai stabilitást, a tömeges munkahelyteremtést és munkavállalást, Budapest és néhány nagyváros tőkevonzó képességét, adórendszert, a logisztikát, az oktatás egy részét, illetve a pragmatikus gazdaságpolitikát és monetáris politikát, amelyeket tovább kell erősíteni. A magyar gazdaság gyenge pontjai között pedig a versenyképességet, a dualitást, az egészségügyet, a demográfiát, a felsőfokú oktatás nagy részét, a lakáspolitikát és a tőkemérleget említi, amelyeket folyamatosan erősíteni kell.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés