Amerikai milliárdos: Hibás az a gazdasági rendszer, amely engem gazdaggá tett

2020. január 9. 11:37

Írta: Oláh Dániel
Nick Hanauer amerikai milliárdos azt a neoliberális gazdasági rendszert kárhoztatja, amely őt a világ legfelső ezrelékébe emelte. Szerinte ez a közgazdaságtan nem csak hibás, hanem elmaradott is, mert kiderült, hogy nem a tőke teremti meg a gazdasági növekedést, hanem az emberek; nem az önérdek mozdítja elő a közjót, hanem a kölcsönösség és nem a verseny biztosítja a jólétünket, hanem az együttműködés. Szerinte új egyensúlyra van szükség a gazdaságban, ennek érdekében mutatja be az új közgazdaságtan öt alapszabályát.

A kapitalisták sosem voltak ennyire gazdagok

Nick Hanauer kapitalistának tartja magát, hiszen 30 éves karriere alatt a kapitalizmusban háromtucatnyi vállalatba ruházott be, melyek piaci értéke több tízmilliárd dollárt tesz ki. Ennek köszönhetően nemcsak a felső egy százalékba, hanem a felső egy ezrelékbe is bekerült, derül ki egy előadásából, amit a Ted közvetített. 

„Mi, gazdag kapitalisták, még sosem voltunk ennyire gazdagok. Szóval a kérdés: hogyan csináljuk? Hogyan tudunk minden évben egyre nagyobb szeletet kihasítani a tortából. Talán okosabbak vagyunk, mint 30 évvel ezelőtt voltunk? Többet dolgozunk, mint régebben? Magasabbak vagyunk, jobban nézünk ki?” – tette fel a kérdéseket.

A gazdagok titka a közgazdaságtanban rejlik

Szerinte azonban egyik sem igaz és a gazdagok minden sikere „egyetlen dologra vezethető vissza: a közgazdaságtanra. Van itt egy piszkos titok. 

Volt idő, amikor a közgazdász szakma a köz érdekét szolgálta,

de a neoliberális korszakban, ma csak nagyvállalatoknak és milliárdosoknak dolgozik, és ez okoz egy kis problémát. Dönthetnénk olyan gazdaságpolitika mellett, amely megadóztatja a gazdagokat, szabályozza a befolyásos vállalatokat, emeli a dolgozók bérét. Volt már rá kísérlet” – emlékeztet, rámutatva, hogy „a neoliberális közgazdászok riogattak, hogy minden ilyen intézkedés szörnyű hiba lenne, mert az adóemelés minden esetben gátolja a gazdasági növekedést, a kormányzati szabályozás minden formája hatástalan, a munkabérek emelése pedig munkahelyeket szüntet meg.”

Úgy véli, e gondolkodás következményeként „az elmúlt 30 évben, csak az USA-ban, 21 billió dollárral gazdagodott a felső egy százalék, miközben az alsó 50 százalék 900 milliárd dollárral szegényebb lett. Ez a szélesedő jövedelmi egyenlőtlenség szerte a világban jellemző. Mégis, miközben a középosztálybeli családok a megélhetésükért küszködnek 40 éve változatlan fizetésből, a neoliberális közgazdászok továbbra is kitartanak amellett, hogy az egyetlen jó válasz a fájdalmas megszorításokra és a globalizációra a még több megszorítás és globalizáció” – húzza alá, emlékeztetve, hogy az USA-ban a reálbérek évtizedeken át nem nőttek érdemben. Erre egyébként Lawrence Mishel munkássága mutatott rá, akivel itt beszélgetett a Makronóm.

A hibás közgazdaságtan növeli az egyensúlytalanságokat

„Mi a társadalom teendője? Számomra teljesen világos, hogy mit kell tennünk. Új szemléletű közgazdaságtanra van szükségünk. A közgazdaságtant lehangoló tudománynak minősítették, és jó okkal, mert ahogy ma tanítják, nem is tudomány, hiába a káprázatos matematika. Valójában egyre több elméleti és gyakorlati szakember állapítja meg, hogy a neoliberális gazdaságelmélet veszélyesen téves, és hogy napjaink fokozódó egyenlőtlenségi válsága, növekvő politikai bizonytalansága a több évtizede regnáló hibás gazdaságelmélet egyenes következménye. Most már tudjuk, hogy

az a közgazdaságtan, amely engem ilyen gazdaggá tett, nemcsak hibás, hanem elmaradott is,

mert kiderült, hogy nem a tőke teremti meg a gazdasági növekedést, hanem az emberek; nem az önérdek mozdítja elő a közjót, hanem a kölcsönösség; nem a verseny biztosítja a jólétünket, hanem az együttműködés.

Most már látjuk, hogy az a közgazdaságtan, amely se nem igazságos, se nem inkluzív, soha nem lesz képes fenntartani a modern társadalom gyarapodásához szükséges magas szintű társadalmi együttműködést” – véli Hanauer.

Előadásában felteszi a kérdést, hogy hol lett ennyire elrontva a gazdaságpolitika a fejlett országokban. „Úgy tűnik, fájdalmasan nyilvánvalóvá vált, hogy a neoliberális gazdaságelméletet alátámasztó alapvető feltevések objektíve hamisak, ezért először szeretnék ma bemutatni néhányat e téves feltevések közül, majd elmondom, hogy a tudomány szerint mi a jólét valódi forrása” – kezdi az elméleti tévutak azonosítását. 

A piac nem hatékony egyensúlyteremtő rendszer

Az első számú neoliberális gazdasági feltevés, hogy a piac hatékony kiegyensúlyozó rendszer, tehát ha a gazdaság egyik eleme, például a munkabér emelkedik, akkor egy másik eleme, például a foglalkoztatás óhatatlanul csökken. Például, amikor városomban, Seattle-ben, 2014-ben az Államokban elsőként 15 dolláros minimálbért vezettünk be, a neoliberálisok kifakadtak, féltve az értékes egyensúlyt” – emlékeztet Hanauer.

A neoliberális közgazdászok ugyanis folyamatosan hangoztatták, hogy ha emelik a munkaerő árát, akkor a cégek kevesebb munkaerőt vásárolnak majd belőle, hiszen drágább lesz, így sokezer „alacsony fizetésű dolgozó fogja elveszíteni munkáját. Az éttermek be fognak zárni.”

Ezzel szemben Seattle-ben a minimálbér helyi szintű megduplázása után épphogy csökkent a munkanélküliség.

Ez jól érzékelteti, hogy az egyensúly helyreállítása miért a neoliberális paradigmán kívül képzelhető el.

„Az éttermek forgalma Seattle-ben fellendült. Miért? Mert nem létezik ilyen egyensúly. A munkabérek emelése nem megszünteti, hanem gyarapítja a munkahelyeket; ugyanis amikor például az étteremtulajdonosoknak hirtelen annyi bért kell fizetniük dolgozóiknak, hogy immár ők is megengedhetik maguknak, hogy étteremben étkezzenek, az éttermek forgalma nem csökken, hanem nyilvánvalóan emelkedik” – mutat rá azokra a gazdasági egyensúlyokra, amelyekről a neoliberális közgazdászok valamiért megfeledkeznek, arról, hogy léteznek bérvezérelt, keresletvezérelt gazdasági növekedési mechanizmusok, azaz van egy határ, ami után előnyösebb, ha a családok és a munkaerő jut több jövedelemhez ahelyett, hogy még több többletet fölöznének le a tőketulajdonosok.

Az ár nem azonos az értékkel

„A második feltevés, hogy az ár mindig megegyezik az adott dolog értékével, ami azt jelenti, hogy ha ön 50 000 dollárt keres egy évben, én pedig 50 millió dollárt, akkor ennek oka, hogy én ezerszer több értéket állítok elő, mint ön” – folytatja a milliárdos.

„Nem meglepő módon, ez nagyon megnyugtató feltevés, ha ön vezérigazgatóként évi 50 millió dollárt ad saját magának, viszont éhbért fizet a dolgozóknak. De kérem, fogadják el tőlem, aki tucatnyi céget vezettem már: ennek semmi értelme.

Az embereket nem az értékük alapján fizetik meg, hanem hogy milyen erős a tárgyalási pozíciójuk,

és ha a munkabérek részesedése a GDP-ben csökken, az nem azért van, mert gyengébb lett a termelékenységük, hanem mert a munkaadóknak erősebb lett a helyzete” – mutat rá a Magyarországon is csak kevesek által felismert szabályosságra. Állításaival összhangban áll, hogy az évek óta tartó erős gazdasági fellendülés hazánkban azzal párhuzamosan zajlik, hogy az alku urai a dolgozók lettek.

„A neoliberális gazdaságelmélet úgy tesz, mintha nem létezne óriási hatalmi egyensúlytalanság a tőke és a munkaerő között – ezáltal a gazdagok védelmezőjévé vált” – véli Hanauer, aki szerint az egyensúly feltételezésével és megannyi elméleti egyszerűsítő trükkel a neoliberális közgazdászok képesek voltak „eltüntetni” a gazdaság alapvető egyensúlytalanságait,

kialakítva ezzel egy méltánytalan rendszert, amely nem munkaalapú, amelyben a dolgozók folyamatosan veszítenek.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy a magyar munkaalapú gazdaságot nem jobb és nem baloldali gazdasági elvekkel érdemes leírni, hiszen az a magyarság értékeihez idomul, ebből adódóan tartalmaz mindkét irányhoz köthető elemeket.

A neoliberális közgazdászok robotnak képzelik az embert

„A harmadik és messze legkárosabb feltevés az a viselkedési modell, amely ún. homo economicusnak tekinti az embert. Ez azt jelenti, hogy teljesen önzők, teljesen racionálisak és folyton önmaximalizálók vagyunk. De tegyük fel a kérdést: hihető-e, hogy egész életükben minden egyes alkalommal, amikor jót tettek valakivel, csakis a saját hasznosságukat akarták maximalizálni? Hihető-e, hogy amikor egy katona gránátra veti magát, hogy megmentse a társait, csak az önös érdekeit nézi?” – teszi fel a kérdést Hanauer, aki szerint ez agyrém, és „ellentétes minden észszerű erkölcsi ítélettel”, de a legújabb tudományos álláspontokkal is. 

„Mégis, ez a viselkedési modell áll a neoliberális gazdaságpolitika rideg és kíméletlen középpontjában, miközben erkölcsileg romboló, és tudományos szempontból hibás, mert ha fenntartások nélkül elfogadjuk, hogy az ember alapvetően önző, majd megnézzük a világban tapasztalható egyértelmű felvirágzást, akkor ebből logikusan az következik, hogy milliárdnyi önző egyéni cselekedet csodálatos módon átváltozik jólétté és közjóvá” – mutat rá az önző viselkedést elfogadtató és az etikai kérdéseket a közgazdaságtanból száműző elméleti okoskodás abszurditására.

„Ha önző haszonmaximalizálók vagyunk, akkor jólétünk az önzésből származik.

E gazdasági logika alapján a kapzsiság nagyszerű, a szélesedő egyenlőtlenség hatékony, és a vállalat egyetlen célja az lehet, hogy gazdagítsa a részvényeseket,

mert ha másként tenne, akkor lassítaná a gazdasági növekedést, és kárt okozna az egész gazdaságnak” – figyelmeztet, hogy az önzést a neoliberális közgazdászok a hatékonysággal tették rokonértelmű kifejezéssé. 

„Az önzés felmagasztalása képezi a neoliberális gazdaságpolitika ideológiai sarokkövét, ez a gondolkodásmód alakított ki olyan gazdaságpolitikát, mely lehetővé tette, hogy én és a felső egy százalékba tartozó többi gazdag megragadja a növekedés szinte minden előnyét az elmúlt negyven év során” – ismeri el önkritikusan a minimálbérek emelése mellett érvelő amerikai milliárdos.

Új emberkép, új közgazdaságtan, új egyensúly

Hanauer szerint „ha elfogadjuk a legújabb empirikus eredményeket, a valódi tudományt, amely helyesen úgy ábrázolja az embert, mint kimagaslóan együttműködő, kölcsönösségre törekvő, ösztönösen erkölcsös teremtményt, akkor ebből logikusan következik, hogy az együttműködés, nem pedig az önzés a jólétünk eredője, és nem az önérdek, hanem inkább

a ránk eleve jellemző kölcsönösség képezi az emberiség gazdasági szupererejét.” 

Úgy véli, „az új közgazdaságtan középpontjában egy rólunk szóló történet áll, amely képes arra biztatni, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és ellentétben a régi közgazdaságtannal ez a történet pozitív, és megvan az az előnye is, hogy igaz.”

Nick Hanauer persze nem tudós közgazdász, hanem a való világot jól ismerő üzletember. Ezért elismeri, hogy „az új közgazdaságtan nem valami olyasmi, amit személyesen én találtam ki. Elméleteit és modelljeit most dolgozzák ki és tökéletesítik a világ különböző egyetemein, a közgazdaságtan, a komplexitáselmélet, az evolúciós elmélet, a pszichológia, az antropológia és más területek legújabb kutatásaira építve.” Mint mondja,

„ennek az új közgazdaságtannak egyelőre nincs tankönyvi megjelenítése, sem általánosan elfogadott neve”,

de a jólét keletkezését és eredetét általában merőben új módon magyarázza. 

Az új közgazdaságtan hangsúlyozza, hogy „a piaci kapitalizmus olyan evolúciós rendszer, amelyben a jólét az egyre nagyobb innováció és az egyre nagyobb fogyasztói igény közötti pozitív visszacsatolással valósul meg. Az innováció az a folyamat, amely megoldást nyújt az emberek problémáira, a fogyasztói kereslet az a mechanizmus, amelyen keresztül a piac kiválasztja a hasznos innovációkat, és ha több problémát oldunk meg, nagyobb jólétben élünk. De a nagyobb jólét összetettebb problémákat és megoldásokat jelent, és ez a növekvő technikai komplexitás

magasabb szintű társadalmi és gazdasági együttműködést kíván

a modern gazdaságra jellemző rendkívül specializált termékek előállításához.” 

„A régi közgazdaságtannak természetesen igaza van abban, hogy a verseny fontos szerepet játszik a piacok működésében, de nem ismeri fel, hogy ez nagyrészt hatékonyan együttműködő csoportok közötti verseny – vállalatok, vállalathálózatok közötti verseny, nemzetek közötti verseny – és mindenki, aki vezetett valaha sikeres vállalkozást, tudja, hogy együttműködő csapatot építeni, mindenki tehetségét bevonva szinte mindig jobb stratégia, mint egy rakás önző tuskóval dolgozni” – mutat újabb gyakorlati példára.

Az új közgazdaságtan öt ökölszabálya 

„Hogyan hagyjuk magunk mögött a neoliberalizmust, és hogyan építsünk fenntarthatóbb, virágzóbb és egyenlőbb társadalmat?” – teszi fel a kérdést Hanauer.

Az első ökölszabály, hogy „a sikeres gazdaság nem dzsungel, hanem kert; ami azt jelenti, hogy a piacot, mint a kertet gondozni kell, továbbá hogy a piac a valaha feltalált leghatékonyabb társadalmi technológia az emberiség problémáinak megoldására, de mivel nem korlátozzák társadalmi normák vagy demokratikus szabályozások, elkerülhetetlenül több problémát teremt, mint amennyit megold. Éghajlatváltozás és a 2008-as súlyos pénzügyi válság – csak hogy két példát említsek.” Hanauer itt arra a hasonlatra utal, amely a klasszikus fizikából vezeti le a gazdasági törvényeket, egyszerű, mechanisztikus gépként értelmezve a világ folyamatait.

A géphasonlat előnye, hogy abban a kényelmes hitben tünteti fel a közgazdászt, hogy az a gép tervezője, minden elemének és összefüggésének ismerője, ezáltal bármikor szakmai módon pontosan és célzottan képes megjavítani a gép fogaskerekeit is, de egyébként a gazdasági gépezetet az időnkénti karbantartások ellenére magára kell hagyni. A kerthasonlat mindennek az ellentéte és hangsúlyozza, hogy a gazdaság túl bonyolult világ ahhoz, hogy minden összefüggését megismerjük és annak érdekében, hogy rendezett, jó környezetet adjon a benne élőknek, rendszeresen gondozni kell, visszametszve a vadhajtásokat, amelyek az egész rendszer egyensúlyát felboríthatják.

A második ökölszabály, hogy „a társadalmi bevonás gazdasági növekedést teremt. A neoliberális nézet, hogy a társadalmi bevonás olyan fényűzés, amely csak növekedés esetén engedhető meg, egyaránt téves és maradi. A gazdaság alapját az emberek alkotják. A piacgazdaságban akkor valósul meg gazdasági növekedés, ha több embert vonunk be többféleképpen” – utal Hanauer arra, hogy a gazdasági növekedésből minél több embernek kell részesülnie és jobb az a növekedés, amely szétteríti a növekedés gyümölcseit szélesebb társadalmi rétegek számára. 

Korunk vezető egyenlőtlenségkutatója, Branko Milanovic például kiszámolta, hogy

a magyar gazdaságpolitika 2010 után óriási fordulattal a legszegényebbek jövedelmeit kezdte növelni

ahelyett, hogy a válság kialakulásában felelős többnyire külföldi tőketulajdonosokat mentette volna meg a magyar családok megszorongatásából – ahogy azt a régi közgazdaságtan híveivel feltöltött nemzetközi pénzügyi szervezetek javasolták. Ezért is jutott arra a Világgazdasági Fórum, hogy a magyar gazdaságpolitika tényleg bevonó, inkluzív.

„A harmadik szabály, hogy a vállalat célja nem pusztán a részvényesek gazdagítása. Napjaink gazdasági életének legnagyobb hazugsága az a neoliberális nézet, hogy a vállalat egyetlen célja és a vezetők egyetlen felelőssége önmaguk és a részvényesek gazdagítása. Az új közgazdaságtannak ki kell állnia amellett – és erre megvan a lehetősége –, hogy a vállalat célja valamennyi érdekelt fél jólétének javítása, ideértve az ügyfeleket, dolgozókat, a helyi közösséget és a részvényeseket egyaránt” – mutat rá Hanauer és hozzá kell tenni, hogy ezt már a legnagyobb amerikai vállalatok is kezdik belátni, legalábbis erről beszélnek. 

A negyedik ökölszabály, hogy „a kapzsiság nem jó.

A mohóságtól nem lesz az ember jó kapitalista, csak szociopata.

Az együttműködéstől ilyen erősen függő gazdaságban a szociopátia éppolyan káros az üzletre, mint a társadalomra.”

Végül az új közgazdaságtan ötödik szabálya: „a fizika törvényeivel ellentétben a gazdaság törvényei döntés útján születnek.

A neoliberális gazdaságelmélet úgy adta el magát önöknek, mintha megváltozhatatlan természeti törvény lenne,

pedig valójában áltudományon alapuló társadalmi normákra és kitalált narratívákra épül. Ha valóban egyenlőbb, virágzóbb és fenntarthatóbb gazdaságot akarunk, valamint jól működő demokráciát és civil társadalmat, akkor új közgazdaságtanra van szükségünk” – véli Hanauer, aki aláhúzza, hogy „ha új közgazdaságtant akarunk, nem kell mást tennünk, mint eldönteni, hogy akarjuk.”

A gondolatok piacán is változás szükséges

Arra a kérdésre, hogy ha annyira elégedetlen a gazdasági rendszerrel, miért nem ajándékozza el az összes pénzét, Hanauer azt válaszolja, hogy az „nem sokat javítana a helyzeten” és felfedezett egy stratégiát, amely „százezerszer jobban működik”. Ezért a milliárdos is részt vesz az új közgazdaságtan építésében és olyan narratívák és törvények létrehozására fordítja a pénzét, amelyek megkövetelik, hogy minden más gazdag is adózzon, és jobban megfizesse a dolgozókat. Hanauer harcos képviselője az amerikai minimálbér duplájára, 15 dollárra emelésének, ami mára 30 millió dolgozó helyzetén segített.
 

Nick Hanauer előadása a Ted portálon jelent meg, Lőrincz Zsuzsanna fordításában.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Talán igaza is van. Ugyanakkor ez a "gazdagok nagyobb mértékű adoztatása" eddig még kivétel nélkül a középosztály elszegényesedését hozta. Ezt kellene kimondani: a jólét, és a gazdasági fejlődés (nem csak növekedés) motorja a középosztály.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés