Jegybankár: A jegybankok fegyvertelenek lennének recesszió esetén

2020. január 9. 14:00
A Bank of England kormányzója szerint a világgazdaság likviditási csapda kialakulása felé tart, ami azt jelenti, hogy a nagy jegybankok szinte üres monetáris eszköztárral lennének kénytelenek szembesülni egy esetleges recesszióval.

Mark Carney, aki márciusban távozik a brit jegybank éléről, a Financial Times londoni üzleti napilapnak adott interjúban kifejtette: általánosságban megállapítható, hogy

a világ összes nagy jegybankjának a korábbinál sokkal kevesebb a muníciója.

Carney szerint ebben a helyzetben nem egyértelmű, hogy egy mélyebb recesszió esetén, amelynek kivédéséhez a konvencionális visszaeséseknél nagyobb mértékű ösztönzőkre lenne szükség, a monetáris politikának lenne-e megfelelő mozgástere.

A költségvetési politika az állam feladata

A Bank of England kormányzója szerint ebben a helyzetben a kormányoknak kellene fontolóra venniük a költségvetési politika eszköztárának alkalmazását, például adócsökkentéseket vagy a közkiadások növelését. A költségvetési politika nem a jegybankosok dolga – tette hozzá.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kinevezett utódjára, Andrew Bailey-re nem hagy teljesen üres monetáris eszköztárat. Carney szerint a Bank of England jelenleg 0,75 százalékos alapkamatát zéró közelébe lehet csökkenteni szükség esetén, és ezt ki lehet egészíteni  makroprudenciális eszközökkel, például a bankok számára előírt tőkekövetelmények enyhítésével, növelve a bankok hitelezési kapacitását.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics tanulmánya szerint ugyanakkor arra utaló jelek láthatók, hogy

enyhül a globális recesszió kockázata.

A cég közölte: ennek figyelembevételével az eddigi 30 százalék helyett 25 százalékos esélyt lát arra, hogy a világgazdaság az idén recesszióba kerül.

Stabilitás a gazdaságban

A ház azzal magyarázta az eddigieknél kevésbé borúlátó előrejelzését, hogy az általa alkalmazott, összetett globális üzleti és fogyasztói bizalmi mérőszám, amely rendszerint néhány hónapnyi előnnyel utal a várható tényleges gazdasági aktivitásra, az elmúlt időszakban már nem csökken, sőt felfelé indult.

Az Oxford Economics londoni elemzői kedvező jelnek tartják azt is, hogy stabilizálódni látszik az amerikai-kínai kereskedelmi viszony, bár a cég szerint az eddig végrehajtott vámemelések teljes leépítése egyhamar nem valószínű.

A ház mindenesetre az amerikai hazai össztermék (GDP) idei növekedésére adott előrejelzését az eddigi 1,6 százalékról 1,7 százalékra, a kínai gazdaság 2020-as egész évi növekedésére szóló prognózisát 5,7 százalékról 6 százalékra javította.

Az Oxford Economics mindezt egybevetve is meglehetősen vérszegény idei növekedést vár a világgazdaságban: előrejelzése szerint a globális GDP-érték az idén 2,5 százalékkal bővül a tavalyi évre valószínűsített 2,6 százalék után, jóllehet a 2019-re becsült növekedési ütem is a legalacsonyabb lenne a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés