Korábban kritizálta, ma már a magyar megoldásokat javasolja a Nemzetközi Valutaalap

2019. november 25. 12:41
A gazdasági eredmények a magyar utat igazolják, és ezzel az amerikaiak elismerését is kivívta Magyarország – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az MTI-nek, amerikai útjának tapasztalatait értékelve. Szerinte Magyarország teszi meg mindazt, amit a Nobel-díjasok a Nyugatnak javasolnak és nem szakmai, hanem ideológiai okok miatt támadták a magyar gazdaságpolitikát a nemzetközi intézmények.
Tíz nap alatt járta be Amerikát György László, hogy első kézből tájékoztasson a magyar gazdaságról, mivel a Magyarországgal foglalkozó, sokszor torzító külföldi média miatt tévhitek és elfogult vélemények sora alakul ki hazánkról.


Gazdasági szabadságharc

Kiemelte: körútja során a közelmúltban megjelent

könyve kapcsán tartott előadásokat arról, hogy milyen eszközökkel harcolt, illetve harcol gazdasági szabadságáért Magyarország.

Az államtitkár kifejtette, a magyarok számára az a legfontosabb, hogy a lehetőségekhez mérten mindenki támogatást kapjon, aki hozzájárul a magyar gazdaság, társadalom és környezet fenntarthatóságához. A kormány ezért hozott olyan intézkedéseket, amelyek segítik a bérből és fizetésből élőket, a gyermeket vállaló családokat, illetve a kis- és középvállalkozókat.

Magyarország ugyanakkor nem zárkózott el az országba tudást, technológiát, tőkét hozó, a magyaroknak munkát biztosító külföldi vállalatoktól, amiért az amerikai út során külön elismerést kapott a magyar gazdaságpolitika – közölte.

„Mindezt pragmatikus és patrióta módon tettük, nem világnézeti talapzatról” – fogalmazott György László.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság nyitott, ugyanakkor sebezhető. A nyitottság érték, amit Magyarország megőrzött és tovább erősített, a sebezhetőséget viszont jelentősen csökkentette. A cél, hogy akkor is meg tudjuk védeni az eredményeket, ha a 2008-as gazdasági válsághoz hasonló helyzet lenne a világban – fejtette ki. A kormányzati politika célja éppen e sérülékenység csökkentése, ennek eszközeiként a többi között a munkahelyteremtést, valamint a külföldi beruházásokat ösztönző intézkedéseket említette. A magyar gazdaság eredményességéről példaként elmondta: brit startup vállalkozásokat kérdeztek arról, hogy a Brexit után hol tevékenykednének a legszívesebben, és az első helyen Magyarországot jelölték meg.

György László kitért arra is, hogy térségünkben Magyarországon a legerősebb az amerikai gazdasági jelenlét, csaknem 1700 amerikai vállalkozás ad munkát több mint 100 ezer magyar dolgozónak.

Fordulat: az IMF is a magyar megoldásokat ajánlja

Körútja során az államtitkár öt egyetemen járt, olyan kiemelkedő intézményekben, mint a Berkeley, a Cornell, a UPenn, a California State és a San Francisco State University. Felkereste az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusát, ahol kongresszusi képviselők, képviselői kabinetfőnökök és kabinettagok előtt tartott előadást. Emellett találkozott a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel is.

György László kiemelte: az IMF hat-nyolc éve még bírálta Magyarországot, de már a magyar gazdaságpolitika által alkalmazott eszközöket ajánlják más államoknak is, amelyek egyensúlyt kívánnak teremteni gazdaságukban.

„Gazdasági szabadságharcunkkal kivívtuk az amerikaiak elismerését” 

– fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: bárhol járt, mindenhol nyitottságot tapasztalt, illetve azt, hogy elismerik a tényeket, a magyar gazdaságpolitika eredményeit.

Szerinte a kormánynak fontos szerepe volt és van például a tőke és a munka világa, valamint a külföldi és a hazai tulajdon aránya egyensúlyának megteremtésében. Az eseményen hangsúlyozta, hogy miként az amerikai, úgy a magyar gazdaság is a hazai szereplőket részesíti előnyben.

Magyarország meg is teszi, amit a Nobel-díjasok a Nyugatnak javasolnak

György László elmondta: az angol nyelvű kiadást azért tartja fontosnak, mert angol nyelvterületen is szeretné megértetni, hogy mit jelent az unortodox gazdaságpolitika. „Az általuk ismert és elfogadott közgazdászokra hivatkoztam, az ő Nobel-díjasaikra (...) hivatkozva szeretném megértetni, hogy lényegében olyasmiért támadnak bennünket, amit ők az itteni politikusoknak javasolnak. Ezeket az itteni politikusok nem hajtják végre, mi viszont megcsináltuk” – fogalmazott.

Ultralabanc és mélykuruc helyett patrióta a magyar gazdaságpolitika – mondta György László az angol nyelvű könyv korábbi, budapesti könyvbemutatóján. A magyar változatot 2017-ben mutatták be, ekkor a szerző elmondta, hogy a neoliberális közgazdaságtan után az egyensúly visszaállítása következik a gazdaságpolitikában.


György László az elmúlt kilenc év gazdaságpolitikájáról szólva három – együttesen unortodox – intézkedést idézett fel: a jövedelem átcsoportosítását a bérből és fizetésből élő és gyermeket vállaló családoknak; a technológiát, tudást hozó és munkahelyeket és piacokat teremtő külföldi működő tőke Magyarországra hívását; és a kedvezőbb feltételek megteremtését a kis- és középvállalkozói rétegnek.

Az államtitkár felidézte:

a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a magyar iparban a legnagyobb, 70 százalékos a high-tech aránya,

Németországgal és Dániával van egy szinten. A kis- és középvállalkozók pedig jelentős adóteher-csökkentésnek örülhetnek: míg 2009-ben 54 százalékos adót kellett fizetniük, 2019-ben ez 36 százalékosra apadt, és György László szerint 2022-23-ig 30 százalék közelébe csökken.


Nem szakmai, hanem ideológiai okok miatt támadták a magyar gazdaságpolitikát

György László szerint az Egyesült Államokban ideológiai okok miatt vannak, akik nem értenek egyet a magyar gazdaságpolitikával. Példaként említette, hogy Magyarország idő előtt visszafizette az IMF-nek a hitelt, és visszautasította a javaslatokat. Miközben például Görögország elfogadta és alkalmazta az IMF-receptet, negyedével csökkent a GDP-je, Magyarországon pedig éppen az unortodox politikának köszönhetően több mint harmadával nőtt az egy évben előállított hozzáadott érték.

Az államtitkár hozzátette,

Magyarország megadóztatta azokat a cégeket, amelyek a 2008-as világgazdasági válsághoz hozzájárultak,

akik úgy alakították előtte a játékszabályokat, hogy a teljesítményüknél több profitot tudjanak kiszedni a világgazdaságból. Leszögezte: „a magyar bankrendszer profitabilitása igen kimagasló, és bár a hitelek aránya növekszik, de sokkal egészségesebb szerkezetben, mint 2010 előtt”.

Elmondta, a magyar megoldás egy globális problémára adott válasz, és azért szeretné minél többekkel megismertetni ezt, mert a rugalmasan gondolkodni képesek profitálhatnak belőle nemzetállamaik számára.

(MTI, Makronóm)

 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés