A zalai tesztpályán fejleszt az új magyar-izraeli járműipari vegyesvállalat

2019. október 27. 23:12
WeVid néven magyar-izraeli járműipari vegyesvállalat megalakítását jelentették be Tel-Avivban vasárnap.

A Tel-Aviv-i nagykövetségen vasárnap bemutatkozott a helyi gazdasági és közlekedési szakemberek előtt az új  magyar-izraeli vegyesvállalat, amely vezető nélküli autóbuszokhoz fejleszt az utasok és az irányító központ közötti interaktív kommunikációs rendszert.

Az eseményen ismertették a ZalaZone járműipari tesztpályát is, amely  biztosítani fogja az újonnan létrejött vegyesvállalat számára szükséges kutatási-fejlesztési környezetet.

Az egybegyűlteket köszöntötte Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete, majd ismertette a magyar járműipari fejlesztések eredményeit, és elmondta, hogy Magyarországon jelen van negyvenhárom a világ száz legnagyobb gépjárműipari beszállítójából, és egyre nő a gyártás mellett a szektor kutatási-fejlesztési kapacitása is.

Szolnoki Szabolcs, a követség tudományos és technológiai attaséja elmondta az MTI tudósítójának, hogy a magyar és az izraeli vállalat a külképviselet segítségével talált egymásra, hogy együtt pályázzanak a Magyar-Izrael Kutatás-Fejlesztési Alap  3+3 millió euróra emelt, mindkét ország által támogatott forrásaira.

Daniel Zucker, az izraeli miniszterelnöki hivatal innovatív közlekedési megoldásainak koordinátora emlékeztetett a már 3 éve elkezdődött magyar-izraeli járműipari együttműködésre, és gratulált az első jelentős eredményhez, a vegyesvállalat létrejöttéhez.

A vasárnapi rendezvény előzetes része volt  a hétfőn kezdődő, kétnapos Smart Mobility Summitnak (Okos Közlelekedés Csúcs), Izrael vezető gépjárműipari csúcstalálkozójának.

Magyarországot idén már harmadszor delegálhatott előadót a rangos nemzetközi eseményre: idén Simon Péter, a zalai tesztpálya kereskedelmi és üzletfejlesztési  vezetője személyében.

(MTI)

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés