Magasak az adók, csökkent az egyéni vállalkozók száma Szlovákiában

2019. október 16. 1:21
Negyedével csökkent az egyéni vállalkozók száma az elmúlt tíz évben Szlovákiában, ahol eközben a társas vállalkozásoké mintegy felével nőtt, derült ki a Szlovák Takarékpénztár elemzéséből.

A tavalyi év végén Szlovákiában a Statisztikai Hivatal (SÚSR) mintegy 304 ezer egyéni vállalkozót tartott számon, ami egy negyedével kevesebb, mint 2009-ben. Ugyanebben az időszakban a jogi személyek, társas vállalkozások száma 266 ezerre nőtt, ami közel ötven százalékos emelkedést jelent.

Az egyéni vállalkozások számának csökkenése Szlovákiában egyebek mellett azzal függ össze, hogy továbbra is magasak az adó és járulékterhek, vélekedett a jelenséggel kapcsolatban Lenka Buchlakova, az SLSP elemzője. Hozzátette: a vizsgált időszakban az egyéni vállalkozók egy része alkalmazotti viszonyba került vagy kft.-t alapított.

A banki elemzésben közölt statisztikai adatokból kiderül, hogy az elmúlt tíz évben nem állt be jelentős változás abban, hogy a szlovákiai egyéni vállalkozók mely gazdasági területeken tevékenykedtek. A tavalyi év végén a szlovákiai egyéni vállalkozók negyede az építőiparban dolgozott, ezt 20 százalékos részesedéssel a kiskereskedelem követte, majd 16 százalékkal az ipar.

Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió (EU) tagállamai közül számbelileg a legtöbb egyéni vállalkozó Olaszországban és Görögországban van. Az egyéni vállalkozók aránya Görögországban az összes vállalkozás mintegy harmadát, Olaszországban pedig mintegy ötödét teszi ki. Mindkét országban az egyéni vállalkozók túlnyomó többsége az idegenforgalomban dolgozik.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés