Erősödik a nemzeti bíróságok szerepe – Magyarországon járt az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnökhelyettese

2019. október 4. 14:40
Németh Olívia
A nemzeti bíróságok aktív tevékenységére számít a jövőben az ügyek eldöntésében az Emberi Jogok Európai Bírósága. Róbert Ragnar Spanó, a strasbourgi testület elnökhelyettese az ELTE jogi karán tartott előadásában elmondta, hogy ma a szubszidiaritás korszakát éljük.

Róbert Ragnar Spanó, az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) izlandi elnökhelyettese szeptember végén tartott előadást az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Előadásában történeti áttekintést adott a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróság működéséről, majd az aktuális korszak jellemzőiről és kihívásairól beszélt. 

Az elnökhelyettes egyébként első ízben látogatott Magyarországra, ahol többek között az Alkotmánybíróságot kereste fel és aktuális jogértelmezési kérdésekről, illetve a magyar intézmény működéséről egyezetett Sulyok Tamással, az Alkotmánybíróság elnökével.

Előadásában Spanó történeti áttekintést adott az Európa Tanács égisze alatt létrejött EJEB működéséről, amelynek célja az Emberi Jogok Európai Egyezményében (az Egyezmény) foglalt jogok betartatása. Korszakokra osztotta elmúlt hatvan évet az 1959-ben felálló EJEB működése szempontjából. 

A diplomáciai és az aktivista szakasz

Az EJEB korszakait tekintve arról beszélt, hogy a kezdeti diplomáciai szakaszt -, amelyet a bírák közötti kapcsolatfelvétel, együttműködési szándék elmélyítése és a közös alapvetések diplomáciai szintű kidolgozása jellemezte - követte a hetvenes évektől kezdődő tartalmi, bírósági szakasz. Ebben a korszakban vált az EJEB valóban bírósággá, ekkor születettek meg az első, nagy jelentőségű ítéletek és kerültek kialakításra a bíróság ítélkezési tevékenységét ma is jelentős mértékben meghatározó alapelvek. Az EJEB fejlődése, habár intézményileg függetlenül, de kéz a kézben járt az Európai Közösségek fejlődésével és ítélkezési tevékenységén keresztül fontos szerepet vállalt a fejlődés irányának kialakításában, egyes társadalmi kérdések meghatározásában.  

A bővülés szakasza

Spanó szerint az 1989-es évtől kezdődően beszélhetünk a harmadik szakaszról, amelyet a kommunista rendszerek bukását követően az Európa Tanács közép- és kelet-európai terjeszkedése határozott meg. Ez a változás nagy hatással volt az EJEB működésére, ugyanis olyan országok is bekerültek a vérkeringésbe, amelyek az emberi jogi garanciák tekintetében teljesen más szinten álltak. A kihívás egyrészt az volt, hogy minden államban sikerüljön biztosítani azokat a minimális garanciális feltételeket, amelyekre akkor sok ország nem állt készen. A bővítéssel másrészt az ügyteher olyannyira megnőtt, hogy a működést veszélyeztette, így egy átfogó strukturális és eljárási reform vált szükségessé. 

1998-ban a 11. Kiegészítő Jegyzőkönyv elfogadásával megszűnt az addigi két lépcsős struktúra (egy Bizottság és egy Bíróság járt el) és az időszakos működés. Egy folyamatosan működő, 47 bíróból álló, állandó testület jött létre és jelentősen egyszerűsödött, illetve rövidült az eljárás. A bíróság munkaterhe azonban folyamatosan nőtt, így 2004-ben újabb reformot vezettek be a 14. Kiegészítő Jegyzőkönyvvel. Ez a kiegészítés a további ügyteher csökkentése érdekében született és lehetővé tette az egyszerűbb megítélésű esetek kisebb bírósági formációkban való megítélését, új elfogadhatatlansági okot vezetett be és az ismétlődő esetek kezelésé tekintetében hozott új, egyszerűsítő szabályokat. 

A jelenlegi szakasz kialakulásának közvetlen előzményei

Az előadó szerint jelenleg a negyedik szakaszban vagyunk, amely az ő saját álláspontja szerint a 2010 után kezdődött. Ekkortól több, brightoni kormányközi konferencia zajlott, amelyeken a bíróság hosszú távú jövőjéről szóló vitákra került sor. A konferenciákon több ország kritikus hanggal illette a bíróság működését és megkérdőjelezték az egyes országok szuverenitását egyre inkább háttérbe szorítani kívánó gyakorlatát. Több ország akkor úgy vélekedett, hogy a bíróság az elmúlt évtizedekben „túl messzire ment” a nemzetköziesítésben és nagyobb teret kellene hagyni a nemzeti bíróságoknak. 

A konferenciák vezettek végül a 15. Kiegészítő Jegyzőkönyv elfogadásához. A jegyzőkönyv az Egyezmény preambulumába illesztette a szubszidiaritás elvére, illetve a mérlegelési mozgástér doktrínájára való utalást.  A Kiegészítő Jegyzőkönyv ugyan még nem lépett hatályba, hiszen egyes államok még nem ratifikálták, de a szubszidiaritás elvének erőteljesebb érvényesítése a bíróság joggyakorlatában már tetten érhető.

A szubszidiaritás korszaka

Spanó szerint a „poszt-Brighton koszak”, ami jelenleg is zajlik, a szubszidiaritás korszakának tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a strasbourgi testület a nemzeti bíróságokra kíván hagyatkozni az ügyek döntő többségében. Hangsúlyozta, hogy a beérkező ügyek 95%-a végső soron olyan elvi szintű kérdésekre vonatkozik, amelyekben már hozott ítéletet az EJEB és lefektette az ezek megoldásához szükséges elvi tételeket. A nemzeti bíróságok így azok alkalmazásával el tudják dönteni az előttük fekvő ügyeket.

Az EJEB joggyakorlata tehát jelenleg olyan irányba fejlődik, amely a nemzeti bíróságokra kíván nagyobb súlyt helyezni és az egyes országok legfelsőbb bíróságai és alkotmánybíróságai aktív tevékenységét várja. Ezt tökéletesen mutatja a Szalontay kontra Magyarország ügyben hozott strasbourgi döntés, amely az elmúlt időszak egyik legfontosabb mérföldköve volt a magyar Alkotmánybíróság és az EJEB kapcsolatának kérdésében. Ezzel kapcsolatban mondta ki a testület, hogy ha egy ügyben született bírói ítélet tekintetében az alkotmányjogi panasz alkalmas a sérelem orvoslására, akkor az Alkotmánybíróság előzetes eljárása a feltétele annak, hogy az indítványozó az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhasson.

Spanó azt is kiemelte a szubszidiaritással kapcsolatban, hogy a bíróság szemszögéből az egyes államok jogalkotóinak tevékenysége is fontos szempont, hiszen az Egyezményben foglalt jogok tiszteletben tartása elsősorban az országok jogalkotóitól, a nemzeti szinten született szabályoktól függ. 

Kiemelte, hogy az elsődleges cél annak biztosítása, hogy az Egyezmény tiszteletben tartásával nemzeti szinten érjenek véget az ügyek.  Leszögezte, hogy ennek alapvető feltétele, hogy az egyes országok tiszteletben tartsák azokat az alapelveket, amelyekre az Egyezményi rendszer épül, ilyen a bíróságok függetlensége, a jogállamiság tiszteletben tartása.

Mit hoz a jövő?

A következő szakasz legfontosabb kihívásának a szubszidiaritás elve és a nemzetköziesített ítélkezési módszer összeegyeztetését nevezte. Más néven, annak elfogadását, hogy a bíróság továbbra is nemzetközi testületként működik, és sok esetben kell nemzetek feletti, több országra vonatkozó, geopolitikai kontextusban értelmezett döntést hoznia. 

Két konkrét területet emelt ki, amelyek véleménye szerint jelentős emberi jogi aspektusokkal bírnak és az EJEB jövőbeli tevékenységében fontos kihívást jelentenek majd: ilyen a kiberteret övező emberi jogi kérdések megoldása, illetve a bioetikával kapcsolatos emberi jogi dilemmák feloldása.

Előadását azzal a megállapítással zárta, hogy ugyan nagy múltú intézményekről van szó, az Európa Tanács és az EJEB fennállása bizonytalan: az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó, mindenkori akarattól függ.

 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés