Klímavédelem: megadóztatná az olcsó repülőjegyeket a bajor CSU

2019. szeptember 3. 9:10
Az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében különadót vetne ki az 50 eurónál (16 500 forint) olcsóbb, európai útvonalakra szóló repülőjegyekre a bajor Keresztényszociális Unió (CSU).

Dömpingár helyett klímavédelem

A „dömpingárak" helyét át kell vennie a klímavédelemnek – mondta Alexander Dobrindt, a német kormánypárt szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek vezetője a Bild című lap pénteki számában.

A repülőjegyek árazásában be kell vezetni egy alsó határt. „Aki 50 eurónál alacsonyabb áron kínál repülőjegyet, a jövőben fizessen dömpingár-adót" – emelte ki a politikus, hozzátéve, hogy az új adó bevezetésével együtt

csökkenteni kell a vonatjegyek általános forgalmi adóját.

A párt elnöke, Markus Söder bajor miniszterelnök még július végén vezette fel a CSU klímavédelmi elképzelései egyik első elemeként, hogy vonzóbbá kell tenni a vasúti közlekedést a légi közlekedésnél a rövidebb útvonalak esetében. Ehhez jóval olcsóbb vonatjegyek kellenek, ezért a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell a vasúti közlekedés áfaterhét – mondta a pártelnök-tartományi miniszterelnök.

A javaslatokat szeptember elején dolgozzák ki részletesen, a CSU-s Bundestag-képviselők tanácskozásán, amelyen felkészülnek a parlament őszi ülésszakára.

Irányváltás a CSU-ban

A CSU az utóbbi évtizedekben nem tartozott a környezetvédelmi-klímavédelmi ügyek fő szószólói közé. Az irányváltás az utóbbi hónapokban történt meg, párhuzamosan azzal, hogy a téma egyre inkább a középpontba került a német nyilvánosság előtt. Markus Söder – aki az év elején vette át a párt irányítását Horst Seehofer jelenlegi szövetségi belügyminisztertől, aki legfőképpen a menekültügyi politikára összpontosított – azt is sürgeti, hogy emeljék alkotmányos rangra a klímavédelmet, a német alaptörvényben és

Bajorország tartományi alkotmányában is rögzítsék, hogy tenni kell az éghajlatváltozás feltartóztatásáért.

A testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről bírálták a túlságosan olcsónak minősített repülőjegyekre kivetendő különadó ötletét. A szövetségi kormány légi közlekedési ügyekért felelős megbízottja, Thomas Jarzombek CDU-s politikus kiemelte, hogy a koalíciós szerződés – a CDU, a CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) megállapodása – értelmében nem lehet az adókat emelni.

Azonban a javaslat önmagában is kétséges, meglehet, hogy nem járulna hozzá az éghajlatváltozást fokozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez, hanem csupán az alacsonyabb jövedelmű rétegeket fosztaná meg a mobilitás egy formájától, és a repülőjáratok ugyanúgy közlekednének, csak alacsonyabb kihasználtsággal – fejtette ki a kormánymegbízott, hozzátéve, hogy a légi közlekedés adóügyi vonatkozásait tanácsos európai uniós szinten egységesen kezelni, hogy az ágazat szereplői a közösségen belül ne vándoroljanak a kedvezőbb feltételeket kínáló országokba.

(MTI)

 

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés