A német Zöldek vezetője a szénerőművek gyorsabb bezárását sürgeti a tartományi választások közeledtével

2019. július 24. 10:02
A jelenleg tervezettnél hamarabb, legkésőbb a következő évtized végéig le kell állítani a Németországban működő szénerőműveket – jelentette ki Robert Habeck, a német Zöldek társelnöke a ZDF német közszolgálati csatornának adott interjúban.

A beszélgetés vasárnap este került adásba, de a csatorna honlapján már délután közzétettek belőle részleteket.

A széntüzelésű, főleg barnakőszénnel működő erőművek leállítása

kiemelt politikai kampánytéma az ország keleti részében, ahol néhány héten belül tartományi választásokat tartanak.

Habeck szerint a szénalapú energiatermelés leállítása mindenképpen elkerülhetetlen. 

„Számunkra világos, hogy ezt meg kell csinálnunk, és nem lehet halogatni a dolgot” – szögezte le Robert Habeck, aki szerint a Zöldek az őszinteség pártján állnak ebben a kérdésben.

„Szembe kell nézni a problémával, meg kell vele küzdeni, ebbe be kell vonni az embereket, és nem szabad köntörfalazni, ki kell mondani, hogy ezt muszáj megcsinálni” – húzta alá a Zöldek vezetője.

„2038-ban már késő lesz, hogy be tudjuk tartani a párizsi klímavédelmi célokat, és Németország teljesíteni tudja a kötelezettségeit.

Fontos, hogy ennek most nekilássunk

– szögezte le Habeck, aki szerint már fél év eltelt azóta, hogy az Európai Bizottság megfogalmazta ajánlásait, és ezt a szövetségi kormány semmittevéssel töltötte.

A legnépszerűbb német ellenzéki párt vezetője úgy véli, hogy a szénerőművek esetén nem az a kulcskérdés, hogy az utolsót mikor kapcsolják le a hálózatról, hanem, hogy mikor áll le az első.

„Az a döntő, hogy milyen gyorsan tudjuk leállítani az első erőműveket. Aztán menet közben meg kell nézni, hogy lehet-e gyorsabban haladni a leállításukkal.

2030-ra meg kellene szüntetni a szénalapú energiatermelést Németországban

– fejtette ki Robert Habeck, aki tavaly januárban vette át a párt vezetését, és Annalena Baerbock mellett a Zöldek társelnöke.

(MTI)

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés