potenciál, éhség, tapasztalat

Nincs sikeres ötlet, csak kitartó alapító

2019. április 24. 17:10

Arra jöttem rá, hogy nem ötletek lesznek sikeresek, hanem emberek, alapítók. Interjú.

„Mi a fő szempont, ami alapján döntesz egy startup mellett?

Az alapító személye. Arra jöttem rá, hogy nem ötletek lesznek sikeresek, hanem emberek, alapítók.

Nagyon érdekes, mert valahol olyan embereket keresek, akikben benne van az éhség, a potenciál és az a tapasztalat is, amire építve elindulhatnak és sikeresek lehetnek ezen az izgalmas úton. Olyan alapító kell, aki ezt az utat be tudja járni, egy cég az alapító nélkül nem tud fejlődni. Ahogyan az alapító emberileg, vezetőként, szervezőként, cégvezetőként fejlődik, úgy nő vele együtt a cég is – ez egy nagyon fontos dimenzió. Azt keresem, akiben mindez megvan. Óriási tévhit, hogy a startup világ egyetemista fiatalok játszótere!

Aki látott már eleget a világból, de még hajlandó hajnalig dolgozni. Vállalkozást indítani, startupot építeni nem lehet hátradőlve, kevés munkával megúszni. Mindig lesz egy olyan versenytárs, aki belerakja a többet, annyira pedig egy alapító sem jó, hogy néhány óra munkával letudja azt, amit egy csapat éjszakázva végez.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://makronom.mandiner.hu/trackback/141322

Ajánljuk még a témában