(Mig)ráció

Az alacsony képzettségűek bevándorlása szinte sosem térül meg – harvardi professzor a Makronómnak

2019. március 28. 22:34

Nem hiszem, hogy több ember kell a gazdasági növekedéshez – mondta a harvardi sztárközgazdász lapunknak. Az MCC migrációs konferenciáján járó George Borjas szerint a közgazdászok sutba dobják saját elveiket, amikor a migrációról kérdezik őket, és ki kell mondani, hogy az amerikai bevándorlás a dolgozóktól vette el azt, amit a cégeknek adott oda. Hiába akarnak a közgazdászok csak munkaerőt importálni, ehelyett emberek jönnek és általában nem is olyan magasan képzettek, akikre szükség lenne. Így még több terhet viselnek az őslakosok, miközben lehet, hogy a bevándorlók úgy számolnak, hogy nem is éri meg beilleszkedniük. Migrációról társadalomtudományos szemmel.

George Borjas a Harvard Kennedy School professzora, akit eredményei és munkássága alapján a BusinessWeek és The Wall Street Journal is Amerika vezető migrációval foglalkozó közgazdászának nevezett. Számos nagysikerű szakkönyve, több mint száz cikke jelent meg és tankönyvet is írt a migráció gazdasági szempontjairól. Doktori témavezetője a Nobel-díjas James Heckman volt.

Borjas kubai bevándorlóból lett a közgazdász-szakma sztárja, ám a nagyközönség előtt szinte ismeretlen maradt a migrációs válságig. A Harvard Egyetem közgazdásza szociális védőfalat húzna fel az őslakók védelmére: megadóztatná azokat a vállalatokat, amelyek hasznot húznak a bevándorlásból, és e pénzt a munkahelyeiket elvesztett őslakók szociális védőhálójára fordítaná.

Elemzést írt arról is, hogy az 1980 körül az USA-ba áramló kubai tömeg (125 ezer fő) hogyan szorította le jelentős mértékben a miami dolgozók fizetéseit. E kutatásban David Card 1990-es elemzését ismételte meg, amely még azt állította, hogy a bevándorlók nem gyakorolnak hatást a hozzájuk hasonló őslakosok fizetéseire, így egy évtizedes tévhitet cáfolt meg.

E cikke eredménye miatt számos támadást kapott, ami szerinte nem meglepő. A Michael Clemens által írt cáfolatkísérletet szerinte közvetlenül a Szilícium-völgyi Good Ventures multicég nyitott határokat támogató plutokratái finanszírozták, amelynek a Facebook egyik társalapítója a tulajdonosa. Borjas adatokkal és kódokkal mutatta meg, hogy több kritika mögött a migrációs vita összezavarásának kísérletei látszanak, mert szerinte a Szilícium-völgy „jótékonysági” szervezetei a migráció kérdésében is saját maguknak vásárolják a tudományos eredményeket, néha csak a tudományos zaj növeléséért. Úgy véli, hogy sok öncenzúra figyelhető meg ma a fiatal társadalomtudósok körében is.

Borjas elemzéseire Donald Trump is hivatkozott, de szerinte sem Trump, sem Clinton nem mutatta be a teljes képet. A tudományos módszerben hívő professzor szerint létezik olyan bevándorlás, amely gazdasági hasznot is hozhat, de Clinton érve, miszerint minden migráció – legyen az legális vagy illegális – általában és mindenkinek kedvező, súlyos tévedés.

Borjas professzorral Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozója előtt beszélgettünk.


***

Liberális közgazdászok dolgozókat importálnának, hogy általuk vélt gazdasági problémákat oldjanak meg. Nem túl mechanikusan tekintenek ezzel a társadalmi folyamatokra?

A közgazdászok az emberre pusztán munkaerőként tekintenek. A bevándorlók számukra csupán munkás kezek. Ahogy a termeléshez felhasználunk tőkét és alapanyagokat, felhasználunk hozzá munkát is. Számukra nincs több ennél, a munka egy termék. A migrációt pedig a kereskedelemhez hasonlítják, mert importálni egy tárgyat olyan, mint importálni egy dolgozót, csak éppen a dolgozó innentől már itthon állítja elő ezt a terméket.

Emiatt a migráció költsége e megközelítés szerint a bevándorló szűk tevékenységére korlátozódik. Költség az ideje, többlet pedig a termeléséből származik. Csak a gyáron belüli termelő tevékenységének van egy költsége és egy haszna.

De a bevándorlók nem robotok, sőt, még ha egyes közgazdászoknak furcsa is, néha még a gyárból is kijönnek.

Előadásomban hangsúlyoztam, hogy a bevándorlók nem robotok, hanem emberi lények. Márpedig az emberi lények döntéseket hoznak. Vagy megbetegednek. Az emberi lények nem gépek. Ha egy gép tönkremegy, csak leselejtezzük. Ha egy bevándorló munkaképtelenné válik, gondoskodunk róla. 

Ha bevándorlókat importálunk, ennek sokkal messzebb mutató következményei vannak, mintha csak egy termelési tényezőt hoznánk be az országba. A bevándorlásnak politikai, társadalmi, kulturális hatásai vannak, sőt a gazdasági infrastruktúrára is hatást gyakorol. Bár évszázadok alatt megtanultuk, hogy a kereskedelem jó, ebből nem feltétlenül következik, hogy a bevándorlás is jó.

Max Frisch a német bevándorlással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

dolgozókat akartunk, de emberek jöttek. Ez volt az 1950-1960-as évek német tapasztalata. 

Mivel a bevándorló nem gép, hanem ember, bonyolultabbá válik a kérdéskör és a migráció hasznai, de költségei is többszörösére növekedhetnek.

Mondhatjuk, hogy a migráció nem is a gazdaságról, hanem a politikáról vagy a kultúráról szól?

A migráció közgazdaságtan, kultúra, társadalom – mindegyik egyben. A bevándorlás arról szól, hogy milyen országban akarunk élni. És ennek gazdasági következményei vannak. Ezek a gazdasági következmények pedig általában jól számszerűsíthetők és meg tudjuk ezeket mérni. 

De a kulturális hatásokat nagyon nehezen méri meg bárki is.

A migrációs vitában a közgazdászok azért váltak dominánssá, mert náluk vannak számok, amiket fel tudnak mutatni. Egyes jelenségeket és hatásokat meg tudnak mérni.


De hangsúlyozni kell, hogy mivel emberekről van szó, számos ügyben a bevándorlók döntései határozzák meg a migráció hatásait. Akik például útnak indulnak, nem feltétlenül azok, akiket a fogadó ország be szeretne fogadni. Aki elmegy, különbözik attól, aki otthon marad, ez az önszelekció.

De még az asszimiláció sem magától értetődő, természetes folyamat. A bevándorló dönti el, hogy megéri-e neki.

Aki be akar illeszkedni, annak nyelvet kell tanulnia, állást keresnie, ennek érdekében költöznie és így tovább. Hihetetlen nagy befektetés ez. A bevándorló ezzel komoly emberi tőkeberuházást hajt végre. De dönthet úgy is egy ember, hogy ez az egész beruházás nem éri meg neki.

A robot tehát a gyárban marad, de a bevándorló a gyárkapun kívül is életet él. Adót fizet, támogatást vesz igénybe, iskolába járatja a gyerekeit. Részévé válik a jóléti államnak.

Mikor nem éri meg asszimilálódni a bevándorlók szempontjából?

Ha megnézzük, hogy az USA-ba érkezők különböző hullámai mennyit tesznek a beilleszkedésért, nagy különbségeket látunk. A hetvenes években érkezők még sokkal nagyobb ütemben tanultak angolul, mint a későbbiek. Azok integrálódtak gyorsan, akik olyan korban érkeztek, amikor a migráció nem volt jelentős és tömeges.

Amikor a migráció meghatározó tömegjelenség, akkor már lassabb az asszimilálódás.

Miért?

Mert a bevándorlók – mivel nem gépek –, etnikai hovatartozással, kultúrával is rendelkeznek. Kimutatható a kapcsolat, miszerint általában lassabb a nyelvtanulási ütem ott, ahol nagyobb enklávékban élnek a bevándorlók. Számukra már kevésbé szükséges beruházni a nyelvtanulásba, mert mindenki az ő nyelvüket beszéli a környezetükben. Az enklávén belüli újságokat olvashatják és azon belül dolgozhatnak. 

Nem szándékosan nem tanulnak nyelvet, csupán a környezeti hatások teremtenek olyan ösztönzőket, amelyek miatt ez már kevésbé éri meg nekik.

Az asszimiláció nem valami természetes folyamat, arról a bevándorlók döntenek.

Az amerikai ipart azok az európaiak építették fel, akik évtizedeken át tömegével költöztek az USA-ba a jobb élet reményében. Azonos kultúrkörből származó emberek csinálták ugyanazt, mint otthon, hasonló technológiával gyárakat építettek fel, dolgoztak. De mi a garancia, hogy a jövőben is lesznek olyan szektorok, amelyekbe becsatlakozhatnak a migránsok? Van társadalmi integráció gazdasági integráció nélkül?

Az én felfogásom szerint a kettő együtt jár. A társadalmi integráció azt jelenti, hogy a bevándorlók kilépnek a szigetszerű enklávéikból és elhagyják azokat, belépve a szélesebb értelemben vett társadalomba. És majd ez nyit meg előttük egy sor gazdasági lehetőséget.

Ha társadalmilag nem illeszkednek be, úgy vélem, hogy gazdaságilag sem tudnak,

de a gazdasági sikerhez maguk mögött kell hagyniuk valamit a kulturális hátterükből.

Azonban az új technológiák és infokommunikációs megoldások, a közösségi oldalak segíthetik, hogy inkább saját bubobékban éljenek. Szellemi értelemben is, ami aztán a fizikai elszigetelődést is állandósítja.

Pontosan. És ha a bevándorló kimozdul az enklávéból, akkor elveszíti a kulturális hátterének egy szeletét. De épp ezzel tárulnak ki a gazdasági lehetőségek ajtói.

A nyilvános vitákban a közgazdászok számos ideológiai érvet használnak szakmai érvek helyett. Komoly közgazdászok érvelnek amellett, hogy számos munka és munkakör létezik, amelyek elvégzéséhez az őslakóknak már nincs kedvük, amire már nem találunk munkás kezet. Ezért kell behozni azokat a szorgalmas embereket, akik elvégzik helyettünk mindezt.

Van ezzel az érveléssel egy probléma. Tegyük fel, hogy a cégek nem találnak jó újságírót. Ha olvasókat akarnak megnyerni, akkor meg kell próbálniuk kigondolni, hogy miként lehetének vonzóbbak. Például elkezdhetnek magasabb bért fizetni, hogy magukhoz csábítsák a jó újságírókat. Ha nincs elég dolgozónk adott bérek mellett, akkor a munka ára, azaz a fizetések alkalmazkodnak és beállnak egy másik szintre.

De tényleg van olyan munka, amit senki nem akar elvégezni?

A megfelelő fizetésért az emberek szinte bármilyen munkát elvégeznek, nem igaz?

Nem lelkesedem az efféle érvelésért.

Főleg azért, mivel ebben az esetben a közgazdászok mellőzik a máskor előszeretettel hivatkozott elemzési eszözeiket, a keresletet és a kínálatot.

Pontosan, kereslet és kínálat. Ha adott fizetés mellett nincs elegendő dolgozó, akkor két dolgot tehetünk. Be lehet avatkozni és importálhatunk dolgozókat, vagy hagyhatjuk a piacot, hogy elvégezze a munkát és működésbe lépjen a kereslet és a kínálat.

Ha az olajpiaci folyamatokról van szó, akkor minden közgazdász árgus szemekkel figyeli a keresletet és a kínálatot. Ha a migrációról van szó, akkor valami megváltozik és másról kezdenek beszélni.

Nem csak a keresletet és kínálatot, de a bevándorlók végzettségét és képességeit is gyakran elhallgatják neves közgazdászaink. Pedig azon elemzések mögött, amelyek a migráció pozitív gazdasági hatásait mutatják ki, kulturálisan hasonló, magasan képzett bevándorlókról van szó. Ausztrália a legmagasabban képzetteket válogatja ki és jól jár vele.

Minden országnak meg kell hoznia a maga saját, különböző döntéseit arról, hogy mire van valójában szüksége. Hogy mit akarnak a migrációtól valójában. Ausztrália és Kanada pontrendszert működtet. Ha bevándorlóként akarnánk Ausztráliába menni, a belépés előtt alaposan értékelnének és pontoznának minket az alapján, hogy mennyire vagyunk képzettek és milyen típusú szektorokban tudunk elhelyezkedni. Hogy milyen feladatokat tudunk elvégezni. És ha elérjük a szükséges pontot, kapunk vízumot. De az országok saját döntései és preferenciái jelennek meg a pontrendszerben is.

Azért pontoznak ilyen szigorúan, mert tudják, hogy a bevándorlók egy részével nettó költségvetési terhet vesznek a nyakukba? Ez egyfajta előzetes hatásvizsgálat?

A Nemzeti Akadémia kutatása nyomán tudhatjuk, hogy egy 75 éves időszak alatt milyen a költségvetési hozzájárulása egy bevándorlónak az USA-ban. E kutatás számos különböző szcenárióval élt. Sokféle különböző körülményt és kérdést tettek fel, és sokféle különböző választ és számot kaptak. 

Ha összesítjük ezeket, akkor kiderül, hogy mindegy milyen szcenáriót nézünk,

a magasan képzett diplomások minden esetben nettó befizetők. Magas a fizetésük, többet adóznak.

Az átlagos bevándorló költségvetési hatása egyébként -119 ezer dollártól plusz 58 ezer dolláros hozzájárulásig terjed, tehát nem egyértelmű.

Azért nem, mert a középiskolából lemorzsolódott bevándorlók már -196 ezertől -301 ezer dollárig terjedő költséget jelentenek. A hozzájárulásuk minden szcenárióban negatív.

Költségvetési szempontból nagyon fontos, hogy melyik csoport érkezik egy országba.

Mondhatjuk, hogy a bevándorlás hozzájárul ahhoz, hogy az USA-ban évtizedek óta stagnálnak a medián reálbérek, azaz nagyon sok dolgozó nem tud többet vásárolni, mint évtizedekkel ezelőtt?

A bérstruktúra a kérdéses és a fizetések közötti egyenlőtlenség ebből a szempontból.

Márpedig a migráció növeli a bérek egyenlőtlenségeit.

Az alacsonyan képzettek bevándorlása leszorítja a legalacsonyabban kereső őslakosok fizetéseit. Az alacsonyan képzett migránsok ezekért a fizetésekért igyekeznek versenybe szállni, itt van esélyük. 

De az általános bérdinamika mögött nem ez a döntő tényező, hanem a technológiai változások például fontosabbak a béregyenlőtlenség növekedésében, mint a migráció.

Helyes állítás, hogy hosszú távon az alacsonyan képzettek bevándorlása az egész társadalomnak nagyobb jólétet hoz?

Nem, tisztán közgazdasági szempontból az alacsony képzettségűek bevándorlása szinte sosem térül meg.

A bevándorlásuk kezeléséhez sok erőforrást kell megmozgatni, hiszen nagymértékben veszik igénybe a jóléti támogatásokat. Emiatt jelentős terhet jelenthetnek a költségvetésre. 

Ha valódi érvet akarunk az alacsony végzettségűek bevándorlása mellett, az egyszerűen a humanitárius szempont lehet, nem pedig a gazdasági racionalitás. A kérdés az amerikai kontextusban az, hogy meg akarjuk-e adni a lehetőséget embereknek, hogy megvalósítsák az amerikai álmot? Függetlenül attól, hogy gazdasági értelemben ez nem éri meg.

Szinte minden gazdaságpolitikai döntés elvesz valakitől és ad valakinek, még ha ez olykor nehezen is érzékelhető a résztvevők számára. A migráció az országban dolgozóktól vesz el és az ország vállalkozóinak ad?

Jelentős mértékben. Persze hosszabb távon a vállalatok akár továbbadhatják e többletet a fogyasztóknak. De valóban elveszünk azoktól az őslakóktól, akik a bevándorlókkal való munkapiaci versenyre kényszerülnek és

adunk azoknak az embereknek, akik a migránsokat használják. 

És a nemzetgazdaságban megjelenő többlet jelentős részét maguk a migránsok szerzik meg?

Igen, pontosan.

Hogy néznek ki e hatások számokban?

Az USA-ba az elmúlt 30-40 évben többnyire alacsonyan képzettek vándoroltak be. 2015-ben 50 milliárd dolláros jövedelmi többlet keletkezett az amerikai gazdaságban az őslakosok számára, ami nem jelentős nagyságrend az amerikai gazdaság méretéhez képest.

Ez a többlet abból állt össze, hogy

a bevándorlás 516 milliárd dolláros veszteséget okozott a hazai dolgozóknak és 566 milliárdos nyereséget a hazai cégeknek.

Valakinek a bércsökkenése valaki másnak a profitja. 

Összegezve, a többlet döntő része a bevándorlóké lesz fizetés formájában, hiszen nem ingyen dolgoznak. A kismértékű, 50 milliárdos fennmaradó többlet mögött viszont nagy átcsoportosítás történik a dolgozóktól a cégeknek.

A migráció egyeseknek előnyös, másoknak fájdalmas. Talán növeli a torta méretét – ha nem nézzük a költségvetési hatásokat.

Van bizonyíték arra, hogy a bevándorlás és az innováció között szignifikáns, pozitív kapcsolat van? Sokszor halljuk a véleményt, hogy a sok bevándorlás sok innovációt eredményez, hiszen sokszínűbbek leszünk.

Van bizonyíték, de csak abban az esetben, ha sok magasan képzett dolgozó érkezik az országba. Akkor ez egy nagyon erős kapcsolat lehet. Egyre több ország igyekszik megnyerni a magasan képzetteket, hogy több kreatív ötlet és szabadalom szülessen a gazdaságban.

Ma már globális régiók és városok versengenek a globális tehetség bevonzásáért, hiszen ez az innovációvezérelt gazdaság üzemanyaga. De e tehetségek nem azok, akik a határkerítésnél állnak sorban ugye?

Így van, nem róluk van szó.

Akkor gazdasági, és nem humanitárius értelemben a legbölcsebb, ha szigorúan szűrjük, hogy ki érkezhet be, ha „kiválogatjuk” a tehetséget, és ha nem a határok felé, hanem a külföldi egyetemek és tudásigényes iparágak felé tekintünk.

Így van, ez a szelektív bevándorlás fogalma. De ismét ahhoz a kérdéshez jutunk, hogy mi a célunk a migrációval. Mindig ez a végső kérdés. Hogy hogyan, milyen országban akarunk élni és ennek elérése érdekében kiket kell beengednünk.

A hatékonyságot nagyra tartó közgazdászok a nyilvános vitákban sokáig nyíltan támogatták a tömeges bevándorlást. Ha a hatékonyságot akarjuk növelni és az egy dolgozó által előállított értéket, akkor miért van szükség a munkaerő vagy a népesség állandó növekedésére? Enélkül nincs gazdasági növekedés?

Nem igazán értem azt az érvet, hogy több emberre van szükség a gazdasági növekedéshez. Kína harminc éve egy gyermek politikát működtetett. Bevándorlás nem is volt. A gazdasági növekedés pedig fantasztikus.

Nem hiszem, hogy több ember kell a gazdaság növekedéséhez.

Azt esetleg mondhatjuk az európai kontextusban, hogy több ember kell ahhoz, hogy enyhítsük a népesség elöregedésének problémáját. A népesség elöregedik és valakinek fizetnie kell a nyugdíjat.

De ez nem tartós megoldás, mert az alacsonyan képzett tömegek erre nem lesznek képesek, ráadásul ők is nyugdíjba vonulnak egyszer. Akkor majd még több bevándorlót kell importálni, hogy fizessék a korábbi bevándorlók nyugdíját?

Ez jogos érv.

Milyen hibákat vétett Európa a migrációs válság kezelésében?

Az európai kontextus elég összetett és zavarba ejtő egy amerikai számára. Mert a migrációs politikában itt kétféle szabályrendszer is működik. Vannak európai szabályok és minden tagállamnak van saját megközelítése és szabályai. E kettő összjátékához kevésbé értek.

Van bizonyítékunk, hogy a feszes munkapiac ösztönzi a cégeket a hatékonyság javítására? Ha tömegeket engedünk be, akik az elmúlt évek európai tapasztalatai alapján alacsonyan képzettek, akkor ezzel akadályozzuk a gazdaságaink versenyképességi, innovációs fordulatát.

Igen. A magasan képzett emberek viszont még segíthetik is, ez előnyös lehet. Az innovációra képes tehetségek a költségvetéshez is pozitívan járulnak hozzá. Gazdasági értelemben

nem lehet kérdés, hogy a magasan képzettek bevándorlása sokkal előrébbvaló az alacsony képzettségű bevándorlásnál.

Miben kell megújítanunk a migráció gazdasági hatásairól való gondolkodást?

A migrációnak költségei és hasznai is lehetnek. Akik szerint csak költsége lehet, tévednek. Akik szerint csak haszna van, tévednek. Valakik nyernek és mások vesztenek. Kompromisszumok vannak és ezeket kell megkeresnünk. Ebben a megközelítésben hiszek.

Milyen önellentmondásokba futnak bele a fősodratú közgazdászok a munkapiaccal kapcsolatban?

Két nagy vita van. Aki amellett érvel, hogy a minimálbér nem hat a foglalkoztatásra, ellentmond annak, hogy a migráció nem hat a bérekre. Két teljesen ellentmondó, egymást kizáró állítás, márpedig mindkettőt egyszerre szokták hangoztatni. Mindkettő nagyon átpolitizált az USA-ban. 

Az egyik oldalon gyakori eredmény, hogy a minimálbér változásai nem hatnak érdemben a foglalkoztatottak számára. A másik oldalon azt találják, hogy a bevándorlás nem hat érdemben a bérekre. Ellentmondó eredmények: egyik vagy mindkettő hibás következtetés.

Ha azt hisszük, hogy a minimálbér változásai szinte érintetlenül hagyják a foglalkoztatást, ebből saját közgazdasági logikánkból következik, hogy a bevándorlás nagyon jelentős negatív hatást gyakorol az őslakók fizetéseire, legalábbis rövid távon.

Sokszor hiányzik a migrációról nyilatkozó közgazdászokból a következetesség.

Sajnos így van. Nekünk meg kell vizsgálnunk a költségeket és a hasznokat is, hogy megtaláljuk, hogy mit nyerhetünk és mit veszíthetünk. Az alapján kell döntenünk, hogy mely csoport érdekeit tartjuk előrébb valónak.

Mennyire értékeljük a migránsok érdekeit az őslakók érdekeivel szemben,

vagy mennyire akarunk kedvezni az egyik hazai csoportnak a másikkal szemben, mert az bizonyos, hogy nem mindenki nyer. Minden egyes migrációs döntés politikai döntés arról, hogy ki az igazán fontos a politika számára.


Fotók: Földházy Árpád, Orbán Viktor Facebook oldal.

A bejegyzés trackback címe: https://makronom.mandiner.hu/trackback/141194