Már megint nagy meglepetést okozott a gazdasági növekedés

2019. február 14. 9:55
Már meg sem lepődünk azon, hogy meglepődünk, amikor a magyar gazdaság növekedéséről van szó: ismét nem jött el az elemzők által már törvényszerűnek tartott erős gazdasági lassulás. A tavalyi negyedik negyedévben fennmaradt a gyors, 4,8 százalékos növekedés a 4,5 százalékos elemzői konszenzussal szemben.

Az is kiderült, hogy Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest – jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

A tavalyi negyedik negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 5,0, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévi 4,9, illetve 5,2 százalék után. 

Az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékkal nőtt a GDP a múlt év negyedik negyedben szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, az első és a harmadik negyedévi 1,3 százaléknál alacsonyabb és megegyező a második negyedévivel. 

Ez azt jelenti, hogy folyamatosan meglepetéseket okoz a gazdaság teljesítménye az elemzőknek. A súlyos elemzői tévedésekről itt írtunk bővebben.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: 14 éves rekordnak számít a tavalyi negyedik negyedéves gazdasági növekedés, a negyedéves adatokban 2004 második negyedévében mértek a legutóbb hasonló növekedést.

A gazdaság növekedéséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások. Ezen belül jelentősnek mondta a belföldi kereskedelem és a szálláshely-szolgáltatás növekedését.

A nyers adatok szerint 2018 első negyedévében 4,5, a másodikban és a harmadikban egyformán 4,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a növekedés 4,9, 4,7, illetve 5,2 százalékos volt az első három negyedéves adat.

A tavalyi negyedik negyedév részletes GDP-adatait március 1-jén közli a KSH.

(MTI)

| GDP | KSH

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés