Harmincéves adósságunk az innovációs rendszerünk felépítése

2019. február 10. 14:41

Grüner György
Makronóm

A modern világban szinte ismeretlen, hogy egy tudós társaság intézethálózatot menedzseljen, a kormány pedig akarattal sem tudná tönkretenni a magyar innovációtermelő rendszert, hiszen ez a rendszer, beleértve annak két elemét, az innovációs szellemet és az azt segítő ökoszisztémát, eddig nem jól működött. Ezt kell most felépítenünk, remélve, hogy abban minden érintett és ebben érdekelt részt vesz. Grüner György írása.

Grüner György a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Kaliforniai Egyetem, Los Angeles (UCLA) professzora. Egyetemi tanárként a Los Alamos-i Nemzeti Kutatólaboratóriumban osztályvezető és a UCLA Solid State Science Center igazgatója volt. Emellett több innovatív vállalatot alapított és vezetett. Tudományos munkásságát Alexander von Humboldt- és Guggenheim-díjjal, illetve a világon egyedüliként kétszer is, a Világgazdasági Fórum „Technology Pioneer” díjával ismerték el. A „Highly Cited” cím birtokosaként 1981 és 1997 között a világ legtöbbet idézett fizikusa volt. 


Az alábbi megjegyzéseket a Magyar Tudományos Akadémia – 1990 óta – külső tagjaként, egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tanácsadójaként írom. Számtalan tudóstársammal együtt a tudomány jövőjéért aggódó, de egyben a tudomány egyre nagyobb jövőbeli szerepéért dolgozó kutató és egyetemi tanár vagyok. Nem az Akadémia mellett, nem az ITM mellett, hanem a magyar tudomány mellett állok. Aki ezt kétségbe vonja, azt arra kérem, hogy ne folytassa az olvasást.

Le kell szögeznem, hogy én az akadémiai kutatóhálózat megújítása mellett vagyok, hosszú évtizedek alatt szerzett tapasztalataimat ez ügy szolgálatába szeretném állítani. Mert megújulásra szükség van. Megtámadhatatlan tény, hogy az akadémiai kutatóhálózatban az innováció háttérbe szorul, a szellemi tulajdon teremtése elmarad és hiányoznak a nagy globális kihívásokra való reflexiók is. Az, hogy kicsi, alap és alkalmazott kutatások határán dolgozó kutatócsoportom 2000 óta több szabadalmat „termelt”, mint az elmúlt évtizedben a Magyar Tudományos Akadémia, csupán egy példa arra, hogy irányváltásra, lehetőségeink kiterjesztésére szükség van.

Ezért is meglepődve (esetenként megdöbbenve) olvastam a különböző lapokban – az Indextől a 168 Óráig – megjelent cikkeket és petíciókat, illetve az ezekben leírt jövőképeket a magyar tudományos rendszerrel  kapcsolatban, a bőség kosarának féltését. 

Az ITM és Palkovics László tanácsadójaként javaslataim és megjegyzéseim arra irányulnak, hogy hogyan építhetünk fel – a világ különböző részein megvalósított, jól működő innovációs ökoszisztémák alapján – Magyarországon is egy alapkutatást támogató és egyben innovációkat termelő rendszert. Első körben természetesen az általános igények és nem a részletkérdések merültek fel: a tudományos rendszer anyagi támogatásának növelése, a felfedezéstől az alkalmazásig ívelő innovációs lánc elemeinek illetve a fiatal, aktív kutatói gárda fokozottabb támogatása.  

A fent említett lapokban megjelentekhez hasonló megnyilvánulásokat és terveket megbeszéléseim alatt én soha nem hallottam.

Láttam viszont nyitottságot, terveket és elszántságot is arra, hogy a hazai rendszert modernizálni kell. 

Az ITM programja három fő pilléren nyugszik. (1) Az első a kiváló felfedező kutatások támogatása. (2) A második az innovációs lehetőségek megteremtése és az innovációs ökoszisztéma erősítése. (3) A harmadik az ország számára fontos tudományos és technológiai területek erősebb támogatása. 

Hogy miért van szükség egy ilyen programra, a teljes innovációs ökoszisztéma modernizálására? Ennek miértjeiről és elemeiről részletesen beszéltem két korábbi interjúmban.  Azokból három gondolatot emelnék ki.

(1) Az Egyesült Államokban a második világháború után, máshol pedig, például Hollandiában és Szingapúrban később alakult ki az az ökoszisztéma, mely mára kiválóan szolgálja a társadalmi érdekeket és ezért lényeges támogatásban részesül. Itt a felfedezés-invenció-innováció vagy más rendszerezés szerint az alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti termékfejlesztés az egyetemeken, a minisztériumok által támogatott, és azok célkitűzését szolgáló kutatólaboratóriumokban valamint ipari laborokban, szoros együttműködésben történik.

A sikeres példák lényege az, hogy egyértelmű feladatmegosztás alakul ki a különböző szereplők, így nálunk az MTA, a minisztériumok hálózata és az egyetemek között.

(2) Az MTA egy tudós társaság, de egyben egy intézethálózat is. Olyan intézethálózat, amely döntő többségben alapkutatással foglalkozik. Itthon még szenvedünk attól, hogy évtizedekkel ezelőtt kialakult a tudomány felosztása: tanítása az egyetemeken, kutatása pedig a kutatóintézetekben folyt. Az MTA jelenlegi működési felállása e rendszer maradványa.

Az a tény, hogy egy tudós társaság intézethálózatot menedzseljen, a modern világban szinte ismeretlen.

Az ilyen társaságok általában csupán tanácsadóként szerepelnek az országot foglalkoztató fontos kérdésekben. 

(3) A fókusz és az átszervezés szükségessége. Tény, hogy jelenleg az MTA jelentős szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont. Azt a tulajdont, melyet szabadalmakon keresztül meg lehetne védeni és amelyekből magas hozzáadott értékű termékek jöhetnének létre, csúcstechnológiai kisvállalatokban de akár az ezeket tervező és gyártó – és jól fizető – magyar nagyvállalatokban is.

Ezek számomra nyilvánvaló tények. Ezért lepődök meg, hogy

még e programnak a jövőbeli haszonélvezői sem érzékelik és értékelik a potenciális lehetőségeket

a hazai innovációtermelő rendszer ITM által kezdeményezett megújítási programjában.

És nem veszik észre, hogy az akciók fontosabbak a reakcióknál, ahogy az is, hogy ne egymás ellen, hanem egymással együtt gondolkodjunk.

Hogy miért kell ez a gondolkodás? Egyszerű. Azért, hogy a tudomány asztalánál majd mind egyenlő joggal és egyenlő lehetőséggel foglaljunk helyet. 

 

(Fotó: Szalai Ádám)

 

A bejegyzés trackback címe: https://makronom.mandiner.hu/trackback/141003