Meglepően alacsony a 2019-es minimálbér

2019. január 8. 0:19
Fellegi Tamás
Növekedés
Ha jövőre nem látunk érdemi forinterősödést, akkor a kötelezően megállapított legkisebb keresetek esetében alig van bérfelzárkózás, pedig minden eddiginél nagyobb ütemre lenne szükség.

„Az utolsó pillanatban sikerült összehozni az újabb kétéves megállapodást a minimálbérről és a garantált bérminimumról. Mindkét esetben 8 százalék lett az emelés mértéke, ami csalódást keltő mind a várakozásokhoz, mind a korábbi kiszivárogtatásokhoz és elképzelésekhez, mind pedig a munkavállalók érdekképviseleteinek követeléseihez képest, de legfőképpen a piaci helyzethez viszonyítva. Lényegében a munkaadók szervezetének követelése nyert, csak egy százalékot kellett engedniük.

A minimálbér így 2019-ben 149 ezer forint lesz, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint. A minimálbér esetében nem nagy az eltérés a kerek 150 ezer forintos várakozásokhoz képest, a garantált bérminimumot azonban mindenki 200 ezer forint fölé várta, a legelterjedtebb várt összeg 202 ezer forint volt.

Így egyúttal érthetővé is vált, hogy miért nem sikerült ésszerű időn belül összehozni a megegyezést, miért maradt az utolsó napra. Az érdekegyeztetésben részt vevő felek között áthidalhatatlan különbség állt fenn: a munkaadói oldal 5 százalékot akart, és 7 százalékig mentek volna el, a munkavállalói oldal a minimálbér esetében 11, a garantált bérminimum esetében 13 százalékot akart, de az egyszámjegyű tartományig semmiképpen nem ereszkedtek volna le. Gyanítható, hogy a döntést a kormány sugallta, esetleg hozta meg.

Az, hogy a jövő évi mértéket is meghatározták, valamit enyhít a csalódottságon, hisz jövőre a 8 százalék már nem tűnik kevésnek. A 2020-as adatok így 161 ezer, illetve 210,6 ezer forint lesznek. Tulajdonképpen még a mostani 8 százalék sem lett volna a kevés, ha a forint 3-4 százalékot erősödik az év folyamán, de sajnos ezzel szemben ugyanennyit gyengült, így, ha jövőre nem látunk érdemi forinterősödést, akkor a kötelezően megállapított legkisebb keresetek esetében alig van bérfelzárkózás, pedig minden eddiginél nagyobb ütemre lenne szükség, és a piaci bérek alapján is túlhaladottak ezek a szintek.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezek a szemétládák azok, akik 10 évvel ezelőtt oktattak minket a kapitalizmus nagyszerűségéről és törvényszerűségéről. A hatalom elvesztése után rinocéroszbőrrel ellátva fordulnak újra a marxizmus felé és ugyanolyan meggyőző erővel és hittel hirdetik Marx tanait a kizsákmányló tőkéről.

Megszokták, hogy a sajtójuk mindent elintéz helyettük. Ezért vernyákolnak a szabad sajtó után, mert nekik az a szabadság, ha 100% övék a véleményformálás joga. Orbán politikusi nagysága itt ölt testet. Hosszú és kemény munkával a saját pályájukon verte meg őket. Nincs más nekik, mint sírni a külföldi nagytestvér után. Akivel nagyon jól elkollaborálgatnak saját hasznukra.

Naná, ti elhatárolódtok egymástól is. Az igazat írd, ne csak a valódit. 40 évig romboltátok az országot, majd a privatizáció és a súlyos és felesleges eladósítás után is növeltétek a bérek lemaradását. Az első Orbán kormány egyet előre ment, ti hatot vissza, Hornék meg büszkék is voltak rá, hogy ez a kapitalizmus, nincs ingyen ebéd. Antall kormányát meg jól megvezettétek.

Építeni nem tudtok, de rombolni annál inkább. Pedig építeni sokkal nehezebb, mint rombolni, így fogjátok be a pofátokat szemetek! Bár honnan tudnátok ti, hogy mit jelent létrehozni és alkotni! A fajtátok sohasem volt képes ilyesmire! Tehetségtelen, idétlen szarkavarók, akiket egyenesen örömmel tölt el, ha nem hagyják nyalhatnak egy hátsót. Nem Orbán adta el az országot, Putyinnak, hanem ti a háttérben sunnyogó karvalytőkének! Ez a Fellegi pontosan tudja, hogy mit csinál. Lázít, mert ez bejött 2002-ben. Az óvónő, aki nyilatkozik, hogy hát előre megyünk meg minden, de demokrácia deficit van.
És mosolyogva osztogattok, amíg van mit. Aztán agyonveritek azt, aki egyébként megélne a saját szorgalmából és tehetségéből. 30% inflációt gyártottatok, hogy szipolyozzatok minket és most a 2 %inflációval jöttök, egy szufficites és egy nulla százalékos év után.
Mocskok!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés