Dübörgő munkapiac

Az egyik legfontosabb területen Magyarország már beérte Németországot

2018. április 28. 17:02
Magyarország beérte Németország munkanélküliségi rátáját, ráadásul egy év alatt 42 ezren elhagyták a közfoglalkoztatást – mondta Simon Attila, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken a KSH legfrissebb adataira reagálva.

Ezek szerint 2018 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 67 ezerrel többen, azaz 4 millió 435 ezren dolgoznak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A munkanélküliek átlagos létszáma pedig 29 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent.

Simon Attila kiemelte, hogy belső átrendeződés van a munkaerőpiacon, azzal együtt, hogy egyre magasabbak a bázisadatok. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, azaz a versenyszférában 125 ezerrel többen dolgoznak, ami úgy jöhetett létre, hogy

egy év alatt 42 ezren elhagyták a közfoglalkoztatást, és 15 ezerrel kevesebben dolgoznak külföldön.

Ezek a számok jobban mutatják, hogy mennyire dübörög a magyar munkaerőpiac – fogalmazott, hozzátéve: a sokat kritizált közfoglalkoztatási program gyümölcse kezd beérni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szintén kiemelte, hogy kimagasló volt a foglalkoztatás bővülése év elején, 2010-hez képest így 756 ezerrel több embernek van munkája, ebből főként a kormány piacot támogató foglalkoztatáspolitikájának hatására 600 ezer munkahely a hazai versenyszférában jött létre. A munkanélküliség évtizedes mélyponton, továbbra is négy százalék alatt, 3,9 százalékon áll.

Hozzátették, hogy a növekedést nagyban segítették a kormány által indított Munkahelyvédelmi akció kedvezményei, az Ifjúsági garancia program, a hatéves bérmegállapodás és a további munkaerőpiac-élénkítő intézkedések. A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a magyar munkaerőpiaci reformoknak, a gazdaságfejlesztő programoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a minimálbérek érdemi emelésének, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak – olvasható a tárca közleményében.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés