Családpolitika

Konkrét eredményekben mérhető a kormány családpolitikájának sikere

2018. március 26. 7:51
Javulnak a demográfiai tendenciák. Több gyerek születik, és nő a házasodási kedv.

Az elmúlt nyolc évben a kormány megduplázta a családpolitikára fordított támogatást – írja a Magyar Idők. Nőtt a családalapítási kedv és ezzel együtt kevesebb lett a válások és az abortuszok száma.

A Magyar Idők cikkéből kiderül, hogy hazánkban a családtámogatásra fordított támogatás folyamatosan nő, évente kétezer milliárd forint jut erre a célra, ami GDP-arányosan 4,9 százalék, a fejlett országok 2,55 százalékos átlagának majdnem a duplája.

2010 szeptemberétől a gyermek 3. életévének betöltéséig jár a gyes, így átlagosan nettó 308 ezer forintot adtak vissza az érintett közel hetvenezer családnak. A 2014. január 1-jétől bevezetett gyed extra valamelyik kedvezményében 2016-ban összesen 69 ezer szülő részesült.

A 2013. december 1-jétől bevezették a babakötvényt, amelynek lényege, hogy az újszülött részére a Magyar Államkincstárnál megnyitott Start-értékpapírszámlán felhalmozott összegeket 19 éves futamidejű állampapírba fektetik. Ma már 93 ezer gyermek élhetett ezzel a lehetőséggel.

Magyarországon a házasságkötések száma évente megha­ladja az ötvenezret, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. A népességfogyás üteme mérséklődött. A Magyar Idők cikke ismerteti, hogy a teljes termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-os mélypont után 2017-re 1,5-re nőtt, ami több mint húszszázalékos emelkedést jelent. Kevesebben válnak el, és tavaly közel 30 százalékkal kevesebb abortusz volt, mint korábban.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A családpolitika lesz a fidesz legnagyobb sikertörténete.

Válaszok:
ThunderDan | 2018. március 26. 9:24

Szezon és fazon.
Eleve csúsztatás a fideszt hibáztatni az EU-n belüli mozgás miatt, de ezt már miliomszor túltárgyaltuk.
Azon kívül semmi köze a népesedéshez, ez a negatív propaganda nem fogan meg azoknál, akik itt építik az országot és nevelik a gyerekeiket.

Ez több évtized lehet, mint ahogy a csökkenés is több évtizede tart. A lényeg, hogy az irány jó.

Á, nem érdekes, bagatell!

ZORBÁNDIKTATÚRAKÓSATIBORCZDIKTATÚRA...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés