Nyílik az olló?

Kiderült: több száz éve nem annyit fizetnek, mint amennyi járna

2018. február 2. 23:10
A munka termelékenysége sokkal gyorsabban nőtt a történelemben, mint a reálbér. Ez megkérdőjelezi azokat a neoklasszikusnak nevezett közgazdasági elméleteket, amelyek szerint a munkabér a munka határtermékének értékével egyenlő, azaz a dolgozó akkora fizetést kap, amilyen mértékben hozzájárult a termeléshez. A CORE online közgazdasági tankönyv ábrája.

A brit ipari forradalomtól kezdődően érvényesült a trend, miszerint a bérek nem követik a munka termelékenységének javulását. Sőt, csak száz évvel a termelékenység növekedésének kezdete után kezdtek emelkedni. A termelékenység, tehát

az egy dolgozó által egységnyi idő alatt előállított termék feltehetőleg többek között a gőzgép létrejötte miatt indult növekedésnek.

Ha az ábrán látottakat elfogadhatjuk, akkor már nem csak a hetvenes-nyolcvanas évektől indult meg a dolgozók jövedelmi helyzetének relatív romlása (ami különösen súlyos helyzetet teremtett az USA-ban), hanem jóval korábban.

De vajon helyesek ezek a több évszázadra visszatekintő adatok? És még ha helyesek is, elárulják a teljes képet? Tudjuk, hogy a teljes juttatási csomag például nagyobb összeg, mint a reálbér és számos szociális elemet tartalmaz. A dolgozók életszínvonala magasabb, de mennyivel lehetett volna magasabb, ha az emberhez méltó életet jobban biztosító intézmények hatására jobban részesülnek a termelékenység fejlődéséből? Ezt a „mi lett volna, ha” kérdést becézi a közgazdaságtan kontrafaktuális helyzetnek, amiről keveset tudunk mondani.

Egy másik kritika, amint Robert Lawrence érvel, hogy a dolgozó nem ugyanazokat a termékeket fogyasztja, mint amiket megtermel, hiszen ezek közül sok terméket a cégek használnak fel a beruházásaikhoz. Ezért a reálbér kiszámításához a fogyasztói helyett más, üzleti árindexet használva az olló már közel sem nyílik ekkorára. Ugyanakkor Lawrence is bevallja, hogy még az ő módszere sem tudta teljesen eltüntetni a reálbérek és a termelékenység közötti különbséget.

Ha az alábbi ábrát elfogadjuk, akkor felmerül a kérdés, hogy az olló nyílása egyáltalán problémának tekinthető-e, figyelembe véve, hogy még

így is a dolgozók tömegei emelkedtek ki a középkori szegénységből.

Amennyiben a válaszunk igen, akkor pedig azon kell gondolkodni, hogy miként lehet olyan intézményeket kialakítani, amelyek hatására a munkaerő fizetésének növekedése jobban követi munkája hatékonyságának növekedését.

Már e gondolatok is jól mutatják, hogy kimondott, vagy kimondatlan értékválasztások nélkül szinte lehetetlen e kérdésekről gondolkodni. De ha az értékeinkkel már tisztában is vagyunk, a célhoz vezető úton még számos rossz eszközt találhatunk. Úgy tűnik, el kell fogadnunk, hogy a gazdaságpolitika nagyrészt művészet.

 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bocsika, de a munkaerő értékét is a kereslet-kínálat szabja
meg. Ha tehát 500 millió ember van a földön, akkor drága,
ha 7000 millió, akkor olcsó.

Mivel a termelékenység növekedése során egyre kevesebb
ember tudja kielégíteni egyre több ember igényét, teljesen
világos, hogy a munkaerő devalválódik. Egyszerűen nem
értem, hogy ennek az ellenkezőjét hogyan lehet megetetni az
emberekkel.

Bocs, de, mert egyre KEVESEBB ember állítja elő egyre TÖBB
ember szükségleteit. Vagyis egy ember eltartóképessége nő.

Tehát a hatékonyságnövekedés szaporodáshoz vezet, illetve
munkaerőigény csökkenést okoz. Pozitív visszacsatolás.
Gerjedni fog a rendszer.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés