Elvándorlás?

Magyarországon a legkisebb a kivándorlási arány Közép-Európában

2018. január 13. 18:22
Ha megvizsgáljuk, hogy mekkora az a népesség, amely egy adott országban született, de jelenleg külföldön él, akkor jó képet kaphatunk az elvándorlási helyzetről. Az ENSZ szerint egész Közép-Európában Magyarországon a legkisebb a külföldön élők aránya.

A szomszédos Romániában háromszor, Lengyelországban kétszer akkora a külföldön élők aránya a teljes lakossághoz képest, mint Magyarországon. Litvániában is meglehetősen nagy az elvándorlási arány, hiszen az országban született lakosság közel ötöde külföldön tartózkodik. Portugália, Macedónia, Albánia vagy éppen Horvátország szintén „elveszítette” a lakosság legalább ötödét. A boszniai születésűek a rekorderek, innen 1,6 millió ember ment külföldre.

A legkisebb arányban a magyarok döntenek úgy, hogy külföldre költöznének, 

azonban a déli és keleti határainkon túl már nagyon jelentős kivándorlási hajlandóság látható. Az, hogy a lakosság hol szavazott lábbal a gazdasági helyzetről, egyfajta gazdasági határvonalat húz hazánk és déli szomszédai közé. 

Egy másik térképen a célországok láthatók, szintén az ENSZ 2015-ös adatai alapján. Azt, hogy hova költöznek el az adott országokban születettek, kulturális, nyelvi és szomszédsági viszonyok is meghatározzák. Vagy éppen gazdasági szempontok, ezért veszik célba a magyarok, a lengyelek vagy a csehek elsősorban Németországot.

Érdekesség, hogy Bulgáriára és Macedóniára a többi közép-európai országhoz képest a nyugati országok helyett már Törökország fejt ki vonzóhatást.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 94 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hosszabb távon beindulhatna egy elvándorlás a környékbeli színmagyar vidékek szomszédságának a feltöltésére, akár állami támogatással vállalkozások indítására, vagy önsegélyező alapon, kap lakást indulásnak, viszont utána rendszeresen odaadja a keresetének 5%-át a lakásalapba...

Kíváncsi vagyok, mi lesz a baloldali konszenzus a cikkről, hogy megbízhatatlan a felmérés, vagy túl régiek az adatok, vagy tessék, mondták ők, hogy immobilis a magyar, csak emiatt nem mentek ki még többen.

Azért azok közt az is kérdés, mennyi az oda született orosz :) (+ oroszország hozzájuk képest gazdag.)

Szó sincs fiatalokról, ebben még Soros György is benne van.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2018. január 13. 23:17

Nem, arról már korábban is voltak cikkek, hogy a pánikot inkább az okozta, hogy ami a környező országokban egy hosszabb folyamat volt még korábban, az nálunk a válság körül zajlott le, sokkal gyorsabban.

Jobban szeretjük szülőföldünket, mint szomszédaink.

Meg előtte Nagy-Britanniába, ahol korábban feloldották a korlátokat. De ha jól emlékszem, a korlátozások feloldása is válságos évekre esett, nyilván a kettő erősítette egymást.

Viszont a lengyeleknél, románoknál már jóval korábban beindult az elvándorlás.

Soros már rég kivándorolt. Neked még nem szóltak erről?

Amúgy de. Zömében a fiatal iskolázottak vándorolna ki az országból.

http://www.costadelsolmagazin...

Nem mindenki azért emigrál, mert otthon nem tud boldogulni.
Vagy szerinted igen?

Ettől még az a 600 ezer munkaképes ember nagyon hiányzik az országból.

Őket a Párt nem engedi...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés